Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2008 / 10   //    «    3    » 
Freccero, Carlo & Pintér Judit
Visszatérünk a kiindulási ponthoz
esszé 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

Carlo Freccero (1947) az olasz televíziózás egyik legtekintélyesebb szakértője, hívei szerint "guruja". A nyolcvanas évek közepétől különböző vezető posztokat töltött be Olaszországban és Franciaországban, állami és kereskedelmi csatornáknál egyaránt. Több programot is készített, a legsikeresebb közülük a Rai Rockpolitik volt 2005-ben. Tanított a római egyetemen, ő hozta létre az első egyetemi televíziót Itáliában. 2007-től a RaiSat elnöke volt, 2008 júliusától pedig az új digitális földi csatorna, a Rai4 igazgatója. Elsődleges célkitűzése a fiatal nézők meghódítása, mindenekelőtt azzal, hogy bevonja őket az interaktív műsorok készítésébe.

Nyilatkozatai szerint egy volt ’68-as lelkesedésével bízik, a Micromega című folyóirat 2008/1-es számában megjelent, alábbi írása végén is szinte felszólít, kötelességekre figyelmeztet: hogy a mai nemzedék is "vívja meg a maga kulturális forradalmát". Helyzetértékelése azonban kétséget ébreszt bennünk reményei megalapozottsága felől...

 

Hippik, diákok, a katonai behívót elégető renitensek, buddhista szerzetesek, a szabad szerelem hívei, terroristák, maoisták, pacifisták, pártaktivisták, munkások, önkéntesek, tüntetők, brigádtagok, folk együttesek, új dalnokok, klumpás, hosszú szoknyás feministák, a Fekete Hatalom harcosai, dél-amerikai gerillák, szociálisan elkötelezett papok, rockénekesek, törvényszegők, a nagygyűlések szónokai, rendfenntartók, leninisták, trockisták, az audiovizuális forradalom úttörői, a kritikai gondolkodás teoretikusai, miniszoknyás filozófusok, organikus értelmiségiek, proletárok, stencilgépkezelők...

Hogy mi a közös ’68 főszereplőinek ebben a valószínűtlen halmazában? Ennek megértéséhez talán közelebb visz bennünket egy másik lista, Borges bizonyos "kínai enciklopédiát" idéző szövege, amelyre Michel Foucault, ’68 egyik tanítómestere hivatkozik A szavak és a dolgok című könyve előszavában, és amely szöveg azóta a szokatlan és számunkra teljességgel felfoghatatlan tudományos világkép érzékeltetésére szolgál. "Az állatokat a következőképpen lehet osztályozni: a) a Császár birtokát képezők; b) a bebalzsamozottak; c) a megszelídítettek; d) szopós malacok; e) szirének; f) mesebeliek; g) a szabadban futkározó kutyák; h) az ezen osztályozásban foglalt állatok; i) amelyek rohangálnak, mintha csak megvesztek volna; j) a megszámlálhatatlanok; k) amelyeket roppant finom teveszőr ecsettel festettek; l) stb.; m) amelyek az imént törték el a korsót; n) amelyek távolról légynek látszanak".1

Ez a látszólag értelmetlen felsorolás minden magyarázatnál jobban érzékelteti, hogy alapvetően megváltoztak az idők során és a történelem folyamán a valóság tudományos osztályozásának és megragadásának rendszerei.

Ellenvetésként felhozhatnánk, hogy Borges listája bizonyára a képzelet szüleménye. De ha belépünk egy tudománytörténeti múzeumba, a felfoghatatlan dolgok hasonló arzenáljával találkozunk: formalinban konzervált kétfejű szörnyszülöttekkel, bálnacsontvázakkal, szalmával kitömött egzotikus állatokkal és így tovább. Tudományos szempontból teljesen érdektelen, értelmezhetetlen és megfejthetetlen szörnyeket halmoztak fel ezekben a poros lerakatokban, pedig azoknak, akik egykor összegyűjtötték és osztályozták őket, még bizonyára jelentettek valamit. A társadalomra is ugyanaz érvényes, mint a tudományra. Ezért akart Foucault a múlt "archeológusa" lenni. Azok az összefüggések, amelyeket többé már nem ismerünk fel, poros, szokatlan és elképzelhetetlen maradványoknak tűnnek számunkra. Pedig éppen a történelemmé vált múlt segít bennünket a jelen megértésében. Mert az eltérések állandó tudatosítása nélkül kizárólag saját jelenünket tekintjük "természetesnek", aminek egyenes következményeként úgy gondoljuk - mint manapság történik -, hogy ez az egyetlen lehetséges világ. Ezért érezhetjük ma a ’68-as tébolyt ugyanolyan idegennek, mint Borges fantasztikus osztályozását. Egy immár lezárult, távoli, bizonyos szempontból felfoghatatlan korszak relikviájának.

’68 azok számára, akik nem élték át, talán azért annyira idegen és ellenséges, mert akkor még minden a modernitás keretei között zajlott. ’68 meg akarta változtatni a világot, mégpedig a tudás és a kritika fegyvereivel, vagyis a felvilágosodás modelljei és a kanti morális imperativus szerint. ’68 mai olvasata ezzel szemben alapvetően negatív. De azt senki nem tagadhatja, hogy még a vitatható választások is erős erkölcsi imperativuson, vagyis egy szükségszerűnek és halaszthatatlannak ítélt feladat végrehajtásának kényszerén alapultak.

Michel Foucault néhány bírálója sem hajlandó mást látni a filozófus gondolataiban, mint Kant másolását, újraírását. A vélemények a Kant-kommentárral kapcsolatban születtek, mert a kérdéseket, amelyeket Kant fogalmazott a felvilágosodásról, Foucault megválaszolta - sokan a francia gondolkodó intellektuális testamentumának tekintik ezt a szöveget. Foucault és Kant egyaránt a modern gondolkodás lényegét kutatta, s mindketten azonosították ezt a jelenre való reflektálással. Filozófiai vállalkozásuk legfőbb értelmét és aktualitását annak a választásuknak köszönhetik, hogy a jelen problémáival, saját koruk diagnózisával, a mát a tegnaptól megkülönböztető jelenségekkel foglalkoztak. Kant a felvilágosodásban az emberiség nagykorúsága felé vezető lépést látott, mindenekelőtt a biztatásban, hogy "Merj tudni!" A tudás révén az ember első ízben szerezhetett információkat a jelen valóságáról, és első ízben vehette kezébe életének irányítását. A forradalom lehetőséget adott az embernek, hogy megváltoztassa saját életét, a társadalmat, a történelmet. A forradalom, amelyre Kant hivatkozik, természetesen a francia forradalom volt. Jelentősége azonban nem is tényleges győzelmében és gyakorlati eredményeiben áll, írja Kant és hangsúlyozza Foucault, hiszen olyan mennyiségű erőszakkal és gyásszal járt, aminek ismétlődése egyáltalán nem kívánatos. A forradalmat az a tény teszi fontossá, hogy megtörtént, hogy megmutatta a lehetőséget az emberiségnek - a kortársaknak és az eljövendő nemzedékeknek egyaránt -: hatást gyakorolhatnak a történelemre, aktívan alakíthatják addig "megváltoztathatatlannak" és "természetesnek" tekintett sorsukat. Kant meggyőződéssel hitte, hogy a forradalom, a nagykorúság elérésének cáfolhatatlan, érzékletes bizonyítékaként kitörölhetetlen nyomokat hagyott az ember emlékezetében, az emberi faj képzeletvilágában. Ma azonban az az érzésünk, Kant nem bizonyult prófétának. A ’68 egyik kulcsszavát jelentő "forradalom" megítélése alapvetően változott az utóbbi években. A berlini fal lebontása a terminust is maga alá temette, mintha kizárólag a kommunizmushoz kötődött volna. Szeptember 11. óta pedig gondolni sem lehet a "forradalom" szóra a terrorizmushoz társítása nélkül. Ma a globálissá vált kapitalizmus saját örök természetes mivoltának mítoszát ünnepli. Mintha megfeledkezne arról, hogy épp abban a polgári forradalomban gyökerezik, amely Kant szerint kitörölhetetlen nyomot hagyott az immár nagykorúvá vált emberiség emlékezetében.

"Saját életünk irányítása" és "forradalom" - hirdették ’68 legfontosabb szlogenjei. A kanti princípiumok pontosan előre vetítették a diáklázadások valamennyi alapelvét, kezdve a tudás és a hatalom foucault-i kiegyenlítésétől a tereken skandált követelésekig: "Legyetek realisták, követeljeték a lehetetlent!", "Mindent akarunk!", "Képzelőerőt a hatalomnak!" Az "emberiség nagykorúsága" tehát egyet jelentett saját életük korlátok nélküli megélésével, "az utolsó leheletig".

A ’68-as tervek kiüresedése a hetvenes évek során következett be a terrorizmus megerősödésével és a kezdeti utópia rohamos degenerálódásával. A nyolcvanas években pedig megszületett a "gyenge gondolattal" kísért úgynevezett posztmodern. ’68 didaktikus vénája elapadt, mert már nem volt mit magyarázni. Nincsenek többé bizonyosságok, nem létezik igazság. Ebben a bizonytalan és meghatározhatatlan klímában nincs értelme tovább erőltetni a világ és saját életünk megváltoztatását sem. A legfontosabb, hogy minél jobban élvezzük az életet, a divat, a luxus, a fogyasztás, a tőzsde, a siker, a karrier, a tánc, az aerobic, a plasztikai sebészet jótéteményeit.

2001. szeptember 11. óta azonban a fogyasztás és a szórakoztató ipar hirtelen elhalványuló reflektorfényei mögött posztmodern forgatókönyvek körvonalai sejlenek fel: integralizmus, fanatizmus, terrorizmus, a fogyasztói javak és a nyersanyagok szűkösségének, végességének fenyegetése. Új érzések és igények jelennek meg, s valamennyi a helyi identitáshoz és a biztonság vágyához kapcsolódik. Többé már nem érezzük magunkat világpolgárnak. Ellenségeinkké válnak az idegenek, a miénktől eltérő kultúrák és szokások. Az egyetlen menedék, a biztonság elsődleges forrása a család, noha a legtöbb bűntényt épp családon belül követik el. Reneszánszát éli a hit és a vallás, néha akár olyan valószínűtlen formában, mint a szcientológia. A politikai elkötelezettséget gyanakvás kíséri. A cenzúrától senyvedő televíziót pedig elárasztják a bűnügyek és a valóságshow-k.

Ha jól megnézzük, ma az élet legszilárdabb kapaszkodói épp ’68 kritikájának fő célpontjai: Isten, haza, család. Még a Hatalom, az akkori politikai gondolkodás legádázabb ellensége sem az erőszak, hanem az állampolgárok biztonságának szinonimája immár. Egy egész korszak ment veszendőbe, és a felbecsülhetetlen károk után visszatértünk a kiindulási ponthoz, Bernardo Bertolucci 1964-es filmjének címével szólva a Forradalom előtt állapotához.

’68 főszereplői pedig ránk merednek a formalinból, mint a "Császár birtokát képező, roppant finom teveszőr ecsettel festett állatok, amelyek úgy rohangálnak, mintha csak megvesztek volna". Szélsőséges antikonformizmusuk élesen szembeáll a mai konformizmussal. A marketing uralta társadalomban élünk, amelyben a tömegízlés, a "nézettség", a politikai elfogadottság diktálja az ipari termelést, a televíziós műsorokat és a kormányválasztást. Egy mai fiatal számára alapvetően fontos, hogy tartozzon valamilyen csoporthoz. Az intellektuális formálódás és a fizikai kinézet, a "look" megannyi kétségbeesett kísérlet az azonosulásra - azonosulni a választott mintával. Olvasni kizárólag az általuk ajánlott könyveket, öltözködni csak az ő ízlésüknek megfelelően szabad, ahogy vitázni is csak a blogjaikon indított témákról, szavazni pedig kizárólag a közvélemény-kutatások élén álló politikusokra lehet. Talán még soha nem létezett a mássággal és a kritikai szellemmel szemben ennyire ellenséges korszak. Aki ma bírál, csak vesztes lehet, mert a kritika elszigetel és megoszt. Egyetlen imperativus érvényes: "Légy elfogadott!" És ahhoz, hogy valakit elfogadjanak, a közös nevező ismertetőjegyeit kell felmutatni.

Ma nincsenek élet-tervek. Egyetlen terv van: élni, sőt túlélni. Túlélni pedig csak a jelent lehet. A jövőt tervezni kell. Ma a jövő halott vagy a régmúlthoz tartozik. Poros ikon csupán, mint a Holdra szállás karcos képei. ’69-ben készültek, de avíttabbnak tetszenek az első némafilmeknél. Ezért terjedhetett el a Holdra szállásról a legenda, hogy valójában meg sem történt, szi-muláció volt az egész. De hát kit érdekel ma egyáltalán az űr meghódítása? Ma a családoknak, ahogy állandóan szajkózzák az újságok, már a harmadik hétig sem tart ki a fizetésük, üres marad a bevásárlókosár. És abban a korban, amikor az egyetlen közös érték a fogyasztás, az üres bevásárlókosár nagy megrázkódtatást okoz. De életünk fizikai és erkölcsi elsivárosodása az apatikus, fatalista hozzáállás következménye is. Pedig hogy reflektáljunk a világ dolgaira, hogy bíráljunk, tervezzünk, végeredményben hogy éljünk - erről nem lehet lemondani, s helyette siránkozni a hétköznapok szürkesége miatt. Nem lehet ölbe tett kézzel várni, hogy végre történjék valami.

A mai fiatalok folyton panaszkodnak, hogy a ’68-asok nem hajlandók átadni nekik helyüket, lemondani "privilégiumaikról", amelyeket a szakszervezeti küzdelmekkel vívtak ki, és amelyekből utolsóként valószínűleg a "baby boom"-nemzedék húzhat hasznot. Arról persze elfeledkeznek, hogy ’68 kirobbanásakor a társadalom sokkal zártabb volt, mint ma. A professzionális politikusok semmit nem engedtek át a fiataloknak. Az egyetem elérhetetlen volt mindazok számára, akik nem elit középiskolákból érkeztek, s ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy kapui zárva maradtak a munkáscsaládok gyermekei előtt. Nem is beszélve a viktoriánus és képmutató erkölcsök uralmáról! A siker és a társadalmi mobilitás élménye kevés fiatal számára adatott meg. ’68 tehát valódi forradalom volt a szokások, a társadalmi berendezkedés és a munka területén. Senki nem biztatta a "baby boom"-nemzedéket, hogy "Parancsoljatok, fáradjatok ide!" A ’68-as ifjúság a saját kezébe vette a sorsát - a mai fiataloknak is meg kell tanulniuk ugyanezt. Minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga kulturális forradalmát.

Ordító anakronizmusa ellenére ’68-nak ezért lehet még ma is valami jelentése.

Nemrégiben összeállítottam egy sorozatot az akkori évek filmjeiből, s címéül egy Godard-film parafrázisát választottam: Éld az életed! A legfontosabb tehát, amit az írás elején felsorolt, ma már meghökkentő fogalmak üzennek nekünk, hogy van másfajta élet is. Ha olykor talán szélsőséges, kalandos, eltúlzott, vagy akár groteszk és nevetséges is, de soha nem unalmas, beletörődő, elszenvedett.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2008 / 10   »   Visszatérünk a kiindulási ponthoz
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911