Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2007 / 4   //    «    4    » 
SZARKALÁB
Varga Zoltán Zsolt
"Soha el nem múló..."
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

Anyám utcájában nem lehet parkolni, kénytelen vagyok a házához legközelebbi mellékutcába fordulni és ott leállítani az autót. Zűrös környék, kétszer is ellenőrzöm, hogy a távkapcsoló valóban lezárta-e az ajtókat. Pár lépés csak, és ismét a főúton vagyok. Mellmagasságig vizes, hámló vakolatú épületek mellett sétálok, az utcára nyíló pinceablakokból émelyítő dohszag tör föl. Átellenben a Perint patak csordogál mély árkában, vizét csak a horizont közelében, kanyarodóban látom megcsillanni. A házsor végén a Savaria Plaza ormótlan tömbje könyököl rá a szabálytalan vonalú nyeregtetőkre. Három év múlva ez a szörny-épület felfalja az egész lakónegyedet, elüldözi anyámat arról a helyről, ahol kisgyerekkorának és házasságának tíz-tíz esztendejét leszámítva az életét töltötte.

Nem értesíthettem jövetelemről - nincs telefonja -, de biztosan tudtam, hogy otthon találom ebben a délelőtti órában. A kerítéshez érve már látom, hogy a lakás külső ajtószárnyát kihajtották, a falhoz riglizték. Belököm a csikorgó vaskaput, átvágok az elgazosodott, a szanaszét hajigált hulladékoktól tarkálló udvaron, s mielőtt bekopognék, belesek az üvegezett belső ajtón. Anyu a sparhelt és az étkező asztal közötti sarokban gubbaszt. Előredől, két kezével a térdébe kapaszkodik. Anyja, az én imádott nagyanyám, ugyanitt, pontosan ebben a pózban ücsörgött gyermekkoromban. Vonásaik, a felfelé szűkülő homlok, az erős orr, az előreugró áll, és a mély gribedli is nagyon hasonló, de nagyanyám munkától torzult ujjaival olyan görcsösen kapaszkodott, ahogy az alvó madár a faágba - anyám párnás ujjai szelíden nyújtóznak térdén.

Megkocogtatom az üveget. Erősen rövidlátó szemével gyanakodva pislog felém - a sok hunyorgástól mély szarkalábak futnak a szeme sarkától. Ki az? Benyitok, rögtön megismer a kontúromról. Kisfiam, az éjjel megálmodtam, hogy jönni fogsz! Bármikor török rá, ezzel fogad. Átölelem, haja az államat csiklandozza. Telt, de kemény húsú hátát meglapogatom a nejlon-jersey otthonka alatt. Nem vagy éhes? Van egy kis pörköltem. Ritka látogatásaim szertartásrendjében mindig ez következik. Most sem tudok ellenállni a csábításnak, élettársa - akit egyébként ki nem állhatok - olyan pörköltet főz, amit másutt nem ehetek. Anyu odalép a hűtőhöz, de először nem a fogantyút markolja meg, hanem letép az ajtó oldaláról néhány szigetelőszalag-csíkot. Nem záródik ez a rohadt hüttő! A lábaskát felrakja a sparheltre, fürgén kevergeti a sercegő, sötétbarna kulimászt. Közben lekuporodom a helyére. Elönt a kályhából áradó forróság, megrészegít a fűszeres illat. Az arcomat fürkészi. Lefogytál, kisfiam! Valójában évről-évre hízom, ám ő még mindig ahhoz a barokk puttóhoz mér, aki valaha voltam.

Jóízűen falatozok, teli szájjal mesélek unokái viselt dolgairól, s amikor már a lábas fenekét törölgetem egy darabka kenyérrel - merő udvariasságból - rákérdezek Vilmosra. Délelőttös. Rendes ám mostanában, hazaadja a fizut, nem bánt, segít nekem. Tegnap este is kitakarított, megfőzött, ma meg, mire felkeltem, már begyújtott, és megetette Pufikát. Fellélegzek, most már biztos, hogy ma elkerülöm.

De anyut nyugtalanítja valami, folyton a szoba felé pislant. Rákérdezek. Fél óra múlva kezdődik a "Megveszem ezt a nőt". Ezek a francosak egy olyan izgalmas pillanatban szakították félbe tegnap, hogy muszáj megnéznem. Ugye, nem haragszol? Megnyugtatom, hogy amúgy sincs több időm, szaladnom kell tovább Fertődre. Röviden beszámolok utam céljáról. Örülök, hogy van munkád, kisfiam, hiszen olyan drágaság van, hogy azt nem lehet kibírni. Nem ér semmit a pénz! Mondom is ennek a férfinak, hogy nem kellene mindennap húst enni, de hiába beszélek! Elértem a célzást, előveszem övtáskámból az ötezrest, a szokásos havi apanázst, amit általában rózsaszín csekken küldök. Felcsippenti a pénzt, behajítja egy fiókba. Gyere fiam, megmutatom a fámat! Kimegyünk a szomszéd ház tűzfalára ragasztott, düledező kamrasorhoz. Olyan büszkeséggel nyit rá a csupa építkezésről, lomtalanításból származó, takarosan összerakott hulladék fára, ahogy más az új autójával dicsekszik.

A fáskamrától visszatérőben jól begyakorolt rituálé következik. Anyu jobb felőli szomszédja, egy Erdélyből áttelepült, soványka fiatalasszony tökéletes időzítéssel lép ki elénk, karjában maszatos kisgyerek. Rózsikám, ugye, emlékszel a SZOBRÁSZ fiamra? Feszengek. Vajon mi mindent tudhat rólam Rózsika, aki olyan áhítattal mered rám, mintha a tévéből léptem volna ki? Szerencsére eszébe jut, hogy a rezsón felejtette a gyerek ételét, beszalad, így anyu már nem tudja elzengeni dicshimnuszomat. Bal felőli szomszédságában szokatlanul nagy a csend. A csávó megint kaptárban van, az asszony meg a pulyák ilyenkor hazaköltöznek. Mielőtt bemegyünk a lakásba, még megdögönyözi a kutyaházhoz láncolt korcsot. Pufikám, látod, eljött hozzám az én kisfiam, köszönj neki szépen!

A konyhában első útja a sparhelthez vezet, nehézkesen leguggol, és néhány kék mázas bútorhasítékot dob a tűzre. A szűk helyiséget égett olajfesték szaga tölti be. A kályhanyílásban táncoló lángok visszfénye kipirosítja arcát, s mint egy csodatévő kozmetikum, a szarkalábakat is letörli néhány pillanatra. Nem hiszed el, kiről találtam fényképet pár hete, a fiók mögé beesve! Megmutatom! Feltápászkodik, betotyog a szobába. Az utóbbi években minden látogatásom alkalmával rám tukmált egy-két régi iratot vagy fényképet. Én már bármelyik pillanatban meghalhatok, te őrizd, kisfiam! Így került hozzám nagyanyám cselédkönyve, és rég meghalt nagyapám egyetlen fényképe, amin az acsádi gróf parádés kocsijának bakján ül - a sok fogdosástól lekopott arccal.

Visszajön a konyhába, kezében az apró fotóval. A kredenchez fordul, az egyik lekerekített sarokszekrénykéből elővesz egy ócska szemüveget és az orrára biggyeszti, majd a mosdóhoz sasszézik, s a fölötte lévő tükörben kicsit igazít rajta. Rémesen áll! Odahúz mellém egy hokedlit, leül, elém teszi a portrét. Na, megismered? Meglepődöm, mert apámról nem láttam még ifjúkori fényképet. Tizenhét éves rajta, vájártanuló. Istenem, milyen jóképű volt bajusz nélkül, tiszta Zserár Filip... Zserár, Zserár, milyen hamar elmentél!... tudod, csak a megismerkedésünk után növesztette meg, mert a katonatársai azzal csúfolták, hogy a fiamnak látszik. Megfordítja a képet. Apám jellegzetes, gonddal kiművelt kalligráfiáját látom. "Soha el nem múló szerelmem emlékére, Sanyi, ezerkilencszázötvennyolc" ... ezt írta nekem... soha el nem múló... s pontosan tíz évre rá meghurcolt a bíróságon!

Apám negyvenöt évvel ezelőtti vallomása kiszabadítja a múlt szellemét, szinte látom, ahogy gomolyogva betölti a konyhát, a nedves falak penész-foltjaiba családunk árnyait festi, az égett festékszagot valami kesernyés, szorongató illatra cseréli. Anyám a haláláig hajtogatta, hogy neki aztán ne tegyek szemrehányást, ő előre megmondta... lehet, hogy igaza volt? ? nem szabadott volna hozzámennem egy hat évvel fiatalabb férfihoz?... jaj, butaságot beszélek, hiszen akkor te most nem lennél nekem! Felindultságában durván magához ránt, megcsókol. Annyira sajnálom, hogy nevelőintézetbe kerültél, kisfiam... ugye, emlékszel, hogy ahányszor csak tudtalak, meglátogattalak?... s mindez amiatt az egyetlen buta dolog miatt... istenem, ha nincs ott a gyárban az a szélhámos férfi, az a piszkos kaszanova... hányszor megátkoztam azóta azt a napot... ha nem járt volna el a szád... de talán én vagyok a hibás, annyit mondogattam, hogy ne szólj apádnak egy szót se a bácsiról! Zokog. Vigasztalom. Lassacskán lehiggad, az otthonka zsebéből előkapart kendővel megtörölgeti a szemét, kifújja az orrát. És képzeld, kisfiam, pont azokban a napokban, hogy megtaláltam ezt a fényképét, egyszer csak beállított az apád! Vagy húsz évig nem is láttam! Annyira kifordult magából, hogy alig ismertem rá, neked persze nem kell mondanom, hogy néz ki. Hol volt már az a vékony Zserár Filip? Dőlt belőle a szó, mindenkit lehordott, a mostohádat, a szomszédait, a főnökeit... inni kért, s egy pillanat alatt beszipkázta az üveg bort, amit eléje raktam. Nagyon megijedtem, mit fog szólni Vilmos, de ez a két haramia még aznap összehaverkodott. Apád azóta minden áldott este itt ül nálunk, be nem áll a szája, szabályosan megfájdul a fejünk a sok hülyeségtől, amit összehord. Vilmos csak azért tűri, mert szórakozik rajta. Én sajnálom szegényt, hisz mégiscsak az apád... Anyám váratlanul a fülemhez hajol és suttogóra fogja a hangját. Apád tegnap délelőtt ugrott be, pedig kértem, csak akkor jöjjön, ha Vilmos is itthon van... valósággal megostromolt... hogy ő még mindig szeret, hogy soha nem is szeretett mást... állandóan rólunk álmodik, mintha újra fiatalok lennénk... most mondd meg, kisfiam, normális ez? ... én egy ráncos, májfoltos vénasszony vagyok, nekem már nincs ilyesmire szükségem... hát ezt ígérte nekem ez a csirkefogó, ez az ő soha el nem múló szerelme? Az órájára pillant. A fene vigye el, elkezdődött, jaj, tényleg ne haragudj, kisfiam! Felpattan, becsörtet a hálóba, ledobja magát a fotelba, kezébe kapja a távkapcsolót. Hallom, ahogy cirregve bekapcsol a készülék.

Szedelőzködöm. A múlt szellemének palackját, apám ifjúkori fényképét zsebreteszem. Egy pillanatra megállok a kredencnél. Innen nem látom a képernyőt, de sápadt, kísérteties fénye ott táncol anyám megbabonázott arcán, szemüvegének lencséin pedig kicsinyítve, megduplázva pulzál. Te szélhámos Rodrigo, ne merészeld bántani az én Blankámat!

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2007 / 4   »   "Soha el nem múló..."
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911