Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2006 / 9   //    «    1    » 
Ács József
A folyamatos apokalipszis
esszé (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Színről színre

 

Mi fogható fel a történelmi változásokból jelen időben? Kiszakadhatunk-e hely és idő ketrecéből? Van-e olyan magaslati pont, ahonnan végigtekinthetünk legalább azon a néhány évtizeden, melyben élnünk adatik? Mióta a "nyugati" ember körülhajózta a Földet, eljutott mindkét sarkvidékre, sőt magasba emelkedve a világűrből is lefényképezte, gyakran hízeleg magának, hogy képes átfogni a glóbusz egészét: világállamról, világkormányról álmodozik. A múltról alkotott véleményét vaskos könyvekbe foglalja, s értelmezéseivel mintegy kézzelfoghatóvá, körülhatárolhatóvá, uralhatóvá teszi - legalább azokat az eseményeket, melyek már lezajlottak. Tudjuk a leckét: a múlt ugyan merő csúfság, a jelen azonban tanult belőle, s jobbra tör, a jövő pedig ígéretes. Holott a jelennel szemben valójában mindenki tanácstalan: csak a szétzúzott gránátalma tárja fel vérvörös lényegét. A történelem nem ér rá, hogy tájékoztasson minket: éppen történik. Az idő kitátott száján masírozunk befelé mindannyian. Kronosz felfalja fiait: állandó rágás, folyamatos nyelés, lassú emésztés, folyamatos apokalipszis. Azaz feltárulás: a szörnyeteg fogsorának megpillantása a halál előtti percben. Ha fájlaljuk, ami velünk történik, fütyörésszünk: A történelem már csak így megyen / semmi más ez, csak történelem.

 

 

Zámolytól New Yorkig

 

Öt évvel ezelőtt György Péter A Nagy Összeesküvés című írásában elkeseredve állapítja meg az irracionalizmus látványos térnyerését: "1989-ben úgy véltem - s mintha nem lettem volna egyedül -, hogy az államszocializmus bukásával a nagy összeesküvés-elméletek kora leáldozott. Mindodáig a Fal árnyékában élő Európa kultúrájában beláthatatlanul komoly társadalmi és kulturális szerephez jutott a paranoia [...]. A kettéosztott manicheus világ [...] a társadalmi lét minden mozzanatát determinálta. Két oldal volt, s valahova tartozni kellett, a függetlenség merő álom volt." Az egymásnak feszülő, gazdasági állóháborút folytató világrendszerek egyikének összeomlása után "Hirtelen kiderült, lehet civilnek lenni, fütyörészni zsebre vágott kézzel, kibámulni az ablakon, és nem azon gondolkodni, hogy az aktuális nagy mega-összeesküvésben melyik szereplőt ki mozgatja, miért és hogyan. A mindenben a titkosszolgálatok nagy versengését gyanító paranoiakritika marginalizálódott és pszichiátriai kérdéssé lett. Az ideológiai gyanú - miért mondja? - helyett az emberek érdeklődéssel fordultak egymáshoz, s azt kérdezték, mit mond. Egész jól lehetett így élni." Az értelmiségnek ez a derűs, aranyfényben fürdő évtizede Magyarországon György Péter szerint akkor zárult le, amikor "a politikai és médiaelit egy részének legitim napi praxisa lett az öszszeesküvés-elmélet". A "felvilágosult európai nyilvánosságtól" megvető mosolyt kaptunk, amit megérdemeltünk, írja 2001 tavaszán a zámolyi romák ügye kapcsán bosszankodva: ilyen lázálmokkal nem lehet a nemzetközi politika porondjára lépni. Fél év múlva jött szeptember 11-e.

    Filmszakadás. Még a vetítőgép is megsemmisült.

    A nézőket azon nyomban átültették egy másik terembe...

 

 

Mítoszok között

 

Valójában mindig moziban ülünk, mindig filmet nézünk (kérdés, hogy milyet). A modern ember is mítoszokban él. Például a posztmodern mítoszában: azzal is eltelik az élet, ha finnyásan válogatunk a filozófia és a művészet üvegfalú hipermarketjében. Amihez a mindent, még az ételt is arannyá változtató Midasz király kései utódai hozzáérnek, menten elméletté lesz. Mindent megvehetnek: ingyen van és semmit sem ér. Puszta látvány. Igaz, nem a termékek vannak vitrinben: ők.

    Akik mégis lázasan keresik a felfogható magyarázatot és kikötnek egy tetszetősebb darabnál, sokszor valóban nevetségessé válnak rövidlátásuk miatt: műszálas ócskaság akadt a kezükbe. Valamelyik eltéphetetlen, halálig hordható összeesküvés-elmélet.

 

 

Ki mit lát történelemnek?

 

Azokat a főáramon kívül formálódó történelemszemléleteket, ahol másutt vannak a hangsúlyok, mint megszoktuk, gyakran egyszerűen összeesküvés-elméleteknek nevezik a nyilvánosságban. Ezzel a csúsztatással kívánják érzékeltetni, hogy pusztán víziókról és fantazmagóriákról van szó. Mivel egy öszszeesküvés-elmélet saját rendszerén belül éppoly cáfolhatatlan, akár a szolipszizmus, ennélfogva amit mond, tulajdonképpen érdektelen, hangzik a vád. Hiszen belülről nézve nyilván minden támadás, minden cáfolat és ellenvélemény az összeesküvés része, a bizonyítékok hiánya a bizonyítékok eltüntetésének bizonyítéka, és így tovább.

    A gyakorlatban azonban nem minden összeesküvés-elmélet kering effajta lázas circulus vitiosusban: megelégszik a maga igaznak vélt bizonyítékaival. Legfőképpen pedig nem minden történelemszemlélet vezethető vissza egy összeesküvés-elméletre: ez a kifejezés inkább csak a verbális megsemmisítés szerencsétlen eszköze. Emlékszünk-e, milyen különös hangsúllyal, milyen büszkén ejtették valamikor azt az eufemisztikus kifejezést, hogy másként gondolkodó? Mára eltűntek a másként gondolkodók: megváltozott a klíma. Aki ad magára, az nem gondolkodik másként: még az egykori másként gondolkodók sem. Másként ma csak hőzöngő fantaszták gondolkodnak, akikre a józan ember legyint.

    Ez a harci gyakorlat összemossa a paranoiát, az elfojtott gyűlölet mítoszait-legendáit, a történelmi felfedezéseket és hipotéziseket. Nem könnyű tehát körülhatárolni, mit is értsünk igazából összeesküvés-elméleten, noha a legtöbb emberben él erről valamiféle homályos kép. Lakatos László szociológus azt a véleményt képviseli, hogy az összeesküvés-elméletek a társadalmi mechanizmusok naiv, antropomorf elképzelései, melyek a világban lévő Rossz forrását keresik. Ezeknek a sajátos hitformáknak a keletkezését és gyors elterjedését kellőképpen magyarázza, hogy a kapitalizmus sokszor támaszkodik személytelen (viszont manipulálható) szabályozó mechanizmusokra, s ebből elidegenedés, általános elszemélytelenedés fakad, ami zavart okoz a hatalomgyakorlásnak csak az egyszerűbb, közvetlen formáit ismerő emberek gondolkodásában. Az összeesküvés-elméletek hívei össztársadalmi szinten zajló, személytelen strukturális folyamatok, átalakulások mögött is emberi szándékot keresnek: nem veszik tehát figyelembe, hogy a társadalom komplexitása sajátos új törvények, kényszerek és hatóerők megjelenéséhez vezet: sokszor olyasmi történik, amit külön-külön senki sem akar.

    Csak addig nem értjük a sokszor valóban szánalmas összeesküvés-elméletek népszerűségét, amíg nem gondoljuk végig, hogy a növekvő elidegenedésből a gépként megszervezett társadalom keretei között máshová, mint a társadalmi problémák iránti közönybe, a beletörődésbe, a cinizmusba, a saját sorsunk és mások sorsa iránti teljes érdektelenségbe nem visz út. Igaz tehát, hogy az összeesküvés-elméletek mögött éppúgy ott sorakoznak a világból emigrálók, a kényszeres okoskodók, a kudarcaikat mentegetők, a paranoiások, mint a minden rendszerben vesztesek, a kiábrándultak, a mindenben csalódottak és megalázottak. Mégis durva leegyszerűsítés, a probléma elhárítása volna ezt a jelenséget a patológia körébe utalni, és nyilván azt sem állíthatjuk, hogy mindenért a struktúra felel, a struktúrát alkotó emberek - helyzetüktől függetlenül - csupán áldozatok.

    Az összeesküvés-elméletek kialakulását nem lehet pusztán az emberek mítoszképzési hajlandóságával magyarázni. Itt, Köztes-Európában, ahol a családok életén többször átgázolt a történelem, a múlt század kataklizmái, öldöklései, vérontásai, a testet-lelket megtörő, maguk körül mindent lezüllesztő hazug rendszerek közepette mást sem lehetett hallani a hatalom csúcsairól, mint cikornyás mellébeszélést, emlékkönyvbe való ünnepélyes általánosságokat, sikerpropagandát, összeesküvés-elméleteket, uszítást, kioktatást, vastagon bearanyozott, giccses történelmi tablóképeket, a szédítő jövőt dicsérő szónoklatokat, egyre magabiztosabb, mert önmagát minden leleplezésen túl is nyeregben érző hazudozást - csupa olyasmit, aminek a tényleges történésekhez a rajtuk keresztül gyakorolt erőszakon túl nem sok köze volt. Ha a régebbi nemzedékek szerényen élték is át a maguk megaláztatásait, a múltra visszatekintő utódok már felháborodnak. Itt sok generáció tapasztalatából rajzolódik ki a kép: aki elhiszi, amit mondanak, aki a neki megrajzolt világban a neki meghirdetett szabályok szerint próbál élni, abból áldozat lesz, akit a vizet prédikáló borivók jogos felsőbbrendűségük tudatában röhögve felültetnek és kifosztanak. Az ilyen embert elviszik "dolgozni", vagy a németek, nyugatra vagy az oroszok, keletre - de a lényeg, hogy többet nem jön haza. Aki hisz a hivatalos ideológiában, az olyan szerencsétlen balek, aki lelkesedésből épít, termel - mások dicsőségére és meggazdagodására, akik aztán meg fogják neki magyarázni, hogy immár fölöslegessé vált. Köztes-Európa balekje, ha komolyan veszi, amit mindenki hirdet, és képviselni kezdi, előbb-utóbb börtönbe kerül. Ő az, aki az adott gazdasági játékszabályokat követve feltartóztathatatlanul elszegényedik, akit élete alkonyán olyan jeggyel "kárpótolnak", ami a gyakorlatban semmit sem ér, az árfolyam mélypontján fillérekért felvásárolják tőle, hogy az így összehordott névleges milliókért aztán a megfelelő embereknek, a magántulajdon egykori ellenségeinek és fiatal elvbarátaiknak rögtön akadjon értékes, egykor államosított tulajdon. Az átverések áldozatai, akik kénytelenek voltak közelről végignézni a történelem gusztustalanságait és elolvasni hozzá a történelemkönyvek hazugságait, aligha oltják be gyermekeiket a hivatalosság tiszteletével. A 20. század hírlapcímoldalainak kincstári magyarázatai, fontoskodó és álszent elemzései, szervilis talpnyalása mögött ott hömpölyög a tényleges történelem sáros-véres áradata, mely mindent letarol, ami az útjába kerül - anélkül, hogy bárki is igazán értené, honnan jön az ár és merre tart. S ha így van, akkor azt sem tudhatjuk, honnét közelít és mikor következik be az újabb kataklizma, mikor szabadul el láncáról a soron következő kötelező őrület, mert a sajtó hatalmi ág, a tömegeknek szánt hírösszeállítás ma is a tájékoztatás örve alatt gyakorolt propaganda, és gyakran semmi más nem indoktrinál olyan aljas módon, mint a humor, a szellemesség és a szórakoztatás. Az emberek, akik már szűkebb környezetük felett is elveszítik az uralmat, sőt, az áttekintést is, kapcsolatok és közösségek híján egy nem létező világfalu álvilágában élnek, gondolkodásuk ekként hamis kérdésekre adott hamis válaszok körül kering. Ez a tény pedig mindjárt kellő indokul szolgál az elhallgatásra és az állandó félrevezetésre: kész is az ördögi kör.

    Nem keletkeznének és terjednének ilyen ütemben az összeesküvés-elméletek, ha évtizedek múlva nem derült volna fény annyiszor titkos záradékokra, titkos kormányhatározatokra, nem bizonyosodott volna be újra meg újra, hogy a népnek szánt magyarázat az volt, aminek néhányan érezték: maszlag, ha nem vált volna nyilvánvalóvá, hogy a kor önképe köszönőviszonyban sem volt a valóságos történésekkel, hogy a megelégedett konformitásra buzdító, már-már joviális hatalom a háttérben reálpolitikát folytatott, azaz a leggyalázatosabb aljasságokat tervezte és valósította meg. Ahol a mindennapi élet hivatalos rendje ellentmond a józan észnek, következésképpen csak sorozatos szabálysértések és rendszerszintű korrupció árán élhető, ott egyfelől általános norma lesz az álszent viselkedés, másfelől mindenki zsarolható. Ahol mindenki zsarolható, ott az emberek akkor is kutatni kezdik, hogy kinek van haszna egy szisztémából, mikor csak az emberi ostobaság és kisszerűség diadalmaskodik benne és általa.

    Számomra úgy tűnik, az összeesküvés-elméletek kritikájának alapkérdése tulajdonképpen az, hogy mekkora távolság van a gyakorlatban a hatalom világa, a hatalom logikája és a hatalmat elszenvedők élete és logikája között. Mennél messzebbre szakad a kettő egymástól, annál több lesz a sztereotípia és annál kevesebb a valódi ismeret. Alulról nézve a fent lévők összeesküvőkké, fentről nézve az alul lévők számszaki-technikai kérdéssé egyszerűsödnek. Az összeesküvés-elméletek népszerűsége - függetlenül attól, igazak-e vagy sem - egyértelmű jele a két szféra elszakadásának, kommunikációképtelenné válásának. A hierarchia alján csak attól függ, mennyit fogadunk el az öszszeesküvés-elméletek állításaiból, hogy mennyi hazudozást és nyers érdekérvényesítést tételezünk fel a világ leghatalmasabb embereiről és döntéshozó testületeiről. Hogy ennyi aljasságot még elgondolni is szörnyű? A 20-21. század magasröptű szónoklatok hátterében kiépített lágerei-gulágjai-kínzótáborai, mustárgázzal, napalmmal, fehér foszforral roncsoló hadi-vegyipara, vérfürdői-mészárszékei, hidegvérrel végrehajtott emberkísérletei, ágyúdörgése-robajlása, dobhártyát szakító atombombarobbanásai után az effajta argumentum ad horrendum - mit tegyünk - sokszor süket fülekre talál.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2006 / 9   »   A folyamatos apokalipszis
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911