Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2007 / 4   //    «    23  
BELSŐ RUHATÁR
Horgas Judit
Aiszóposz és a madarak
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Aiszóposz, a híres mesemondó egy különösen forró nyári napon szamoszi háza kertjében üldögélt. Akkoriban már Iadmón, a sziget ura felszabadította rabszolgaságából,  így kedvére elmélkedhetett kedves virágai között. Ábrándozásából nagy csapat madár riasztotta fel: fülsértő szárnysuhogtatás közepette, mint baljós viharfelhő, hirtelen köré telepedtek. Akármerre nézett, sötét gombszemek meredtek rá, és színes tollak villogtak minden 

talpalatnyi helyen. Óvatosan hátrált volna, de a madarak valósággal bekerítették, és az egykori rabszolga egy percig úgy érezte, hajdani uráénál félelmetesebb kezekbe (szárnyakba? lábakba?) került.

    Szorongva várta, mi következik, s ekkor előlépett az egyik, társainál láthatóan nagyobb és tapasztaltabb madár, és deresedő farktollát harciasan a levegőbe meresztve megszólította az írót.

-    Aiszóposz, ugyebár - nem is kérdezte, inkább leszögezte a tényt, mint alapos filozófus a premisszát, amelyre érvelését építi. - A meseíró - folytatta, és hangjában mintha cseppnyi gúny jelent volna meg. - Állatmesékkkkk - az immár tagadhatatlan rosszindulat varjúszerű károgássá torzította a szó végét.

-    Madarak - néhányszor erőteljesen biccentett, mintha a társait biztatná. - Mindenféle madár - hangsúlyozta, és valóban, a kertben vagy két tucat madárfaj zsúfolódott: sasok, csókák, sirályok és darvak, fecskék és pacsirták; az egyik fa alatt hatalmas páva terpeszkedett, odébb meg egy egész baromfiudvar kapirgált. És mind fenyegetően bámult. 

-    Micsoda történetek! - sóhajtoztak, és Aiszóposz lehajtott fejjel, magában szégyenkezve ismerte el, mennyi meséjében írt önző, szolgalelkű, gyáva és ostoba madarakról. Hiába magyarázkodott, hogy az efféle fabulák valójában mindig az emberekről szólnak, a madárgyűrű egyre szorosabbra és szorosabbra fonódott, már fulladozott a bosszúért lihegő tolltömeg alatt, a csattogó csőrök szinte elnyelték, amikor mentőötlete támadt.

-    Igazatok van! - kiáltotta. - A régi történeteimnek azonban nem érek a nyomába, a meséim városról városra terjednek. De írhatok egy újat, olyan madárról, amelyik még egyetlen fabulámban sem szerepelt, például a szarkáról. A szarka igazán szép állat - hízelgett, és megkönnyebbülve néhányszor nagyot lélegzett a lassan engedő szorításban. - Holnap hosszú útra indulok Delphoiba, hogy elvigyem Szamosz urának ajándékait a jósdába. Várjatok rám, és amint hazatértem, beváltom az ígéretem.

    Az elégedett madarak ahogy jöttek, olyan gyorsan el is tűntek, s csak néhány tollpihe árulkodott, hogy valaha ott jártak. Aiszóposz másnap korán reggel hajóra szállt. A jósdához érve meglepetten tapasztalta, hogy a máskor oly népes helyen senkit nem talál. Délidőre járt, és még a papok is a szentély hűvösébe húzódtak, hogy az erősen tűző napsugarakat elkerüljék. Csupán néhány madár szálldosott az oltár körül?, amin apró, ám igen finoman kidolgozott ezüstcsésze állt. A meseíró mélyen meghajolt, és éppen nekikezdett volna a szertartásnak, amikor halk szárnysuhogást hallott. Az egyik madár az oltáron állt, s mielőtt Aiszóposz bármit tehetett volna, erős csőrébe csippentette az ezüstcsésze fülét, és a magasba emelkedett. A tehetetlenül hadonászó író kiáltozására felriadtak a környező erdőben hűsölők. Aiszóposz egyszerre nagy tömeg közepén találta magát, és az álmukból riasztott emberek, élükön a jósda papjaival, egyhangúan követelték, hogy azonnal adja vissza a legszentebb ereklyét, amit rútul ellopott. Mire felfogta, hogy az apró ezüstcsészét követelik, már hiába kiáltozta, hogy a madár a tettes. A feldühödött tömeg az ereklyét keresve először a ruháját tépte cafatokra, aztán őt magát is. Amikor a meseíróból már csak véres húsdarabok maradtak, az egyik pap alaposabban szemügyre vette az oltárt. Az áldozati állatok finom hamujában, a csésze körvonala mellett elmosódva, de világosan látszott egy pár szarkaláb lenyomata.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2007 / 4   »   Aiszóposz és a madarak
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911