Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2006 / 6   //    «    9    » 
A SZABAD LELKEK VÉGTELEN SZORONGÁSA
Bíró Zsuzsa
Házivarrás
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

"Össze kell varrnunk azt, ami elszakadt..."

 

Becses kegytárgyként őrzött egy elsárgult újságcikket, ami arról adott hírt, hogy a királyi és császári apostoli felség, ezerkilencszáztizenhat november huszonegyedikén, kedden este kilenc óra három perckor átadta lelkét az Úrnak. "Én meg ugyanakkor, ugyanabban a percben jöttem világra..." - mondogatta rejtélyesen, és mi szinte látni véltük a holdfényből szőtt köteléket, ami őt és Ferenc Józsefet összefűzte.

Kis, csúnya vénlány volt. Irén. Magánházakhoz járt varrni. Hátát elgörbítette az arthritis, ujjait is deformálta, de ez nem zavarta a varrásban. A házivarrás egy letűnt világ mestersége, csakúgy, mint a lámpagyújtogatás. És hová lettek a szemfelszedő kisasszonyok? Egyet ismertem, talán az utolsó volt, magányosan, mogorván szedegette a szemeket, "ha jó, ha rossz a sors, én megkötöm és kezdem...", féltem tőle, ez a magára hagyott norna, azt hiszem, utálta a gyerekeket. A mi házivarrónőnk másmilyen volt, ha jött, ujjongtunk, itt van a Varró Ircsi! "Mesélj..." - követeltük. Az volt a legjobb, ha Odette-ről mesélt, évekig szőtte-fonta a róla szóló sztorikat, Odette kitalált figura volt, haja loknis, szoknyája gloknis. De jó volt az is, ha valódi gyerekekről mesélt, azokról, akikhez varrni járt, fantasztikus tetteiket beszélte el nekünk, amazoknak meg rólunk regélt, a mi életünket élte meg az övékét, és nem tudtuk, hogy közben házacskára gyűjt, kertecskére gyűjt, egyszobás, félkomfortos Holló utcai lakásából zöld mezőkre vágyik, azt hittük, nincs is saját élete. Mert mi a saját élet? Rejtély, kényszer, vágy, szorongás, bűn, véletlenek és hagyományok kaotikus elegye, ám az ő rövidlátó tekintetében csak mások tükörképe tükröződött. Das arme in die Welt geworfene Wesen... - mondogatta a nagypapám. Szegény, világra dobatott teremtés... Dobatott vagy vettetett? Nagypapám nem olvasta Heideggert, de volt érzéke az árnyalatokhoz.

 

Varró Ircsi apja nappal szabómester volt, este a társastánc megszállottja, tangóban verhetetlen. Kilencszázharmincban bejött a charleston, Ircsi apja megnyerte az országos charleston-versenyt, és az ötszáz pengős díjjal és alkalmi partnernőjével kitáncolt szerettei életéből. A mama mélakórba esett, Irén lett a család feje, még nem volt tizennégy. A varráskészség éppen olyan isteni adomány, mint a zenei tehetség, ő virtuóz volt, a varrógép volt a zongorája. Néhány mesterműre még ma is emlékszem. Az a lenge, halványzöld cr?pe de Chine kisestélyi, amit egykor anyánk hordott a mérnökszövetség majálisán, valóságos tavaszi szonáta, vagy az én kékvirágos organdiruhám, fodorral az alján, ó, milyen büszkén viseltem, azt mondtuk, vizsgaruha, hogy miért, nem tudom, akkoriban engem még nem fenyegetett semmiféle vizsga, viszont harmadik elemista koromban ebben adtam elő egy hosszú verset az évzárón (ki írta? mi volt a címe?), két sorra még emlékszem, ordítva kellett szavalni: "Karthagó? Harangok és ágyú? Ó, mily anakronizmus, kegyetlen és bárgyú!"

Hazafias vers volt. Akkoriban déli harangszókor felálltunk és a nándorfehérvári győzelemre emlékezve fohászt mondtunk a Donnál harcoló katonákért. "A honvédelem adta kezükbe a fegyvert, és ők bátran elfogadták" - így az ima. Mondtam én is, de másképpen gondoltam. Másképpen gondolta a barátnőm is, ellenálltunk, "holdvilágos éjszakán, döglött Hitler lóg a fán...", énekeltük halkan hazafelé. Hétköznapokon egyenruhát kellett hordanunk, ezt speciális boltban árulták, a Varró Ircsi viszont télre is készített nekem egy szépséges ruhát, vizsgaruhának nevezte el ezt is, pepita volt. Állok a pepita vizsgaruhában a karácsonyfánál. Csillagszórók. Gyertyák. Titokzatos illatok. Stille Nacht. Egy piros bicikli a fa alatt, az enyém. Odakinn a fehér hó és a fekete éjszaka, pepita karácsony, ezerkilencszáznegyvenhárom. Mire kitavaszodik, már benn lesznek a németek, a bicikliket beszolgáltatjuk, sohasem karikázom a piros csodán, magunkat is beszolgáltatjuk.

 

"Az ember csupán néhány pillanatig egzisztál lehetőségei csúcsán" - Heidegger mondta ezt is, a davosi főiskolai napok filozófus-vitáján, ezerkilencszázhuszonhét tavaszán. Rémisztő gondolat: mi van, ha egész életünkben csak a csúcsok alatt kuporgunk és várunk, mint az a vidékről jött ember a Törvény kapujában, és a néhány mágikus pillanat nem jön el vagy nem ismerjük fel, hogy eljött?

Irén nem aggódott, tisztában volt vele, hogy a csúcspillanat akkor következik be, ha egyszer beköltözhet a házba, a kertbe, amelyről álmodozott, és amelyet voltaképpen már ki is szemelt magának, a szomszédságban egy csomó gyerekkel, ez fontos szempont volt, gyakran mondta, hogy az élet egérszürke gyerekzsivaj nélkül. De csak a szürke színtől irtózott, az egerekkel nem volt semmi baja, sőt, gyakran mesélgetett Odette fehér egeréről, amely bebújt a zongorába és éjfélkor megszólaltatta a G-húrt. "Úgy hangzott, mint egy sikoly..." - susogta rejtélyesen, de mi nem féltünk, tudtuk, hogy a mese jó véget ér, lesz lakoma, kakaó és kalács. Erzsébetfalván bukkant rá kiszemelt házára, "a Ferenc József utca 7. szám alatt, sorsszerű volt, hogy odataláljak...", mondta. Minden tetszett neki Erzsébetfalván, csak a díszpolgárok névsora nem: Teleki Pál, Imrédy Béla, Jaros Andor, Endre László... - Szabad egy Grünfeld Irénnek ott letelepedni? - kérdezte gondterhelten anyámat. - Mi az a díszpolgár? - kérdeztem én. Ez hasonlóképpen zűrös szó volt, mint a vizsgaruha, vagy a gutaütés. Butaütés? Irén végül nem ragadta meg a csúcspillanat lehetőségét; ha bombák hullanak az égből, az ember nem vásárol házat. Pénzét nem volt hajlandó átváltani aranyra, bankba tette, várt. Várt a csillagosházban, a gettóban, és utána az angyalföldi tébolydában is; nem háborodott meg az elméje, az éhezéstől lett zavarodott. "Csend volt a fejemben" - magyarázta később, "szétszakadt a G-húr..." Mondhatta volna úgy is, hogy a lét vakuumában találta magát. Mire kijött a napvilágra, ezerkilencszáznegyvenhat nyarán, egy kiló kenyér ára négyszázezerkvadtrillió pengő volt, és a házacska és kertecske ideája lekerült a napirendről. Anyám aggódva nézte: Jól van? Szemmel láthatólag kisebb lett, görbébb, öregebb. Azt mondta, most már nagyon jól van, most már kiszedte a férceket, és összevarrta az életét és saját magát. Elnevette magát, anyám is nevetett.

 

Összezsugorodik az idő, mint egy vászon, amit elfelejtettek beavatni. Irén jön, varr, mesél. Mi a földön kuporogva hallgatjuk. "Varró Ircsi!" - rikoltozzák később a gyerekeim. "Tündérapókák!" - mondja ő. Egy házivarrónő, ha elszáll felette az idő, nem készít többé vizsgaruhát, fehérneműt javít, ő is így tesz. Aztán nem jön többé. "Ó, az a szegény Irén..." - mondjuk szánakozva, ha nagyritkán eszünkbe jut. És nem akarjuk észrevenni magunk körül azt a sok dolgot (egyre több dolgot), amely jóvátehetetlenül felfeslett, elrongyolódott, szétszakadt.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2006 / 6   »   Házivarrás
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911