Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2006 / 3   //    «    12    » 
EGY EMBER, AKI FELTŰNT NEKEM
Handi Péter
Arc a hagyatékban
novella (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

(Sándor Éváról)

 

- maláj székébe terebélyesedve egyszer s

ujjaival rendezgetve a cigarettafüstöt

akként töprengett, miszerint

az emberi agyból áramló energia

egyszerűen nem veszhet el, hanem

az éterben kószál, s várva-várja,

hogy alakba rendezõdjék.

 

(részlet)

Az ember nemcsak ingóságot és ingatlant örökölhet - élõ személyt is; így jutottam S. Évához, akit a vonatállomásról két bõröndjével jobb híján az egyszemélyes szerkesztõségi szobámba kísértem Sydneyben, az ötvenes évek végén. Éva jelentõs súlyával a rozoga nádszékbe omlott, majd - miközben próbálta szétfeszíteni a két karfát, hogy kiszabadulhasson az absztrakt formákra tört darabok szorításából - fejével kézitáskájára bökve utasított:

- Vegyen ki onnan egy cigarettát és tegye a számba!

Erõfeszítését nyögésekkel és felhorkanó nevetõgörcsökkel kísérte, engem is magával ragadott: duettet alkotva hahotáztunk a jeleneten. Késõbb, egy kávézóban ülve és kávéját kavargatva megkérdezte:

- Mondja, mit tud rólam?

Elsoroltam, amit barátomtól, Amerikába települt féltestvérétõl tudtam. Figyelmesen nézett, néha alig észrevehetõ mosoly rebbent az arcán, mint egy téli lehelet pára-tánca.

- Lényegében helyes az információ - mondta aztán -, persze, azóta eltelt vagy huszonöt év, továbbá G. akkoriban még rövidnadrágos kisfiú volt, a továbbiakról nemigen tudhatott.

- Sok mindent megúszott - jegyeztem meg. - Hitler, kitelepítések, kommunizmus...

- Amit nem úsztam meg, az a japán fogolytábor Jáván, két rossz házasság, elvetélt rajzok...

- De életben maradt.

- De még mennyire! - villant a szeme. - Az egyetlen megtanult japán mondat miatt: Vata kusi va hungarian dzsindeszu. "Magyar menekült vagyok." A fogolytábor japán tisztjei ilyenkor meghajoltak. Óhazám szövetségesüknek számított. A malájok és hollandok nem voltak ilyen szerencsések... Na de maga mit keres itt?

Elmondtam, hogy egyelõre békét és valamiféle ideiglenes jövõt, mert egyszer vissza akarok jutni oda, ahonnan jöttem. Bólogatott, majd legyintett:

- Na ja, mindenki ezzel kezdi. Aztán idõközben és véletlenül összehoznak egy vagyont, fél kézzel felépítik ezt az angol koronagyarmatot... vagy micsodát, és végül ez lesz a haza.

Cigarettára gyújtott és kért még egy kávét.

- Valami olcsó szoba után kell nézzek, ahol ellakhatok. Gyerünk!

Meglepett, hogy huszonöt év külföldi tartózkodás után is milyen jól beszél magyarul. Ugyanakkor észrevettem, hogy nem azt a magyar nyelvet beszéli, ami számomra honos volt, hanem a harmincas évek argóját; lehetetlen volt nem észrevenni a jellegzetes pestiességet, amire nem hatott a holland, indonéz, angol befolyás. Amikor ezt megjegyeztem, fölragyogott:

- Igazán? Tudja, Jaschiknál csak a vonal volt fontos. Szó nemigen hangzott el, csak rajzoltunk. És annyit rajzoltam életemben, mindig csendben és szó nélkül, hogy most magára ontom a zuhatagot!... De hogy nem érez akcentust... ez meglep...

Csakhamar talált szobát a városban. Lobogva nyitott be a szerkesztõségbe:

- Egy aranyos, édes, bájos öregasszony a házinénim! Képzelje: teozófus, a Teozófiai Társaság tagja. A konyháját is használhatom. Osztrák származású, Frau Hoffmann. Hatalmas, világos szobám van, stúdiónak is elmegy. Olcsón megkaptam, de egyelõre egy pengõm sincs a bérre. (Így mondta: egy pengõm!) Szóval most valami munka után kell nézzek - hát pá, Péter! És elviharzott. Harmadnap telefonált:

- Jó napot, szerkesztõ úr - hangzott kissé fojtottan a vonal másik végérõl. - Egy nyomdában vagyok, leskicceltem a fõnököt, most viszi mutogatni a rajzot a többieknek... azt hiszem, felvesznek... - ezzel lecsapta a kagylót. Másnap megjelent.

- Hétfõn kezdek mint grafikus. Evett már kínai vendéglõben? Ha igen, ha nem, most velem jön. Az én vendégem! Egy hétre való gubám még van, azt megesszük! Semmi tiltakozás!

Beültünk egy kínai étterembe. Õ rendelt, rábíztam magam. Általában nehezen lehetett ellentmondani neki. Hozták a levest, zavaros lé, a tányér alján hosszúkás, vastag kifõzött tésztával. Nekifogtam. Az elsõ kanálnak savanykás íze volt, s amint a másodikat merítettem, Éva elkapta a kezem és felordított:

- Õrült! Ez kézmosó tál! Emelje ki az összecsavart törülközõt és dörzsölje vele a kezét... Na... Ezek az európaiak!... - sóhajtott teátrálisan.

Még nemigen ismertem a kínai konyha csapdáit, a savanyú-édes szószokkal összeházasított húsokat és félig fõtt, rejtélyes sodrású zöldfõzelékeket. Éva elõre figyelmeztetett a várható döbbenetekre, íz-meglepetésekre. Késõbb az õ útmutatásával megszerettem az ázsiai ételeket, de már az elsõ alkalommal is láthatta, hogy nem lesz nehéz megtéríteni. A zöld teánál öklével az asztalra csapott:

- Hát kell nekem bableves és töltött káposzta?! - kiáltotta, és emelt fejjel körülnézett, aztán pillanatnyi gondolkodás után, még emeltebb hangon válaszolt: - Kell!

Ezt a remekül idõzített, mégis ösztönösen felbuggyanó, szinte dramaturgiai ihletésű váltást újra meg újra megfigyelhettem. Hónapokkal késõbb beleszeretett egy férfibe, aki kezdetben vonzódott hozzá, aztán eltávolodott, faképnél hagyta. Éva gyötrõdött, elemezte a megszakadt viszonyt, érveket és kifogásokat sodort érzelmeinek mikroszkópja alá, jelentéktelen mozzanatok felnagyított képeiben az okokat vizsgálta, a kettejük között lejátszódottak természetét. Hosszantartó és energikus kutatását aztán így zárta le:

- Nézze, tulajdonképpen jól jártam: megszabadultam egy önzõ frátertõl, akire késõbb fõznöm, mosnom kellett volna, zoknit foltoznom, inget vasalnom, aki beleszólt volna a munkámba, a cigarettázásba, akármibe - ebbõl áll egy férfi! Hát kell ez nekem?!

A szemembe nézett és hirtelen váltással rávágta:

- Kell!

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2006 / 3   »   Arc a hagyatékban
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911