Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2008 / 11   //    «    1    » 
Ács József
Klíma, kétely, propaganda
esszé (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



A kellemetlen igazság

 

Pereg Davis Guggenheim Oscar-díjas filmje. Látjuk a politikust, amint suhanó autóban, repülőgép fedélzetén vagy hotelszobájában laptopja fölé görnyed. Arcát gond és aggodalom felhőzi. (Rákosi elvtárs dolgozószobájában is mennyit égett a villany!) A színpadra vezető barlangfolyosó kékesfehér fényben fürdő szülőcsatorna: az egykori alelnök mindjárt kipottyan közönsége elé. Hideg zuhanyra nem kell számítania: a helyszín kellemes, a közönség barátságos. Kezdődik a több százszor megtartott, gördülékennyé csiszolt előadás, az izzasztó kampányokon edződött nagypolitikus kiszámított one-man showja. Lefegyverző személyes vallomások, kedélyes hangvétel, csipetnyi önirónia: captatio benevolentiae. Igen, megvesszük a mosóport. Öltönyben, de nyakkendő nélkül - tehát elegánsan, mégis forradalmian - árulják a kellemetlen igazságot: az ember termelte szén-dioxid súlyos következményekkel járó globális felmelegedést okoz. Egy nemzetközi szervezet, az IPCC (International Panel on Climate Change) és az An Inconvenient Truth című film főszereplője, Al Gore felvilágosító munkájukért 2007-ben Nobel-békedíjat kapnak.

    Martin Durkin ugyanakkor elkészíti a brit Channel Four tévétársaság számára a The Great Global Warming Swindle (A globális felmelegedés: a nagy átverés) című dokumentumfilmjét, melyet 2007-ben be is mutatnak. Azok a tudósok kapnak benne szót, akik nem hiszik, hogy az emberi szén-dioxid-kibocsátás okozza a klímaváltozást, és úgy látják, hogy az éghajlat módosulása körül kialakult vagy kialakított hisztériának már semmi köze a tudományosan tarthatatlan hipotézishez, mely földtől eloldott léggömbként száll egyre magasabbra. E derék tudósok, ahelyett, hogy illő ámulattal figyelnék emelkedését, képesek tűszúrásukkal kipukkasztani azt.

 

 

Az átpolitizált tudomány

 

Az ember által okozott globális felmelegedés hipotézisét (amit néha az anthropogenic global warming kifejezés nyomán az AGW mozaikszóval rövidítenek) a nagyközönség számára többnyire mint magától értetődő tényt tálalják. Ennek alapja azonban nem tudományos konszenzus, hanem az ENSZ felügyelete alá tartozó IPCC állásfoglalása. A gyanútlan újságolvasó számára persze a kettő egy: mi mást gondolna, mint hogy a nemzetközi testületben a világ vezető tudósai dolgoznak, valahogy úgy, mint az amerikai katasztrófafilmek válságstábjai, akik verejtékezve ülnek az irányítóterem fal méretű képernyői előtt, hogy helyes döntéseikkel megmentsék a világot a végpusztulástól. A Durkin filmjében megszólaltatott tudósok - akik közül többen az IPCC tagjai - ellenben leszögezik: az IPCC politikai szervezet, melynek végkövetkeztetéseit politikai célok alakítják, és az sem igaz, hogy csupa tudósból áll. A 2500-as taglétszámot úgy érték el, hogy a testületet kormányhivatalnokokkal töltötték fel. Az sem igaz, hogy az IPCC valamennyi tagja ugyanazon az állásponton van. Aki ellenvéleményt nyilvánít (mint például Paul Reiter, a párizsi Pasteur Institute munkatársa), annak munkája beilleszthetetlenné válik a testületi gondolatmenetbe, és kiszorul a jelentésekből. Ha emiatt hátat fordít a szervezetnek, a nevét akkor is feltüntetik a kiadványokon, hiszen korábban hozzájárult az anyagokhoz. Így jön létre az a látszat, hogy a legjelesebb tudósok mind egy véleményen vannak. S akkor hogyan is kételkedhetnének a többiek?

    Ez, mondja az AGW régi opponense, Richard Lindzen meteorológus az M. I. T.-ről, nem tudomány, hanem színtiszta propaganda. A politika hatalmas pénzösszegeket ad a klímaváltozás kutatására, és ezzel beindítja azt az alkalmazkodási mechanizmust, amelyben a tudomány munkásai a támogatások elnyerése érdekében azonos nyomvonalra állnak. Az a tény, hogy tetszőleges kutatási témához hozzákapcsolva az AGW kérdését többletforrásokhoz lehet jutni, azt a látszatot kelti, mintha a kérdésben tudományos konszenzus alakult volna ki. Az önálló iparággá vált klímakutatás támogatásának fennmaradását csak a pánik szintentartásával érheti el. Ha az AGW hipotézise összeomlana, ez a tudomány-iparág alapjaiban rendülne meg. Az AGW ebben a rendszerben tulajdonképpen nem is hipotézis, inkább konklúzió, melyhez a tudósoknak látványos érveket kell gyűjteniük. A politika roppant nyomása alatt az AGW mítosza vallássá kristályosodott, tételei dogmákká merevedtek. A Martin Durkin filmjében szereplő tudósok ezeket a dogmákat elutasítják: eretnekek.

    Ugyanakkor az is tény, hogy a kilencvenes években az olajipar nagyvállalatai mindent megtettek azért, hogy elhintsék a kétely magvait, és legyenek, akik az AGW elméletének bizonyítatlan jellegét hangsúlyozzák. George W. Bush 2001 áprilisában szintén tudományos ismereteink elégtelenségével indokolta az Egyesült Államok távolmaradását a kyotói tárgyalásoktól. Érthető a gyanú, mely az olajiparból érkezett és az olajiparba távozott "környezetvédelmi szakemberek" tevékenységét övezi. Durkin filmjének tudósai is kénytelenek lépten-nyomon hangsúlyozni, hogy őket nem az olajipar finanszírozza. Lars Oxfeldt Mortensen 2004-es Doomsday Called Off (Végítélet lefújva) című háromnegyed órás filmjében ugyanis olyan szkeptikus tudósok nyilatkoztak, akikről a környezetvédők kiderítették, hogy - a minden külső támogatást elvből elutasító közszolga, a műholdak és szondák hőmérsékleti adatait feldolgozó John Christy kivételével - kapcsolatban állnak a konzervatív George C. Marshall Institute-tal, mely tudományos háttéranyagokkal segíti a politikusokat a döntéshozásban. Ez az 1984-ben alapított, washingtoni székhelyű nonprofit szervezet 1998-tól kezdve több százezer dollárt kapott az Exxon oktatási alapítványától.

    Az An Inconvenient Truth éppúgy propagandafilm, mint a The Great Global Warming Swindle. Mindkettő a maga tételéhez keres bizonyítékokat, hogy aztán a vizuális retorika valamennyi alakzatát csatasorba állítva, műfogásokkal hatásosabbá tett kígyózó grafikonokat zúdítson a tájékozatlan néző fejére. Durkin egyenesen Guggenheimet parodizálva illeszt be egy bugyuta muzsikával kísért rajzfilmet.

    A rájátszás túl jól sikerült: a The Great Global Warming Swindle - bár vitathatatlan előnye a másik filmmel szemben, hogy magukat a tudósokat szólaltatja meg - ugyanabba a csapdába esett, mint az IPCC: hamis konszenzus látszatát keltette. Carl Wunsch, az M. I. T. oceanológusa a film bemutatója után tiltakozó levelet írt a Channel Fournak, mert mondanivalóját megcsonkították és olyan értelmezési keretbe illesztették, mellyel nem ért egyet. Ő ugyanis, Durkinékkal ellentétben, valós veszélynek látja az AGW-t, noha bizonyítékai neki sincsenek.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2008 / 11   »   Klíma, kétely, propaganda
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911