Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 12   //    «    10    » 
Méhes Károly
Honnan jönnek a hullámok?
esszé (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

"A történelem néha igazat is mond"

(K. Gy.: A koronázásról, 1917.)

 

Krúdy Gyula író azért utazott július elsején vonattal Szántódra, mert erõsen kívánta, ha már egyszer Tihanyba szánta õt a sors, hát adja meg a módját, és az õsi tájat komppal közelítse meg, mint aki tényleg messzi vidékrõl érkezik, mint akit hullámokban önt el a várakozás és az izgalom, s majdan a bizonyosság, hogy íme, megérkezett.

    Amikor hírét vette, hogy a Balaton-parti kutatóintézet fõigazgatója nagy tisztelõje és könyveinek rongyosra olvasója, s véghetetlen örömmel töltené el, ha lenne az oeuvre-ben egy olyan kapitel, ami az intézet falai között születik, Krúdy Gyula bizony hogy nem habozott megizenni: számíthatnak jelenlétére.

    Régen forgatta a fejében, hogy méltó módon kellene valamely regényben, de legalábbis hosszú beszámolóban megemlékezni boldogult Károly király utolsó magyarországi napjairól, amik éppenséggel itt teltek el, Tihany õsi, bencés monostorának falai között egy ködös õszi periódusban, 1921-ben. Mi ihlethozóbb, mint a helyszín, azok a rengeteg történelmi hányattatást látott falak?! Valamely csorba esik, persze, a hangulaton azáltal, vélte merengve az író, hogy a tündöklõ nyár kellõs közepén hozza a komp a félszigetre, és az õszi színek, az õszi illatok, amiket a fáradt tekintetű, fogságba vetett uralkodó érzékelt, nem érhetõk tetten, de az is igaz, olyan így, mintha éppen ez volna a feladat: olyan novembert varázsoljon júliusban a papíroson, hogy írás közben még a lelke is belelúdbõrözzék.

    Már a kompon nekiállt - hogy hű legyen a régi kupléhoz - komponálni. Legalábbis erõsen nézte a fényben ragyogó arcokat. Közvetlen mellette egy testes apa, ujjatlan pólóingben, bal felkarjára valamely kusza ábrájú, ám a jóember számára bizonyára tetszetõs körmintát tetováltatott, a nyakában pedig biciklilánc vastagságú aranyfuksz lógott. Az írónak különösen az kapta meg a fantáziáját, hogy eme korpulens atya gyermekét mintha a legfrissebb szcientifikus eredményeket felhasználva klónozták volna. Minden egy számmal kisebb volt nála, ám minden pásszolt: a nem elhanyagolható súlyfelesleg, a balkaron körbefutó egyéni tatoo-mintázat, és a nyakában egy gyermekbiciklirõl való lánc, az édesen sütõ nap fényében pazarul csillogó aranyból. No, gondolta, Krúdy úr, hát ebbõl a gömbölyded legénykébõl felnõtté válva se lesz más szerzet, mint a kinyitható mobiltelefonját csattogtató apukája. Holott tudta jól, hogy nem látható elõre a sors minden lépése, és itt gyorsan visszaemlékezett Rimicz úrra, azaz, amiképp gyermekkorából ismerte, Rántottára (és már csak a Jóisten a tudhatója, mely esemény folytán nyerte el a Dugonics utcai keresztségben ezt a nevet), aki bizony duci volt, sõt, kertelni nincs mit rajta, oly hájasan kövér, hogy öt méter futástól is lihegett, és a melle és a hasa úgy rengett rajta, mintha rosszul ráerõsített póttestrészeket cipelne magán. Nos, ugyanez a Rántotta húsz év múlva, amikorra végképp átalakult Rimicz úrrá, és egy egyetem melletti, mondhatni, tanszéki ranggal büszkélkedhetõ kocsmaintézmény felszolgálójává avanzsált, olyan karóvékony egyed volt, hogy egy csöppnyi súlyfelesleget sem lehetett felfedezni rajta. Csupán azt, hogy míg az asztalok között térül-fordul, õ maga is folyamatosan veszi magához az üzemanyagot, és a műszak végére egymaga olyan részeg, mint az összes alkoholizáló vendég együtt. Rimicz úr tisztelõi azonban állították, hogy a tálca ekkor állt a kezében a legszilárdabban, és abból az unikumos kupicából, amit este tíz után tett le az asztalra, egy csöpp sem csurrant ki, miképpen a söröskorsókon is szilárdabban állt a hab, mint a nap során bármikor.

    Eme gondolatfutamok játszottak az író fejében, amikor a komp már dudált, mellettük elhaladt az ellenjárat, a tófelszín türkizéhez illõen mélyzöld Gösser-jelmezben pompázva. Közeledtek a Tihanyrév kifeszített zászlai, melyek egy Krúdy Gyula számára addig ismeretlen tévécsatornát hirdettek. Nem lobogtak lobogóhoz méltóan, nem adatott meg számukra, hogy akkor továbbítsák üzenetüket, amikor szél támad, és a zászlók õsi szokása szerint e szél szárnyán kapjanak életre; a hirdetõk semmit sem bíztak a véletlenre, a vászondarabokat vasrudakkal megfeszítették, függõlegesen és vízszintesen, művük így vált tökéletessé.

    Az író partra érve követte az e-mailben kapott gyakorlati utasításokat, és disznóbõr utazótáskáját lóbálva csöndes séta után megérkezett a kutatóintézet elé. Barátainak sokat emlegette, hogy bár az emberi tevékenységek közül számos nemes és fennkölt említhetõ, amivel fejlõdéstörténete során kitűnt minden földi faj közül, de az elsõ és legelemibb tényezõ mégiscsak a két lábra állás és a járás volt, hát õ ebben ragaszkodik az õsemberi léthez és eszméhez, így aztán ahová csak lehetett, gyalog ment. Ha képes lenne vízen járni, bizonyára a kompot se veszi igénybe.

    A kutatóintézet embermagasságú kõbejáratán fekete táblán arany betűk hirdették a hely nevét, de Krúdy úr mielõtt belépett volna, ezúttal is lecövekelt, hogy körbetekintsen, hová érkezett. Amidõn szemét a magasba emelte, most elsõ ízben megláthatta a hegytetõn székelõ apátságot, a bencések õsi fészkét, a két, égbeszökõ templomtoronnyal. A fehér falak körbefutottak, a kolostorépületet megannyi ablak tarkította: vajon melyiken tekintett ki az elűzött király, honnan nézte, hogy az õszi ködöktõl terhes tó képe milyen sorsot rejt elõle?

    Vendéglátója, Terebli M. Tíbor (ragaszkodott hozzá, hogy tusnádfürdõi õsei révén, illetve egy 1712-bõl datált, nagyjából minden jószáguk elvesztésérõl hírt tevõ adósságlevél alapján hosszú í-vel írja a keresztnevét) magánkívül volt az örömtõl, amiért maga elõtt láthatja Krúdy Gyulát, e csodálatos férfiút, aki, mint széles gesztusokkal kísérve ecsetelte, arra tanította meg, hogy az élet még a leginkább reménytelenséggel sújtott pillanatokban is szép, hiszen ha úgy lehet mesélni róla, hogy szépség lesz belõle, akkor bizonyára szép is.

    Krúdy úr is csodálatos férfiút ismerhetett meg Terebli M. Tíborban, mivel az alacsony emberkére semmi pontosabb jellemzés nem illett, mint hogy maga volt a mosoly. Mi több, olyasféle mosoly, amely minden pillanatban harsány nevetést elõlegezett, s valóban, minden egyes alkalommal, amikor Terebli M. Tíbor fõigazgató megszólalt, szinte csodálkozni kellett, hogy értelmes szavak jönnek elõ a szájából, és nem tör ki hahotában, amire a vonásaiból következtetni lehetett.

    Terebli M. Tíbor egyik pillanatban azon óhaját fejezte ki Krúdy Gyulának, hogy sokat, nagyon sokat szeretne vele beszélgetni, majd mosolygó szájára tette kezét, úgy suttogta: Jaj, miket mondok, hát hogyan is merném rabolni a mester drága idejét.

    Krúdy úr lakosztálya teljességgel megfelelõ állapotokat mutatott: volt benne ágy, amiben álmodni lehetett, megvolt a széles, szobai asztal, ahol beüzemelhette a laptopját, és megvolt az a bútordarab is, ahol megéhezvén elfalatozhatott. Terebli M. Tíbor szinte esedezett, hogy Krúdy úr legyen oly drága, és esetenként tisztelje meg szerény ebédlõjüket, legyen a társaság ékköve, bár azt is megérti, ha alkotás közben magányra, gondolatai erjedésére vágyva a szobájában marad; erre az esetre Gámpéné nevezetű konyhásaszszonyt rendelte ki Terebli M. Tíbor, hogy legyen mindenben gondja az íróra, a lelkét istápoló testi táplálékok terén. Mi több, Terebli M. Tíbor most szívesen felemlegette, hogy õ maga sem veti meg a földi javakat, s éppen ezért, ha valami szépre és fennköltre óhajt gondolni, még csak be se kell hunynia a szemét, képes megjeleníteni maga elõtt azt a filmbéli jelenetet, amelyben egy nemes arcú, bajuszos úriember, a nyakába kötött patyolat asztalkendõvel, aranyló húslevest kanalaz arany szélű mélytányérból, amely szcénát odaadó olvadozással szemléli a kontyba rakott hajú házvezetõ asszony, kinek keze munkáját a velõs csonttal felékesített leves dicsérte.

    Krúdy Gyula hümmögetett, maga is végigsimított két ujjal a bajuszkáján, és futó pillanatig arra gondolt, nem bánná, ha ez a bizonyos Gámpéné valamely hasonló kísértésbe vinné a levesek terén.

    A tudomány és a művészet két küldötte megegyezett hát, hogy teljes lélekkel odafigyelve enni a legtökéletesebb emberi cselekvések sorában elõkelõ helyezést nyerne, ha ugyan értelmes valamely jólesõ dolgok egyikét a másik elé sorolni.

 

Krúdy úr tudta, hogy semmit sem szabad siettetnie. A túlzott rákészülés, a programszerű feladat-végrehajtás az alkotómunka sírásója, amibõl valóban csak halott művek születhetnek. Nem, inkább hagyni kell, hogy a hely szelleme kezdjen - úgymond magától - dolgozni, és elegyedjék a fejében és a lelkében kavargó gondolatokkal. Ezért sem igyekezett felhágni a hegyre, hogy adj? Uram, de mindjárt szemrevételezze szegény jó Károly király egykori szobáit, s így, az ottani levegõvel szippantson magába valamely ihletet, amitõl aztán bizsereg az ujjbegye... Elhatározta, és ez most egyáltalán nem esett nehezére, hogy semmi egyebet nem tesz, mint éli tihanyi mindennapjait, néz, fülel és figyel, és ezáltal biztos lehet benne, hogy egyszer csak eszébe tolul az az elsõ mondat, ami õsrobbanáshoz hasonlatosan beindítja az írás áramát.

    A tópart késõ délelõtt szinte kihalt volt, hiszen ide nem tehette be a lábát akárki fia. Az intézet annak idején báró Klebelsberg bölcs útmutatásai alapján azért települt a Balatonon is közvetlenül a víz mellé, hogy annak változásait, élõvilágát minél könnyebben lehessen szemrevételezni tudományosan. Krúdy úr elsétált az óriás méretűre nõtt mocsári ciprusok mellett, és máris kint állt a középsõ stégnél. De nem a stég volt a leglényegesebb, hanem ahová az vezetett, vagyis a víz. A hatalmas víz, ami most kékesebb árnyalatot öltött, mint amikor az író még a kompról bámulta. Krúdy úr a közepesen lelkes fürdõzõk típusát testesítette meg, és itt most nem a tisztálkodási szokásairól van szó. A vízben lebegés álmatag állapota ugyan illett az íróhoz, de inkább az a válfaja, amidõn langymeleg vízben, egy medence partkövén könyökölve hagyja, hogy a bodor gõzök elhomályosítsák a világ furcsaságait. A pezsgõfürdõ, amit a dicsõ huszonegyedik századi jelenkor dzsakudzi néven illet, Krúdy urat lenyűgözte valamelyest, de szívesen megelégedett azzal, amit a múltból konzervatív módon ráhagyományoztak.

 

Ült és nézett. Hagyta, hogy testét verje a júliusi nap fénye, miközben eszébe jutott Szapora Dódi, a botcsináltságában is hírnévre szert tevõ állomásmelléki ügyvéd, aki olyan rossz hírben állott, hogy bízvást megengedhette magának, hogy már májustól a városi strandon töltse idejét, s három hét után bõrszíne hasonlatos volt a kakaóéhoz - itt az író elgondolkodott, vajon jó, komoly íróemberhez méltó-e az efféle hasonlat, hiszen manapság annyi szó esik a különbözõ bõrszínek megkülönböztetõ voltáról; hiszen már a cigányokat se lehet cigánynak hívni, holott ez sokkal inkább tűnik magyar szónak, mint az újólag akceptált roma. Arról nem is szólva, hogy eme meg nem sértési akciók odáig fajulnak, hogy elõkelõ éttermek étlapjának német szekciójában a cigánypecsenyét Romabratennek fordítják. Jó vicc volna, vélelmezte Krúdy úr a mellkasán pöndörödõ szõrszálak között némi naptejet kenve szét, ha nem fájdalmas ez a nevetséges.

    Látott a parton egy Szapora Dódit megszégyenítõ, szinte szénfeketére barnult embert, aki guggolva pecázott. Körbevették a diszperzites vödrök, amikben Krúdy úr hiányos horgászati ismeretei mellett is sejthetõen beetetõ haleledel volt, amit a fekete ember teli marékkal szórt a vízbe. Az íróban ezúttal is felsejlett gyermekkora felvidéki figurája, Móricz úrfi (ahogy a vén asztrológus címezte önmagát), aki szilárdan hirdette, hogy a horgászok és sakkozók csendes õrültek. Az író némi megértést tanúsított e két emberfajta iránt, mert úgy érezte, hogy az elmélyült, néma töprengés már-már művészet, amikor is a csöndben jönnek a magvas gondolatok, és csekély különbség, hogy e töprengés eredményeképp gyõztes sakkparti, horgon fickándozó halacska vagy tárcanovella születik. Nem is állhatta meg, hogy feltápászkodván el ne ballagjon a keskeny betonúton a horgászszekció felé. Saját szemével akarta látni, mint történik, amikor egy halacska az emberi furmány és persze saját mohósága folytán odahagyja a vízi világot, és átadja magát a szénfekete atyafinak, azaz vacsorává nemesedik.

    - Cuppogni kell nekik és jönnek csõstül a kis agyatlanok - közölte szakértelemmel a guggoló férfi, amikor érzékelte, hogy érdeklõdõ vendég áll a háta mögött. - Csak jó idõben kell kijönni reggel, mint ma is. Héttõl kilencig huszonhetet kapkodtam ki a vízbõl, végén már nem is kellett a csali, maguktól haraptak a horogra.

    Ezzel felállt, és kezében egy jókora, legalább nyolcvan centiméter hosszú, tekergõzõ angolnát tartott.

    - Csabi - közölte az íróval, és bal csuklóját nyújtotta bemutatkozásképp. Majd egészen közel hajolt az angolnához. - Du jú szpík ánglis? - tette fel valamely elváltoztatott, fuvolázó hangon ezt az igencsak humoros kérdést a halnak.

    - No és miképp készíti el? - tért rá a tárgyra Krúdy úr, aki nem gondolta, hogy egy angolnával bármely tekintetben is az angol nyelv mibenlétérõl kellene értekezni. Szótár helyett étlapot képzelt a kezébe, ha errõl a halfajtáról töprenkedett.

    - Hát úgy van az, tetszik tudni, hogy az angolna a sós és az édes határán él. Az ikráit sós vízbe rakja, de élni felúszik a folyókba, tavakba. Úgyhogy ezt kell figyelembe venni az elkészítésénél is. A fűszerezésnél nem hiányozhat se a só, se valamely édes paszta, amivel bekenjük a húsát. Én már csak úgy szoktam, hogy kétszer kiáztatom sós lében, ez megadja neki az alapot. Aztán van egy speciális krémem, kérem, ami fokhagyma, egészen apróra nyesett petrezselyem, picike szerecsendió és, most tessék megkapaszkodni: méz. Természetesen akácméz, friss, ami szinte még fehér, nincs besűrűsödve.

    Krúdy úr bólogatott, a Csabiban rejlõ hozzáértés megkapta, kedvére való volt, hogy egy ember, a horgászat jelese nem maradt meg szakbarbárnak, hanem a választott témája tárgykörébe tartozó, legalább olyan fontos aspektusokra is figyel.

    - Az aztán tök kúl - fejezete be az elõadást a feketére pörkölõdött férfi, és hogy szavainak még nagyobb nyomatékot adjon, hüvelykjét felállítva kitartotta a kezét az író felé. Egy darabig várt, érkezik-e további helyeslés a különös vendég részérõl, majd folytatta. - Hallom, a fõnök Gámpéné kezei közé vetette magát, már ami a kaját illeti. Tudja mit, adok én ebbõl a sok angolnából az öregcsajnak, rittyent magának olyan ángolnapörköltet, hogy álmában is angolul fog tõle szunyókálni.

    Az író köszönte szépen elõre a megtisztelõ ajánlatot, és lassan visszabattyogott elárvult székéhez. Közben felpillantott a hegytetõre, ahol a kék égbolt elõtt fehéren magasodott az apátság együttese, a cikornyás két torony és a klastrom épülete. Újra és újra a nagy kérdés tartotta bűvöletben: vajon melyik ablak mögül szemlélte Károly király az ónszínű Balatont? Vajon evett-e õfelsége angolnát, amíg itt tartózkodott, vagy ez az étek szezonális jellegű, és a túl késõn érkezõ látogatóknak már nem jut...

    Visszafordult, hogy a horgászembert megkérdezze, tudja-e, mely ablakok tartoztak a királyi lakosztályhoz.

    - A Karcsi kircsi? - kérdezett vissza úgy, hogy oda se fordult a hegy felé. - A sarokszobába lett bezárva. Menjen csak fel, aztán beleírhatja a nevét a nagykönyvbe, hogy itt járt. Én még nem írtam bele, mert mindig annyi a dolgom, no de majd egyszer ennek a nagy hajtásnak is vége lesz, aztán beírom. Igen, lehet, hogy valóban így van, morfondírozott Krúdy Gyula, amint visszaereszkedett a székébe. Az írás ideje akkor jön el, amikor már minden más munkának vége.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 12   »   Honnan jönnek a hullámok?
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911