Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2006 / 3   //    «    9    » 
EGY EMBER, AKI FELTŰNT NEKEM
Bíró Zsuzsa
Légmúlt
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

Bejött kicsit kacsázva, bemutatkozott, elmondta, mi lesz az elsõ félév tárgya, raccsolt, a görögökrõl beszélt, görgette az "r" hangokat, mi pedig elõször életünkben értettük meg az olyan szavak valódi jelentését, mint végtelen, mint istenek, mint régmúlt, vagy ahogy õ mondta, "légmúlt". A világirodalom kék tengerén hajókáztunk, finom párák vonták be ezt a kilencszázötvenegyes sivár pesti õszt. Rajongtunk az óráiért és érte is, a blöffjeit is imádtuk, fura figura, negyvenfokos hidegben, az ukrajnai hómezõn az Iliászt skandálta görögül, versmértékre menetelt a munkaszolgálatos században, mé-nin a-ei-de the-a (ta-ti-ti ta-ti-ti ta) igen, és szembejött vele egy orosz katona, és folytatta: "Péléiadeo Achiléos oulomenén, hé muri". Egy szavát sem hittük, mégis elhittük. Történelmi regényeket és színdarabokat írt, többé-kevésbé felejthetõ műveket, de én még ma is emlékszem két sorra az egyik színdarabjából: "A léhűtõ is hasznos lehet, / ha hasznos helyen hűti a levet." Aki ezt a két sort írta, megérdemli a halhatatlanságot. Kitartóan imádtam, õt is, az óráit is, az ifjú Homérosztól az öreg Fontaneig.

Az ötödik évben, amolyan szigorlati feladatként tanulmányokat kellett írnunk, õ osztotta ki a témákat, nekem A mizantrópot adta. Nehezen éltem bele magam XIV. Lajos udvarába, ötvenhat késõ tavasza, már megvolt a közgáz-vita a Petõfi Körben, és az Irodalmi Újság minden száma lehozott valami felkavaró olvasnivalót, kiáltást, hogy a királyon nincs ruha! Ma, fél évszázaddal késõbb, találomra fellapozom az írók lapjának ezt az utolsó évfolyamát. Június 7.: íme egy vallomás, az illetõ mély szégyennel számol be róla, hogy legkedvesebb francia barátaival megszakított minden kapcsolatot. Egy festõvel, aki a l?art pour l?art-nak hódolt, egy kereskedõvel, aki haszonra törekedett és Clara Malraux-val, aki a nagy vitában Jugoszlávia pártjára állt.

A vallomást tevõ közvetlenül elárult barátaihoz fordul: "Megmérgeztem a szívemet, éveken át, azt hittem, hogy mivel titeket igazán szeretlek, bérence és kéme vagyok egy idegen hatalomnak..." Micsoda hetek, napok, órák: Rákosi még a trónján ül, de a mérgezett szívek némelyike már nyilvános bűnbánatot tart, és mi (bűntelen fiatalok?) zsebünkben hordjuk a bűnbocsánat-cédulákat. És akkor a Napkirály? Merõ unalom. Nem hiszem, hogy behatóan tanulmányoztam volna Moli?re életét és a körülményeket, melyek A mizantróp keletkezését motiválták, Bulgakov Moli?re úr című nagyszerű monográfiája sem kerülhetett a kezembe, egyáltalán: hallottam én akkor Bulgakovról? És Moli?re úr an sich nem érdekelt engem akkor, magánéletének körülményei nem foglalkoztattak. Hogy a darab írása idején a tébolyig gyötrõdött ifjú felesége léhasága és közönye miatt, hogy elárulva érezte magát egykori barátja és pártfogoltja, Racine által, istenem, mindez az õsidõkbe nyúlt vissza, légmúlt volt. Beértem annyival, hogy a szerzõ a feudális udvarban szerezte embertársairól kialakított kétségbeesett tapasztalatait. "Emberek? Nem! Ezek valódi farkasok! Söpredék, köztetek én élni nem fogok." (Petri fordítása). Engem csak a dicséret érdekelt, amit majd a dolgozatért kapok. Belevágtam, görgettem felfelé a sziklát, visszagurult, a háromszáz éves probléma tárult elém, hogy voltaképpen mi is a darab műfaja: tragédia, tragikomédia, vígjáték, vagy micsoda, historico-pásztori? Ez is, az is ? De ha ez is, az is, és paradox módon, ez sem, és az sem, akkor mégis micsoda? Ami nekünk ma paradoxon - így Diderot -, az utókor számára az igazságot fogja demonstrálni. A mizantróp meg nem egyéb - így én -, mint éppenséggel a Diderot-féle drame sérieux, avagy polgári dráma elõfutára. Íme, a cáfolhatatlan igazság, amelynek egyedül én voltam a birtokosa. Éppen akkor, amikor kimondtuk, hogy cáfolhatatlan igazságok pedig nincsenek.

Vártam az elismerést. Hogy kimondatik: új fejezet nyílt A mizantróp-recepcióban.

Szembejött az utcán. Akkor már megvolt a bankett, összetegezõdött az osztállyal, és hetek óta nála voltak a tanulmányok. Köszöntünk, megálltunk. "Olvastam..." - mondta. Csend, szívdobogás, bárgyú várakozás az arcomon. "Tetszett, jó munka, ötös, majd megbeszéljük az államvizsgán, most sietek, jöttök holnap a sajtóvitára?" Indult. "Jaj ne!" Megfogtam a karját. Kérdõn bámult rám. "Azt szeretném tudni... azt szeretném tudni, hogy igazam van-e?" - dadogtam. "Hogy igazad van-e?" Az ember, akit addig bálványoztam, felnevetett, vállat vont, hadart, rábökött az épületre, amely elõtt álldogáltunk. "Látod, kõház?" "Kõház." "De ha te ugyanilyen okos élvekkel kifejtenéd, hogy színtiszta üvegbõl csinálták, azt mondanám, blavó, igazad volt!" És az ember, akit addig bálványoztam, otthagyott.

Az a ház - merõ kõbõl - megvan még. Én meg, gyökeret verve elõtte, még mindig a harangzúgásra várok.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2006 / 3   »   Légmúlt
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911