Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2007 / 4   //    «    8    » 
SZARKALÁB
Centauri
A Bróm-robbanás
novella (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Boldognak mondhatom magam, hogy csak négy robbanást láttam életem során. Két kicsit, egy nagyot és egy óriásit. Hármat csak láttam, egyet viszont magam idéztem elő. A kis robbanások egy-egy cserépkályha végét jelentették. Az első akkor következett be, amikor még Nullfokban, a Hospodában laktam az apámtól örökölt házban. Nem tudom, melyik évben történt, de az estére jól emlékszem. Pontosabban arra, hogy mielőtt elzártam a kályhát, ellenőriztem, alaposan megnéztem: lángol-e még odabent? Úgy láttam, tökéletesen leégett a tűz, ennek ellenére úgy háromnegyed óra múlva, amikor mindnyájan az ágyban feküdtünk már, a kályha óriásit szusszant, mintha masztodon törne a szobára, az illesztéseknél füstöt spriccelt a levegőbe, a nagyszoba felőli ülőpárkány pedig jókora durranás kíséretében leszakadt. Ennél jóval drasztikusabb volt a Grottón álló faházban Barbitálék kályhájának felrobbanása. Jó szokás szerint késő estig boroztunk a fonósokkal, beszélgettünk mindenféléről ájulásig; csupa afféléről, amit aznap este az ember vagy a társulat a világ legfontosabb dolgának gondol, ám másnap már senki sem emlegeti. Nem tudom, miért volt ez jó nekünk. Talán épp, mert másnap elölről kezdhettük az egészet, s úgy tűnhetett, együttlétünk sosem ér véget. Szóval, a közösségi félholtságig diskuráltunk. Utóbb azt sem tudtuk már kideríteni, ki forgatta el aznap a rostélyt. Nem emlékeztünk semmire, mert ezek az esték majdnem mindig egyformák voltak. Ilyen céltalan semmittevésben, együtthenyélésben eltöltött estek - édesek, mint a szóban forgó est első szakasza, vagy rémesek, mint az est második fele, vagy az a nap, amikor Christina a túlvilágra költözött. És amikor az ő halálát egy héttel megelőző éjjel az a kályha valóságos, földrengető detonációval a levegőbe repült, mintegy belülről robbanva fel, olyan elemi erővel, hogy a helyén csak hatalmas fekete luk maradt a falban. Akkor még arra sem gondoltunk, milyen ritka szerencse, hogy Tafy, szokásával ellentétben - ki tudja miért? - nem a kályha mellett aludt. Órákig füst volt. A robbanást követő pánik, a mindent, még az emeleti szobákat is beterítő hamu, a riadalom, a lótás-futás, kiáltozás, a minden irányból hallatszó köhécselés, krákogás, a robbanás előtti napok fülledt hangulata okozhatja, hogy sokkal tragikusabb emlék maradt, mint az Erigon-féle robbanás úgy három hónappal később, amikor szokatlanul enyhe nap volt, huzamos szélcsend, ami a tengerparton egyáltalán nem köznapi jelenség, mi pedig kihasználva ezt, egész éjjel beszélgettünk, majd hajnalban, jóleső kábasággal, és a kábaság okozta reményteli érzésekkel ültünk-feküdtünk ki a ház mögötti dűne tetejére, a szétnyitható nyugágyakra; kávéztunk, teáztunk, vaníliás dohányból sodort cigarettákkal babráltunk, bámultuk a tükörsima tenger partján meglepetten ácsorgó sirályokat, szóval egy olyan pillanatban, amikor a kialvatlanság és a felkorbácsolt vágy, a közösen megélt magány állapotában azt sem tartottam lehetetlennek, hogy a néma Lea, aki után mindhiába epekedek, most kimásszon a pokróctölcsérből, ahol gubbaszt, ahonnan fázósan nézi a dermesztően szótlan tengert, a pihenő homokot, szóval, hogy otthagyja magányát és hallgatását, hozzám lépjen és a hálózsákomba kérezkedjen; egy olyan pillanatban, amikor hajlottam arra, hogy az utánam mindhiába epekedő kreol lányt, Atera Flammát - aki szerelemtől lomha, elnehezült és mélyről érkező sóhajokat küld felém - végre magamhoz engedjem; abban a pillanatban, amely úgy égett be az emlékeim közé, akár egy atomvillanás valószínűtlen és őrjítő képe, az addig nyugodt sirályok minden látható ok nélkül, mintegy vezényszóra, egyszerre felreppentek, néhány pillanat múlva pedig a távoli hangrobbanáshoz hasonló dörejt hallottunk jobbról, a város irányából; és amikor az összerezzenést követően mindnyájan lassan, fáradtan, a deviánsok bambaságával arra néztünk, jókora füstoszlopot láttunk felszállni az Óváros széléből, amit a felkelő Nap pirosra festett. Kora hajnalban történt mindez, amikor még szürkék a távoli sziluettek - s ebből a távoli, párás és acélszürke akvarellből, akár egy skarlát-felkiáltójel, kiemelkedett az a füstoszlop. Nem szóltunk semmit, csak gyönyörködtünk benne, míg el nem oszlott, majd slukkoltunk; volt, aki a kávéba kortyolt újra, Lea még mélyebbre süllyedt a posztótölcsérben, Atera újabbat sóhajtott, Barbitál sem kommentálta a dolgot, Ventura sem okoskodott; tovább studíroztuk a tengert, amely oly nyugodt volt aznap, akár több hetes szélcsend után egy mély és óriási tó. Ezt követően, valamikor a délelőtt folyamán elkövetkezett a hosszú virrasztásokat penzumszerűen kísérő beájulás. Mikor a ház különböző szegleteiben különböző, nemegyszer ismeretlen emberek a legkülönfélébb pózokban, kinyúlva, kucorogva, kifli alakban, magzatként vagy cédaként, párosával, akár a kalács fonatai, egyenként, mint a briós - alszanak. Késő délután viharos erejű szélre ébredtünk. Recsegett-ropogott a padlástér, a házhoz épített, rozoga fészer oly hangosan sóhajtozott, mint Atera Flamma szokott; ezernyi résén százféle hangnemben zúgott, fütyült, visított a lég, a dűnék fölött kisebb homokvihar tombolt, a partot pedig rég nem látott hullámhad ostromolta, ahogy Tafy szokta mondani: "Tízmillió hordó acélkék részvéttelenség." Szóval a kóválygó fonósok épp csak konstatálták, hogy az időjárás alaposan megváltozott, épp csak lefőttek az első kávéadagok, amikor a városból a piros Musztánggal megérkezett Tafy és vele a hír: ami hajnalban felrobbant, az Erigon, az egyik fonós háza - és ő is benne volt. Ma sem eldöntött, mi okozta a pokoli erejű gázrobbanást. Ez volt az egyetlen eset, amikor egy fonós a hírekben szerepelt.

    Végül marad az utolsó és talán legemlékezetesebb, leginkább rejtélyes és érthetetlen, pusztító erejét tekintve is legnagyobb: a Bróm-robbanás. Ezt egyedül én láttam, ráadásul olyan közelről, hogy a lökéshullám ötlábnyira repített; ma már végképp lehetetlen megsaccolni, mennyi időre, de még az eszméletemet is elvesztettem. Barbitálék háza és a város között majdnem pontosan félúton álló, szintén part menti ház robbant fel akkor, bizonyos Bróm úr háza.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2007 / 4   »   A Bróm-robbanás
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911