Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2007 / 2   //    «    12    » 
Lackfi János
Évek, tárgyak
vers 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

Julinak, mindig

 

1. Könyékig túrok

 

Könyékig túrok most a múlt-iszapba,

amint a vízszerelő keze merült meg

csatornánkban, előhúzva szégyenünket,

összegubancolódott szőrt-hajat-szutykot,

csapta a vödörbe, meregette újra,

tárgyakat tisztogatok le, szabadítok

meg lerakódástól, szabadítok

ki a tudatlan mélyből, melynek

nyála lassú halállal marja le puszta

csontvázzá, roskasztja egyetlen

tőzeg-réteggé mindazt, mi miénk volt,

mindazt, mi miénk most is, csak éppen

földbeli álom fosszilis és ásványi

rétegévé tömörülve, melyben azért

felsejlik egy-egy ág, csigaház vagy lény kontúrja,

hogy széndarabokként tűzre kerülve

hőt adjon most is, ma is, egyénületlenül.

 

 

2. Egy nagyon ronda

 

Egy nagyon ronda kék kabátot vettem

neked a Fény utcai piacon valami nénikétől,

később, mikor kidobtuk, egészen

megbabonázott, megborzongatott

a rondasága, de a vétel pillanatában

inkább csak elbűvölt a tény,

hogy neked, elbűvölt, hogy veszek,

elbűvölt, hogy kabátot, tán azt reméltem,

az igénytelen, alacsony nénikére

szabott karok, az idétlen vállvarrás,

az otromba gombok s a szín, melyet

ki nem állhatsz, majd foglyul ejtenek,

foglyomul, többé nem szabadulsz

ettől a kabáttól, az általam

vett ronda kéktől, és

bizonyos értelemben, így visszanézve,

nem is volt ez olyan együgyű okoskodás.

 

3. Egy műanyagdoboz

 

Egy műanyagdoboz ugrándozott fekete

istrángon, hol az én nyakam, hol a tiéd körül,

benne felcsévélt, közös pillanatok,

furcsa volt kinyitni a Szmena

8-as fényképezőgépet, újra s újra

megbizonyosodni, hogy nincs benne

semmi, még annyi se, mint egy órában,

mely mégiscsak tartalmazza a rejtélyhez

szükséges mennyiségű apró fogaskereket,

ott voltunk benne mégis, mind a ketten,

nyakunkban hordoztuk önmagunkat,

egymást, a szögletes bakelit

anyaméh mélyén embrióként

kucorogtak alakmásaink, fehéren sugárzó,

negatív szellemarcok

és -testek, várva a születést,

hogy kikerüljenek a tojásfehérje-híg

akkori fénybe, hol bennünket

s fotópapír-gyermekeinket egyaránt

tápláló sárgája éltetett: a nap.

 

 

4. Még nászutunkon

 

Még nászutunkon, Szilvásváradon

vettük azokat a kézzel faragott

fakanalakat, egyszerre

egy csomót, hiszen húsz forintba

került, már akkor is nevetséges összeg,

és vettük más helyett is, hiszen

a Szalajka-völgyben az orrunk előtt

árulták az illatos, sült pisztrángot, de nem volt

semmi pénzünk, nem igazán szeretem

a halat, mégis akkor az volt az el nem érhető

tökéletesség, tán azért is, mert nem

kóstolhattuk meg, csak képzeletünk érezte

a nyelven az omlós állagot, a vajas,

fehér hús szirmait, ehelyett mélyen beszívtuk

a lépcsőzetes vízesés fagyos páráját,

földre koppant diót eszegettünk,

mindig kértünk repetát a menzán,

s a nénik merték, mérték a ropogósra

sült krumplit, karikás szemünk láttán

mosolyogva, mikor idejöttünk, még

zöldellt a gesztenyesor, egy hét

múltán már levele is alig maradt mutatóba,

ami volt is, sárga, megsárgult azóta

a megmaradt pár fakanál is,

megkopott, behasadozott,

ahogy falatonként meregettük vele

fújogatva mindig túl forró életünket.

 

 

5. A masztodon

 

A masztodon ott gubbasztott a sarokban,

pontosabban kidagadt a sarokból,

mintha el akarna tiporni,

mintha el akarna nyelni bennünket,

koporsó, hatalmas koporsó, suttogtad

ijedten, a sírás szélén, Úristen, mit tettünk,

miféle antik végzetet szabadítottunk magunkra,

töprengtünk egymás mellett heverve

az éjszakában, hol volt már ekkor a nappali

eksztázis, a döntés, első komoly, közös

döntésünk részegsége, hogy háromezer-ötszáz

forintért megvesszük a neobarokk tálalószekrényt,

kövér elefánttalpak módjára kibuggyanó lábaival,

elképesztő sinus-hullámmá hajlított ajtódeszkáival,

gombfocipályának elég széles tetejével, melyen

fura mód filigrán, rejtélyes alakú vitrin szolgált

tárolásra, no meg gomolygó faerezetű,

politúrozott felületével, tényleg, mint egy orrszarvú,

vagy egy ezerszeresére nagyított, fénylő

skarabeusz-bogár, szent rovar, szent elragadtatással

vegyes szent rettegéssel imádtuk és gyűlöltük

azt a szoba csaknem negyedét is eltorlaszoló, busa

testet - hogy izzadtak a szállítók! -, mely

a hevenyészett bútorzat, a feneke-nincs, guberált

fotelek, a földre fektetett ágybetétünk mellett

a modorosságig tökéletesnek

és kidolgozottnak látszott, ráadásul irdatlan

dobozában valóban el lehetett volna

temetni mindkettőnket is, aztán miután megszokott,

láthatatlan tárggyá tették az évek, mintha kicsit el is

temettek volna vele minket, mikor ott kellett

hagynunk, hisz nem fért be az új, már

saját lakásba, új, már saját életünkbe.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2007 / 2   »   Évek, tárgyak
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911