Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2006 / 6   //    «    7    » 
A SZABAD LELKEK VÉGTELEN SZORONGÁSA
Mújdricza Péter
Zalotay-legendárium, avagy a szabadlelkű építés végtelen szorongása
esszé (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

A 2006-os, Meta-city hívószóra szerveződő Velencei Biennálé magyar kurátorának szíves figyelmébe ajánlom

 

"Miért félnék a rúgó lábak közt csukafejeseim során, mikor csak a támaszkodó lábnak fájnak a rúgások?

- Repülés közben nem érzi az ember!"

(Hidegkúti Nándor)

 

A fáma szerint egy hatvanas évekbeli budapesti tervpályázaton Zalotay műleírása azzal kezdődött volna, hogy A Gellért-hegy megmarad...

"Ja, az a pasas - hallhatjuk még ma is pesti kávéházakban -, aki felhőnek támasztotta a létrát a szalagházzal... több millió embert akart bezsúfolni egyetlen épületbe!" A másik véglet: "Zalotay tehetségesebb volt, mint Makovecz, csak nem hagyták érvényesülni!" Mert Zalotaynak Magyarországon ma is legendája van. És nem tudom, volt-e már Budapesten a harmadik évezred globális (város)architektúrájára provokatívabban reagáló, végleteiben elgondolkodtatóbb kiállítás, mint Zalotay Elemér építészé.

Az anyagot 2005. november 9. és 28. között tekinthettük meg a Hajós utcában, az N&n Galériában, ebben a feszített arányú, nagyon egyszerű eszközökkel kezelt, dongaboltozatos, földalatti kiállítótérben. A tér hossztengelyében, térdmagasságban megépített, hosszú asztalon, üveg alá helyezve, és az összes falfelületen tanulmányozhatta Zalotay munkáit a látogató. Szabadkézzel, grafitceruzával, színes ceruzával, golyóstollal és tussal rajzolt vázlatok, vonalzókkal szerkesztett tervrajzok, zöld színű, milliméteres kockás papírokon, jegyzetfüzetlapokon, skicc-, szerkesztő- és bőrpauszokon stb. - megannyi lenyűgöző meditációs objektum. Gyönyörűen kivitelezett modell - egy magasház megastruktúrájáról. Továbbá fehér-fekete és színes épületfotók, és a világ összes számottevő építészeti folyóiratában, valamint a mindenkori lokális és világsajtóban közölt dokumentumok Zalotay megépült és megépítetlen műveiről. A pincetér lejárattal szemközti szakaszán zömmel a megvalósult kisebb házak, az átellenes oldalon a megvalósítatlan nagy projektek szerepeltek. A kiállítótér végfalai előtt egy-egy videón Kovács András filmrendező Zalotayról, illetve Zalotayval készített filmjei (Nehéz emberek, A holnap ma) peregtek. A pincegaléria súlypontjában, kvázi a leérkezés vonzásában lévő szemközti falon bemutató szövegek, és szinte befogadhatatlan mennyiségű cikk, levelezés, riport - túlnyomórészt az anynyit vitatott szalagház kálváriájának dokumentumai. A szalagház-ügy nagyban hozzájárult az építész hazai ellehetetlenüléséhez, majd 1973-as svájci emigrációjához.

Zalotay nem épített sokat, mert nem építhetett, de Magyarországon fellelhető összes művét mielőbb műemléki védettség alá illene helyezni. A szombathelyi szputnyikfigyelő állomást 1968-ból, a sárvári bőrdíszműtelephelyet és a bajti mezőgazdasági épületet 1966-ból. Letapogatható e korai munkákon Le Corbusier expresszív, szobrászi formavilága, ám a szputnyikfigyelő tömegalakítása láttán Dalí erőteljes szürreális gesztusaira is gondolok. Pontosabban A polgárháború előérzete című képén arra a nagy, lendületesen "gamósodó", szálkásan antropomorf, felnagyítottan torz végtagra, mely annyira uralja a festményt. Részleteiben is nyomon követhetőek a Böröcz Imre statikussal közösen átgondolt szalagháznak, ennek a Dunával párhuzamosan, negyven emelet magasan és másfél kilométer hosszan a Pilisben elképzelt megaépületnek a tervei.

Mire is törekedett Zalotay? A szó legszorosabb értelmében komolyan vette a huszadik századi korai modern építészetnek azt a mélységesen humánus, ős-szociális indíttatását, hogy a lehető legkevesebb anyagból, a legolcsóbban, egészséges, napos, világos, kedvezően tájolt, lenyűgöző panorámájú lakást biztosítsunk a földkerekség minden emberének, a kor legmagasabb technikai színvonalán. Le Corbusier "függőleges zöldvárosát", valamint annak lakógép-szerű eltárgyiasulását, a nevezetes marseille-i lakótömböt végletekig továbbgondolva, elképzeléseit 1962-ben az Interbuild hasábjain "Corb plus" című tanulmányában is publikálta. Ráadásul a kora-kádári kurzus "szocialistának" nevezett társadalmi, politikai és gazdasági "alapelveivel", fennen lobogtatott szólamaival is hátborzongatóan demokratikus összhangban. Mert Zalotay Le Corbusier-re és az ős-szocialista Charles Fourier-re támaszkodó eszmefuttatása annyira kristálytiszta, világos és egyszerű volt, hogy arra bizony - hatalmi hüledezés ide, össznépi csodálkozás oda - nemigen lehetett mit lépni. Még akkor sem, ha valakinek eszébe ötlött volna a fantasztikumokra oly érzékeny Jules Verne elementáris viszolygása az "elgépiesedést" jelképező többkilométeres szalagházkolosszusok városutópiáiról, miképp azt Az amerikai újságíró egy napja 2889-ben című könyvében is olvashatjuk. Amennyiben valaki nem emlékezett volna gyerekkori Verne-élményeire, elképzelhetett egy komolyabb orkánt (a Magas-Tátra erdeit napjainkban tarolta ehhez hasonló a Kárpátok karéjában), amely egy, a Dunával paralel elgondolt paraméterekkel rendelkező szalagház esetén cirka ötszázezer m2 összefüggő szélvitorlát jelentene! Mi történik ott, ahol egy ekkora felületbe belekap egy többszáz kilométeres sebességgel vágtató hurrikán? Vagy a hatvanas-hetvenes évek hidegháborús viszonyait mérlegelve volt/lett volna feltehető a kérdés: egyetlen mega-célpont, netán sok szerényebb méretű alacsonyabb nyújtana-e nagyobb túlélési esélyt egy interkontinentális rakétatámadás ellen? A városok formáját minden korban alapvetően meghatározták a védhetőség szempontjai, még ha ez a hidrogénbomba bevethetősége óta eleve illuzórikus. Ám ez az illúzió a leonardói álom, a repülés valóra váltásával vette kezdetét. Az ember repülésével, mely Várkonyi Nándor kételyeivel élve, legalább annyira problematikus, mint amikor a hal közeget váltana, hogy meghódítsa a szárazföldet. A biológiában "megszaladásnak" hívják azt az önveszélyes jelenséget, amelyet mára az emberiség a technika minden határon túl történő burjánzásával, már-már vallásos mámorával él át, és amely mámor jószerével az emberiség kipusztulásával fenyeget. Megostromolni az eget, az égieket, tornyok és repülő bábelek segítségével. És a késő újkor józansága, kiábrándulása a technika valláspótlékként használt kábítószeréből, szintén elérkezett. Paul Virilio fejtette ki, minden új technikai találmány egyben új baleset, új Gólem "feltalálása" is. Ismételten globális dilemmához jutottunk: miképpen is viszonyuljunk a technikához, miközben ránk borul a Gólem?

Ugyanakkor a bolygó építészetében a második világháborút követő tendenciák mintha mégis Zalotay Elemér terveit igazolnák - elméletben és a mindennapi gyakorlatban. Gondoljunk akár - Meggyesi Tamás A 20. század urbanisztikájának útvesztői című, frissen megjelent könyve segítségével - Le Corbusier "vertikális városán" túl Paul Maymont árboc- és függesztett kábelháló szerkezetű sátorvárosára, az "Új Saint Michelre", a magyar származású Yona Friedman, vagy a szintén magyar David Georges Emerich felhőváros-struktúráira, melyeket 1999-2000 fordulóján a Műcsarnokban rendezett FRac-Centre kiállítás "Szerkezetek & Hálózatok" hívószavas stációjában csodálhattunk meg. Képzeljük magunk elé Walter Jonas gigantikus tölcsérház-triászát, a japán metabolistákat, Kurokawa hatalmas, csavart tornyokból építkező struktúráit, Arata Isozaki metabolikus városát, Kenzo Tange megastruktúráit, amelyek az úthálózatok felett felnagyított A-betűkként sorolódnának. Ez utóbbi gondolat a magyar Sámsondi Kiss Béla terveire (is) rímelne a lineáris városról, de igazán Doxiadis kontinensnyi méreteket behálózó Ökumenopoliszában teljesedne ki. Vagy tekintsünk Sir Norman Foster londoni, Jean Nouvel barcelonai, függőlegesen a városba, mint meta-hamutartóba (Hirosima és Nagaszaki után szabadon) elnyomott óriási szivarjaira. Vessünk egy röpke pillantást a viharosan "amerikanizálódó" ázsiai kis- és nagytigrisek vertikális városfejlesztő praxisára. Ahol a toronystruktúrák elhelyezésekor a Feng Shui négyezer éves település-gyógyító gyakorlatát nagyvárosi akupunktúraként alkalmazzák, Szingapúrban és számos belföldi kínai metropoliszban egyaránt. És érdemes tanulmányoznunk az indiai - euroatlanti sztárkollégáinál kevésbé zajos - Charles Correát, akinek Mumbai-ban (Bombay) megépített toronyháza Le Corbusier minden elméleti és valós "vertikális koncepcióját" meghaladja. Nem a méretek, de a minőség, a téri struktúra és variabilitás átgondoltsága tekintetében. Amíg Corbu Unité d?habitation-jában mindössze néhány lakásváltozattal dolgozott, Correa mumbai-i magasháza az ősi ázsiai írásjegyek kvázi családi, "rokoni struktúráira" támaszkodva, minimum féltucatnyi többszintes lakásvariációból építkezett, a széljárás, a természetes szellőzés, a vízelvezetés és hasznosítás, valamint a napjárás ősi törvényeinek engedelmeskedve. Ezek az ökológiai formaalakító impulzusok az épületek tömegében, homlokzati játékában is - kvázi több ezeréves modernitással - megjelennek.

Itt emlékezzünk meg a New York-i World Trade Center ikertornyainak lerombolásáról - némiképp Paul Virilio intelmeire is utalva a (repülési és építési) technika gólemszerűségéről -, és az azt követő építészeti tervpályázatról. Talán a menedzsment elégtelensége miatt nem szerepeltek a meghívottak közt olyan építész és gondolkodó világnagyságok, mint az imént citált indiai Charles Correa vagy a svájci-magyar Elemér Zalotay? Csak halkan jegyzem meg, bár őszinte elismerésem a kiváló Daniel Libeskind díjnyertes pályamunkája előtt, mérlegelés tárgya lehetne, hogy Zalotay Elemér N&n Galériában is bemutatott, amúgy szintén a Manhattan szívébe képzelt, függőleges parkja a harmadik évezred globális ökológiai és városfejlesztési dilemmáira érzékenyebben és előremutatóbban reagálna-e? Mert Zalotay megastruktúráinál, a Böröcz Imre statikusmérnökkel közösen elképzelt szalagház szerkezete és a többi toronyprojekt esetében is túlnyomórészt húzott elemekből épülne a tartórendszer, a fa természetes modellje nyomán. A fa levelei sohasem sérülnek, mert engednek a vihar erejének, és ha a fatörzs ki nem csavarodik, a fa "teljes szerkezete" túléli. Jóllehet igaz, hogy a döntően húzott elemekkel operáló magasházak biztonságosabbak a nyomott szerkezetűeknél

- a dilemma ismét ugyanaz, mint a szalagház esetében -, vajon egy Manhattan felett elhúzó, több száz kilométerrel pörgő hurrikán, amely évszázados fák törzsét is kitekerné, mennyire kímélné a Zalotay-Böröcz-féle megastruktúrákat? Talán az Egész Történet megint arról szól: Ember, szállj le a fáról?

 

"Imádkozzunk a Kunstwollenért!"

(Németh Lajos)

 

"...avagy, aki légvárakat épít, ne sajnálja a téglát."

 

Hogy miért jutott eszembe Zalotay Elemér budapesti kiállításán járva a Fülep-tanítvány Németh Lajos fohásza a Kunstwollenért (hozzávetőleges magyar fordításban a "művészetakaratért"), ahhoz kicsit távolabbról kell kezdenem. Nem sokkal a New York-i toronypáros összeomlása előtt, 2001 derekán látott napvilágot Magyarországon Miklóssy Endre Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél című esszékötete. A könyv címe Arany János Toldijából való, s a hazai és egyetemes kultúra olyan építőiről, nagy tanítóiról szól, akiket megölt, világgá vagy magányba száműzött a sztálinista diktatúra, akik körül nem alakultak ki, mert nem alakulhattak ki iskolák, akik - Kőszegi Lajos író-filozófust idézve - "...némává váltak az újsüket nemzedék számára". E nagy tanítók, mesterek egyike Fülep Lajos is, aki - többek között - a Lechner utáni korok építőművészetének haláláról írt: "Azelőtt évtizedeken át keményen kellett dolgoznia a művésznek, mielőtt elkezdték magyarázni. Ma az első próbálkozások nemcsak a nyilvánosság elé kerülnek, de velük együtt a magyarázatuk is (...) Semmi sem érik meg, rohan ki minden a piacra: kép, szobor, elmélet stb." Miklóssy ezredfordulós következtetése Fülep gondolataira támaszkodik: "Bebizonyítható, hogy a termékek piacán akkor a legnagyobb a bruttó haszon, hogyha a legnagyobb az eladott mennyiség, és ennek az a feltétele, hogy az eladási ár csökkenjen le a lehető legalacsonyabbra, ami nem egyéb, mint az előállítási költség. (...) Belép ezért az alkotás folyamatába az előállításra szánható idő megrövidítése. Sok-sok műalkotásra van szükség - előnyös tehát az olyan ?izmus?, amely ezt technikailag lehetővé teszi, például mert nem tűri a ?pepecselést?. (...) Az igazi tehetség azonban ritka, és nem is biztos, hogy eladó."

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2006 / 6   »   Zalotay-legendárium, avagy a szabadlelkű építés végtelen szorongása
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911