Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2006 / 5   //    «    5    » 
Szentgyörgyi Zsolt
A nagy tavasz
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Ragyogó tavaszi reggelre ébredtünk. A nyitott ablakon át virágillatot hozott a könnyű szellő, mi legalábbis úgy képzeltük, hogy virágillatot hoz, méghozzá a közeli réteken termő színpompás növények sajátos illatát. Néhány percig még mozdulatlanul feküdtünk, majd kinyitottuk a szemünket, hogy megcsodáljuk a fény és az árnyék falra vetülő mintáit, a változékony, légies alakzatokat. Azután felkeltünk az ágyból, megmosakodtunk, megtörölköztünk, fogat mostunk, megfésülködtünk, megreggeliztünk, kimentünk az udvarra és bejöttünk az udvarról. Alighogy mindez megtörtént, egyikünk kitekintett az ablakon.

    - Úgy látom, bácsikád közeledik a házunk felé vezető úton - állapította meg.

    - Igen, bizonyára minket is meglátogat - feleltem, és hogy szavaimnak nagyobb hangsúlyt adjak, magam is az ablakhoz léptem. Láttam a szomszédos házakat, a zöldellő fákat, az utat, a kék eget, a kék égen elszórt habkönynyű felhőket, és láttam bácsikámat, akit száz közül is felismernék. Ünneplőruhában, könnyű, nyári kalappal a fején közeledett, belépett a kertkapun, majd megállt a bejárati ajtó előtt, megköszörülte a torkát és bekopogtatott. Hetente háromszor-négyszer, néha négyszer-ötször, vagy akár ötször-hatszor is ellátogatott hozzánk.

    Bácsikám komoly, megfontolt ember volt, aki szeretett ünneplőruhában sétálgatni az utcákon, szeretett látogatóba jönni, és az asztal mellett üldögélni egy karosszékben. Ugyancsak szívesen olvasgatta a napilapokat, és ha valamilyen fontos hírre bukkant, mutatóujját a levegőbe emelve, jelentőségteljesen ránk nézett.

    - Meséljen a háborúról! Meséljen a háborúról! - kérleltük, ő pedig ajándékokat vett elő táskájából. Különféle tárgyakat helyezett az asztalra, és mindegyik tárgynak más volt a neve. Mindegyik másra volt alkalmas, más tulajdonságokkal rendelkezett, és másra emlékeztetett. A fésű például feltűnően lapos, hosszúkás volt, és nem hasonlított semmire, a pinponglabda viszont olyannak tűnt, akár egy egészen apró bolygó. A Nap közben változatlanul besütött az ablakon. Megvilágította az asztalra helyezett tárgyakat, a tapétát, a szőnyegeket, az asztalt, a karosszékeket, a szekrényeket és a cserepes virágokat. Az egész lakás fényben fürdött, és úgy éreztük, mintha egy vitorlás hajó napsütötte fedélzetén állnánk. Mintha a kifeszülő vitorlák és a hullámok bűvöletében, a sós, fanyar levegőtől izgatottan töltenénk a tavaszi délelőttöt, és a talpunk alatt csillogó halak lebegnének az óceán folyékony dimenzióiban.

    - Szíves-örömest mesélek a háborúról - felelte. Sorra veszem a háború előzményeit és beszámolok a híres ütközetek kimeneteléről. Tudtotokra adom a generálisok helytállásairól szóló legendákat, és elmesélem a tüzérek bosszúját, ami az ellenséget megfutamodásra késztette. Felsorolom a legjelentősebb összecsapások időpontját és anekdotákkal fűszerezem a harcok eseményeinek történetét. Külön beszámolót tartok a fegyverekről és fegyverek karbantartásáról. Megosztom veletek régi emlékeimet.

    - Igen, igen! Ossza meg velünk - lelkesedtünk, és türelmetlenül vártuk, hogy mesélni kezdjen.

    - De tudnotok kell - fűzte hozzá rövid gondolkodás után -, hogy addig nem mondok semmit, amíg fel nem söpritek a szoba padlóját, és el nem mosogatjátok az edényeket. Némán hallgatok, amíg le nem törölgetitek a port a polcokon található díszekről, és meg nem tisztítjátok az ablakot - mondta.

    Mit volt mit tenni, serényen munkához láttunk. Elővettük a lapátot, a seprűt, a szivacsot, a törlőkendőt és fáradhatatlanul szorgoskodtunk. Egyikünk nekilátott kikefélni a szőnyeget, másikunk a polcon lévő dísztárgyakat portalanította. Mindenki talált valamilyen feladatot. Ki az ablaktisztítást vállalta, ki pedig az egyszerűbb, de ugyanolyan nélkülözhetetlen teendőket végezte.

    Eleinte vidáman dolgoztunk, ám hamarosan mégiscsak úrrá lett rajtunk a szomorúság, és keservesen zokogni kezdtünk. Magunk sem tudtuk, hogy miért sírunk, és miért nem nevetünk. Kiapadhatatlanul hullottak a könynyeink, és hiába próbáltuk vigasztalni egymást a jövő szép ígéreteivel. Leültünk a sarokba és a szemünket törölgettük, míg a sírással járó kimerültségtől el nem nyomott az álom.

    Miközben aludtunk, bácsikám csendesen töprengett a karosszékben, hogy fel ne ébresszen bennünket, de végül mégis úgy döntött, hogy felébreszt.

    - A gyermekeknek rengeteg alvásra van szükségük - érvelt magában -, ugyanakkor a testmozgás is fontos, hogy megszilárduljon a csontvázuk, és erős, egészséges egyedekké fejlődjenek, akik új gyárkéményeket, kerítéseket építenek, hidat vernek a sebes sodrású folyón, akik gépjárművet vagy traktort vezetnek, esetleg orvosként aggódnak betegeik állapotáért, vagy szakácsként étteremben vállalnak munkát, és pincérként felszolgálják a szakácsok által készített ételeket.

    Kócosan, félálomban gyűltünk az asztal köré, és bácsikám apró csészékbe töltött, gőzölgő kávéval kínált, hogy mihamarabb visszatérjen az életerőnk. Fanyalogva kóstolgattuk a keserű italt, és kérdő tekinteteket vetettünk egymásra. Éreztük, hogy valami fontosat fog mondani.

    - A gyermekeknek rengeteg alvásra van szükségük - magyarázta -, ugyanakkor a testmozgás is fontos, hogy megszilárduljon a csontvázuk, és erős, egészséges egyedekké fejlődjenek, akik új gyárkéményeket, kerítéseket építenek, hidat vernek a sebes sodrású folyón, akik gépjárművet vagy traktort vezetnek, esetleg orvosként aggódnak betegeik állapotáért, vagy szakácsként étteremben vállalnak munkát, és pincérként felszolgálják a szakácsok által készített ételeket.

    Feszült figyelemmel hallgattuk szavait, utána hosszú percekig egyikünk sem szólt egy szót sem.

    - Tudjátok-e egyáltalán mi az, hogy testmozgás? - kérdezte bácsikám gyanakodva, és rögtön kiderült, hogy egyikünk sem tudta.

    - Mi az, hogy testmozgás? Mi az, hogy testmozgás? - érdeklődtünk kíváncsian.

    - A testmozgás? - kérdezett vissza tudatlanságunktól meglepődve. - A testmozgás tulajdonképpen nem más, mint a test által végzett mozgások gyűjtőneve. Értitek?

    - Igen, értjük - bólogattunk, és tájékozatlanságunktól megszégyenülten eloldalogtunk. Kimentünk az udvarra, és hogy bácsikám kedvében járjunk, különféle, speciális gyakorlatokat végeztünk, amelyekről úgy gondoltuk, hogy a testmozgás kategóriájába tartoznak. Csípőre tett kézzel szökdécseltünk, terpeszállásban hajlongtunk, bukfencet vetettünk, többször leguggoltunk és felálltunk, a levegőbe dobáltuk a labdát. Versenyeztünk, hogy ki tudja a legmagasabbra dobni.

    Sorra mindannyian próbát tettünk. Egyikünk feldobta a kéményekig. Másikunk feldobta egészen a jegenyefa tetejéig. Egyre nagyobb gyakorlatra tettünk szert, és egy-egy jól sikerült dobás után a labda felrepült egészen a Napig. Végül, egyikünk olyan magasra feldobta, hogy eltűnt a felhők között.

    Vártunk tíz percet, negyedórát, de nem esett vissza a földre. Be kellett látnunk, hogy felesleges tovább várakozni, és keservesen zokogni kezdtünk. Magunk sem tudtuk, hogy azért sírunk-e, mert elveszett a szép labdánk, vagy pedig azért, mert olyan magasra feldobtuk. Sírva mentünk panaszkodni bácsikámhoz.

    - Ne szomorkodjatok - vigasztalt bácsikám - hiszen semmi sem vész el, legfeljebb elérhetetlenné válik számotokra. Tudjátok meg, hogy a felhők tetején már amúgy is rengeteg labda van, amiket a hozzátok hasonló, rossz magaviseletű gyermekek feldobtak az égbe.

    Fáradtak és szomorúak voltunk. Nem tudtuk elképzelni, hogy életünk hátralévő részét labda nélkül éljük le. Szinte láttuk, ahogy labda nélkül próbálunk labdázni, és egy láthatatlan, képzeletbeli gömböt dobálunk a magasba. Makacsul feldobjuk és elkapjuk megint, noha a szívünk mélyén érezzük, hogy így nem olyan izgalmas a játék, és egyáltalán nincs is kedvünk játszani.

    Sötét gondolatokat forgattunk fejünkben, és alig figyeltünk bácsikám vigasztaló szavaira. Egyikünk elbujdosott az ágy alá, másikunk behúzódott a függöny mögé, és a többiek is magányos rejtekhely után kutattak, mintha minden kapcsolatot meg akarnánk szakítani a külvilággal.

    Nem sokkal később azonban bekopogtatott a szomszédunkban lakó idős néni, és csodák csodájára, elveszett labdánkat tartotta a kezében.

    - Tiétek ez a labda, gyermekek? - érdeklődött.

    - Nem, nem a miénk. A mi labdánk másmilyen színű és másmilyen alakú volt - feleltük ravaszul. Féltünk tőle, mivel az utcában az a hír járta, hogy ez az idős néni amolyan éjszakai pilóta, aki sötétedés után fel-alá repked a város felett, belefúj a kéményekbe, rossz álmokat terjeszt, és a puszta tekintetével megsavanyítja a tejet a pohárban.

    - A régmúlt, dicső korokban bizonyára máglyán végezte volna, most meg még szociális támogatást is kap - méltatlankodott gyakorta bácsikám.

    - A szent inkvizíció segítségével akkoriban könnyűszerrel elbánhattunk volna vele, a mai viszonyok között viszont igyekeznünk kell udvariasnak látszani. Illik kávéval és ülőhellyel kínálnunk, sőt még az egészségi állapota iránt is érdeklődnünk kell - jegyezte meg máskor keserűen.

    - Ha nem a tiétek ez a labda, akkor nyilván másvalaki labdáját tartom a kezemben - tűnődött az idős néni.

    - Valószínűleg igaza van - sietett segítségünkre bácsikám, és előzékenyen kávét töltött az egyik csészébe, hogy más mederbe terelje a beszélgetést. A Nap közben besütött a nyitott ablakon, és csupán a padlóra vetülő árnyékok lassú változása jelezte az idő múlását. Attól függően, hogy merre néztünk, egyszer délelőtt volt, egyszer délután, és mindegyik nap ugyanolyannak tűnt, akár az azt megelőző napok.

    - Üljön le erre a kényelmes székre, és fogyasszon el egy csésze kávét - kínálgatta bácsikám a szomszédasszonyt.

    - Nektek pedig ideje ágyba bújnotok - fenyegetett tréfásan, és mivel tudtuk, hogy így akarja mielőbbi távozásra bírni a hívatlan vendéget, tiltakozás nélkül nekiláttunk mosakodni, noha valószínűleg még kora délután sem volt.

    - A gyermekeknek rengeteg alvásra van szükségük - fejtegette bácsikám a néninek - hogy megszilárduljon a csontvázuk, és erős, egészséges egyedekké fejlődjenek, akik új gyárkéményeket, kerítéseket építenek, hidat vernek a sebes sodrású folyón, akik gépjárművet vagy traktort vezetnek, esetleg orvosként aggódnak betegeik állapotáért, vagy szakácsként étteremben vállalnak munkát, és pincérként felszolgálják a szakácsok által készített ételeket.

    Eközben vizet melegítettünk a dézsában, és a felmelegített vizet beleöntöttük a rózsaszín műanyaglavórba. Elővettük a szappant és az összehajtogatott törölközőt. Tetőtől talpig beszappanoztuk magunkat, lemostuk a szappanhabot, széthajtogattuk a törölközőt, megtörölköztünk és kiöntöttük a vizet a rózsaszín műanyaglavórból. Pizsamába bújtunk és elővettük az ágyneműtartóból a lepedőt, a dunyhát, a kispárnát és a nagypárnát. Megágyaztunk, fogat mostunk, bebújtunk az ágyba és csukott szemmel feküdtünk.

    - És különben, hogy szolgál az egészsége? - faggatta ezalatt bácsikám a szomszéd nénit.

    - Az egészségem? - kérdezett vissza.

    - Igen, a maga egészsége - ismételte el bácsikám kicsit hangosabban.

    - Nincs okom panaszra - felelte. - Erős vagyok akár a medve, ugyanakkor elszánt, akár a tundrában kóborló farkasok. Hanem a múlt héten olyan különös dolog történt, amire mindeddig nem volt példa. Egész nap zuhogott az eső, és csuromvizesen álldogáltam a kertben, makacsul kémleltem a felhők titkait, amikor váratlanul csöngetést hallottam...*

    Az idős néni monoton elbeszélése lassan-lassan mindannyiunkat álomba ringatott, de bácsikám rögtön felébresztett, miután elment a vendég. A nevünkön szólított, felkapcsolta a villanyt, és miközben hajadonfővel álltunk a csillár langyos, súlytalan csillámaival teleszórt szobában, úgy éreztük, mintha útjának legmagasabb pontján megrekedve, éppen a fejünk felett delelne a Nap, holott odakint addigra már sötét éjszaka volt. A közeli vasútállomásról odahallatszott a távoli országokba induló vonatok zaja, de alig tudtuk nyitva tartani szemünket az álmosságtól, és igyekeztünk nem gondolni semmire.

    - Gyermekek! Akartok-e kirándulni? - szegezte nekünk a kérdést bácsikám.

    Természetesen, eszünk ágában sem volt kimozdulni otthonról, ő azonban hajthatatlan maradt, így kénytelen-kelletlen mégis útra keltünk. Visszaraktuk az ágyneműtartóba az ágyneműt, megmosakodtunk, megfésülködtünk, és sorra kiléptünk az ajtó előtt tornyosuló éjszakába. Az orrunkig sem láttunk, és még a talpunk alatt is sötétség csikorgott, akár egyfajta koromfekete kristálycukor, ezért kézen fogva bukdácsoltunk, nehogy elveszítsük egymást. Bácsikám lassan, szinte tapogatózva vezette vak menetünket, és csupán egy kivilágított büfé, elérhetetlenül távoli villanyfénye alapján tájékozódhatott.

    Rosszkedvünk nőttön-nőtt, és titokban már-már attól tartottunk, hogy egyik pillanatról a másikra véget érhet a gyermekkorunk.

 

*...A csengetés egy hatalmas diófa irányából jött, és annál is inkább meglepődtem, mert a kertemben soha nem nőtt egyetlen fa sem. Nyomban odamentem és többször körbejártam a törzsét, sőt, megpróbáltam feldönteni, mivel szilárd meggyőződésem volt, hogy nem valódi fával állok szemben. Közben egyre jobban zuhogott az eső, a fa pedig egyfolytában csengetett, és minden erőfeszítésem hiábavalónak bizonyult, nem bírtam kimozdítani a helyéről. Még csak meg sem moccant, és tanácstalanságom nem ismert határokat. Vacsora után azonban, amikor jobban belegondoltam, mégis úgy rémlett, hogy éppen azon a helyen mindig is állt egy diófa. De hogy miért csengetett, a mai napig nem tudom. Ennek ellenére elhatároztam, hogy...

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2006 / 5   »   A nagy tavasz
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911