Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 12   //    «    13    » 
BETŰK A JUPITEREN - ökokritikai rovat
Madarász Levente
fordítás: Patrick Curry
esszé 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Patrick Curry kanadai származású, Angliában élõ író és tudós. Pszichológiát, logikát és tudományos módszertant tanult, majd tudománytörténetbõl és tudományfilozófiából doktorált. Számos cikke és tanulmánya mellett három könyve jelent meg: írt az asztrológia társadalomtörténetérõl, Machiavellirõl és J. R. R. Tolkienrõl. Az itt idézett részlet az utóbbiból származik, amely Középfölde védelmében: Tolkien, mítosz és modernitás címmel a Floris Books gondozásában jelent meg 1997-ben.

 

Középfölde védelmében

 

A legfeltűnõbb Tolkien Középföldéjében a természeti világ erõs jelenléte. Tolkien egész történetébõl sugárzik, hogy ezek a jelenségek élõ és értelmes világegyetemet alkotnak. Nem túlzás azt állítani, hogy Középfölde, bár nem emberi lény, önálló szereplõként jelenik meg. Egy õsrégi mítoszt idéz fel, és arra az idõre emlékeztet, amikor a Föld maga is élõ volt. Azt suttogja: meglehet, az az idõ egyszer visszatér, sõt, talán a Föld még mindig él.

    Feltűnnek Tolkiennél állatok is, de nyilvánvaló: a növényvilág iránt különösen gyengéd érzelmeket táplált. A babóban és A Gyűrűk Urában legkevesebb hatvannégy létezõ vadnövényfajtát említ a kitaláltak mellett, és ez bizony szokatlan szám bármely fiktív munka esetében. Különösen a fákra fordít kitüntetett figyelmet. Tolkien egyszer A Gyűrűk Urát "az én belsõ Fám"-nak nevezte. "Az írásaimban több változatban megjelenik egy mitikus fa", írta egyszer, "mely rendszeresen akkor bukkan fel, amikor tervezhetnékem támad... A fán levõ különféle formájú levelek meg sok kis és nagy virág található: versek és jelentõsebb legendák jelképei." Emellett személyes "toteme", az észak-amerikai, ázsiai, és európai õslakó népeknek szentelt nyírfa, amely közös túlélésünk és a megújulásunk egyik kulcsát, az õslakos értékek újrafelfedezését és átvételét jelképezi.

    Tolkien műveinek erõteljes művészi ábrázolása mögött a fákhoz fűzõdõ személyes érzelmei és a mítosz összekapcsolása áll. John Fowles vallomása bizonyára neki is tetszett volna:

 

Talán azért érzek személyes (és igen különös) ragaszkodást és szeretetet a fák iránt, mert a fák az értelem mélyebb, titokzatosabb folyamataival természetes kapcsolatban állnak és számomra a természet legbeszédesebb hírnökei, szívdobogásának tolmácsolói.

 

    Tolkien fái azonban nem pusztán szimbólumok, az igazi fák sebezhetõségét és egyediségét jelenítik meg. Jól példázza ezt a harmincas évek végén született novellája a háza elõtti "ormótlan végtagú nyárfá"-ról, "amelyet tulajdonosa hirtelen megnyesett, megcsonkított, nem tudom, miért. Kevésbé barbár büntetésnek tartom, hogy most már ki is vágták, mint hogy létezését, nagyságát valamiféle bűntényként kezelték." Kim Taplin Tolkien kapcsán megjegyzi: "a fák indokolatlan kidöntésének lehetnek allegorikus felhangjai, de a konkrét tett nagyon is valóságos bűn... A fák jelenléte, a fák szeretete egyszerre valóságos és szimbolikus kincs.

    Tolkien fái a történelem, a mitológia és a lélektan mélyén gyökereznek.

A középföldei Öreg-erdõ neve is árulkodó, hiszen "nemhiába hívták Öregnek, mert csakugyan õsi volt, rég elfeledett, hatalmas erdõségek utolsó maradéka." De ezek az erdõk már a Harmadkorban is csak az emlékezetben éltek. A Gyűrűk Ura történetének elején - mely maga is feltételezhetõen világunk (képzeletbeli) múltjában játszódik - a letűnt idõk e tanúi is a kipusztulás szélén állnak. A fangorni erdõ legszélén Szilszakáll a következõket mondja Szarumánról:

 

Összeesküvést szõ, hogy övé legyen a hatalom. Csupa fém és fogaskerék az agya; nem törõdik vele, hogy ültessen is valamit, csak ha az épp hasznára van... Lenn a határon fákat döntögetnek - jó fákat. Némelyiket csak kivágják és otthagyják rothadni - ez afféle vásott orkcsíny; de a java részüket felfűrészelik és elviszik, hogy Orthanc tüzeit táplálják. Mert manapság Vasudvard fölött örökké füst terjeng. Átok reá! Ezek a fák a barátaim voltak, nagy részüket még mag és makk korából ismerem; soknak közülük hangja volt, ami most örökre elhallgatott. S ahol valaha sarjú erdõk énekeltek, most csupa tövis és tüskebokor a táj.

 

Hogy mi marad a Szauron zsarnokságától régóta szenvedõ Középfölde zöld kertjébõl, azon is múlik, hogy "mindenbe beleszól a Gyűrű Hatalma, s Barad-du´`r arra épít, Szauron abban bizakodik." "A Gyűrű! Mit kezdjünk a Gyűrűvel, a gyűrűk legkisebbikével, ezzel a Szauron szerint semmiséggel?" Elrond az egyetlen, aki ironizálni mer, habár õ is, a többi nagyhoz és igazhoz hasonlóan, elismeri, hogy kiszolgáltatott a gyűrű készítõjének és igazi gazdájának.

    Óvatosnak kell lennünk, hiszen Tolkien több ízben figyelmeztetett, nehogy történetét allegorikusan olvassuk vagy aktuális eseményekkel kapcsoljuk öszsze, mert ezek az elemek többé-kevésbé szó szerinti, egyszerű olvasatát eredményeznék. Nyilvánvalóan nem kedveli az allegóriát: "Azt hiszem, sokan öszszetévesztik az alkalmazhatóságot az allegóriával, ám míg az egyiket az olvasó szabadon választhatja, addig a másikat a szerzõ tudatosan kezeli." (Vagy ahogy egyszer találóan panaszkodott: "Legalább annyira értelmetlen azt kérdezni, az orkok a kommunistákat jelképezik-e, mint azt: orkok-e a kommunisták.") Anélkül, hogy a Gyűrűnek bármiféle végleges jelentést tulajdonítanék, olvasóként az egyre elkerülhetetlenebb alkalmazhatóságot választom.

    A Gyűrű Középfölde legerõsebb politikai és gazdasági erejét testesíti meg, és azzal fenyeget, hogy mindenkit egy hatalmas, autokratikus birodalom gépezetének csavarjaivá változtat. A Gyűrűnél semmi és senki sem hatalmasabb. Igaz, nem teremthet szépséget, nem hozhat egyetértést, nem tud gyógyítani, de a Három Tündegyűrű, mely minderre képes, "végsõ soron az Egyetlen Gyűrű ellenõrzése alatt áll." Így az Egyetlen Gyűrű átváltoztató ereje elkerülhetetlenül pusztítást okoz. Ráadásul ez a tulajdonsága akkor teljesedik ki igazán, ha Szauron birtokába kerül. Tolkien hasonlóképpen jellemzi A babóban Szauron fõ szolgáit, a manókat: "Valószínű, hogy a világot felforgató gépek egy részét õk fedezték fel, kiváltképpen a nagy embertömegek egyidejű elpusztítására alkalmas ügyes szerkezeteket, mert a kerekek, gépezetek és robbantások mindig gyönyörűségükre szolgáltak."

    "A tündérmesékrõl" írott esszéjében Tolkien félreérthetetlenül összeköti ezt a tudományos-technológiai leleményességet a bűvészkedéssel, a "dolgos, tudományos bűvész közönséges eszközeivel". Ennek ellentéte a tündéri mágia, melyet Tolkien varázslatnak nevez. Ez kitűnõ és rendkívül fontos megkülönböztetés. Az utóbbiról így ír: "a tündéri varázslat lényege, hogy az elképzelt csodát az értelemtõl függetlenül valóra váltsa". A "valóra váltás" itt kétértelmű, mert egyszerre jelenti, hogy egy "vágyott és céljában művészi Másodlagos Világ" megteremtésével a természeti világ csodássá tehetõ, és hogy így az Elsõdleges, a valós világ is csodássá válik. A Gyűrűk Urában a varázslat a tündék művészete, és szoros kapcsolatban áll a természettel, amely egyszerre legfontosabb ihletõje és egyben tárgya is. "Az õ mágiájuk művészet, mindenféle emberi esendõségtõl, erõlködéstõl mentes, gyorsabb és teljesebb", és annak ellenére, hogy a Tündék "szomorúvá váltak, és művészetük fölött eljárt az idõ, mégis volt, ami nem változott: a földet díszbe öltöztették, sebeit meggyógyították.

 

A bűvészkedés is kötõdik a Földhöz, de egészen másképp. A varázslat olyan Másodlagos Világot hoz létre, melybe a tervezõ és a szemlélõ is szabadon beléphet és minden érzékszervével élvezheti a ottlétet, de ez művészi, céljában és működésében tiszta világ. A bűvészkedés az Elsõdleges Világban okoz változást, legalábbis látszólag, ... ez viszont nem művészet, hanem technika, melynek e világi hatalom a célja, a dolgok és az emberek akarata fölötti uralom.

 

Az ellenség tehát "a bűvészkedés és a gépek Ura", aki elõnyben részesíti a "gépet" - pusztító és ördögi hatásaival együtt -, mert a bűvészek, akiket pusztán saját hatalomra jutásuk érdekel, elõszeretettel alkalmazzák céljuk elérése érdekében. Ez a hatalom ritkán lép működésbe csupán saját felmagasztalására. Tolkien felismerte, hogy a "félelmetes gonosz gyökere látszólag valamiféle jó szándék: az a vágy, hogy a világgal és az emberekkel jót tegyen - gyorsan és saját tervei szerint". Szauron hatalomra kerülése a Harmadkorban "lassú folyamat volt, melyet eredetileg igaz célok vezéreltek: a romos Középfölde újjáépítése és újjászervezése". Az együttműködõ Szarumán "Tudást, Uralmat, Rendet" ígér Gandalfnak.

    Ha csak a történelmet vesszük figyelembe, Tolkiennek teljesen igaza van. A varázslatos kisajátítása és modern tudománnyá változtatása egyike az elmúlt három évszázad legfontosabb eseményeinek. A hatalmas pénzekbõl fenntartott technológiai bűvészmutatványok gyõzelme a varázslatos fölött

- gyakran a reklám és a píár hathatós támogatásával - ma Középföldén mindenhol tapasztalható, és naponta hallhatjuk, hogy a globális fejlõdés nemcsak hasznos számunkra, de elkerülhetetlen is. (Érzésem szerint ez a bűvészmutatvány új fogalom bevezetését igényli, mégpedig a bűbájolásét, mely a bűvész szolgálatában álló varázslatost jelenti.)

    A tudomány mint emberi tevékenység tiszteletreméltó hagyományokkal rendelkezik, és nem lényegébõl adódóan vagy szükségszerűen szolgálja a hatalmat. Egyes tudósokat még ma is a természeti világ varázsa (azaz varázslatossága), és nem befolyásolása, kizsákmányolása (azaz a bűvészkedés) érdekel. Tolkien művében ez is felismerhetõ. Egy levelében megjegyezte, hogy a Tündék "teljes odaadással szeretik a fizikai világot, és él bennük a kíváncsiság, hogy azt másságában, önmagáért figyeljék meg, és nem azért, hogy a tudást felhasználják, és a hatalmat megszerezzék." A manók azonban - mai kifejezéssel - mindig a tudomány és a technika pártján álltak. (Õk segítettek Szauronnak elkészíteni a Gyűrűket, ám õ végül becsapja és cserbenhagyja õket.)

    A technika nem az ördög műve, bár érdekbõl túl sok értelmetlenséget állítanak "semlegességérõl" - ám ha összehasonlítunk egy bombát és egy biciklit, nem beszélhetünk semlegességrõl. Tolkien elismeri: megtarthatnák "a hatékonyabb, korszerű malmokat, ha nem kapzsi és gyors nyereségre vágyó emberek működtetnék" -, és ha, Szilszakáll szavaival élve, nem az "orkcsíny"-t szolgálnák, "hogy fölöslegesen kivágják" a fákat. Azt hiszem, ugyanez érvényes a kõfaragásban felülmúlhatatlan törpökre is. Kielégíthetetlen kapzsiságuk, ha aranyról vagy drágakövekrõl van szó, fõleg alkatukból adódik, de amikor Gimli felfedezi a Helm-szurdok barlangjait, a Legolas-szal való beszélgetésben váltig állítja: "Nincs az a törp, aki meg ne hatódnék ilyen gyönyörűség láttán. Durin népébõl senki sem bányászna e barlangokban követ vagy ércet, még ha ott aranyat vagy drágakövet lelne is. Vajon te kivágsz-e egy virágzó ligetet tavaszidõn tűzifának?

    Sajnálatos, sõt tragikus, de mi megtesszük. Be kell ismernünk, hogy a modern tudomány és technika - az ideológia (sõt, kultusz), melyet szcientizmusnak nevezhetünk - mára teljesen megváltozott. Szinte elválaszthatatlanná vált a politikai hatalomtól, az üzleti profittól, s néha valóságos imádat övezi. Mindez legalább akkora problémát jelent a mi Középföldénken, mint Tolkien művében.

    Ehhez az imádathoz képest a természet iránti önzetlen szeretetre és tiszteletre buzdítás igen erõtlen, de jóval több lehetõséget rejt. Olyan, mint friss, zöld hajtás a betonrepedésben. Jelen körülmények között, természetesen sokszor hangzik el a kritika, hogy akik "a természettel új kapcsolat kialakítására törekszenek" (mint Tolkien olvasói közül sokan), valamiféle "ostoba romantikus álomba", gyerekes és szentimentális fantazmagóriákba merülnek. Az irodalmárok lenézik az ilyen olvasókat.

    Ezeknek az embereknek azonban távolról sincs miért szégyenkezniük, hiszen nem õk döntöttek úgy, hogy növényevõ kérõdzõket állathússal etetnek és mérgezõ, szerves foszfáttal kezelnek, hogy aztán annál nagyobb megdöbbenéssel fogadják a kergemarhakórt. Gordon Robinson erdész szerint, "nem kell hivatásos erdésznek lenni, hogy felismerjük a rosszul végzett erdészeti munkát, mint ahogy ahhoz sem muszáj orvosnak lenni, hogy felismerjük, ha valaki beteg. Ha a fa törzse rossz állapotban van, akkor beteg. Ha úgy tűnik, egy erdõre nem vigyáznak, akkor arra nem is vigyáznak." Komoly szakmai felkészültség kell, hogy valaki szándékosan figyelmen kívül hagyja az igen megkérdõjelezhetõ okokra hivatkozó orvostudomány vagy kozmetikumgyártás nevében megkínzott állatok fájdalmának és gyötrelmének jól látható jeleit.

    A jelenlegi angol miniszterelnök kertjét, egy több mint száz hektáros, óriási területet kizárólag árampóznák és elvétve néhány villa határolja: az élet teljes hiánya, leszámítva az egyentáblák évi gabonatermését. Pedig emlékezhetünk, hogy itt a környékbeli falusiak veteményeskertjei voltak, tele csalitokkal, rózsasövényekkel, füves területekkel, madarakkal, halastavakkal, tarajos gõtékkel. Essextõl Yorkshire-ig ez jellemzi az angol mezõgazdaságot: "a vegyszerek, a gépek és a profit hajhászása" (természetesen az adófizetõk pénzébõl származó állami támogatások segítségével). Szinte mindenhol ez történik, pusztán a mérték és az ütem különbözik: szögesdrótok gyümölcsösök nélkül, ingázók autói buszok helyett, megtizedelt vadnövények, madarak és emlõsök, privatizálás és fejlõdés, miközben a közös zöld területek eltűnnek, és egyre nõ a talajszennyezés. Tényleg puszta nosztalgiázás volna felhívni a figyelmet a fenntarthatatlan növekedésre (hogy szépen fogalmazzunk), és megkérdezni: valóban ezt akarjuk? Ha csupán középtávon nézzük, vajon kik a realistábbak: a hivatalos szakértõk, vagy az amatõrök, akik ezt a fejlõdést ijesztõnek és erkölcstelennek tartják? Beleillik a képbe, hogy Tolkien szeretett malma meg a körülötte fekvõ zöld vidék Sarehole-ban, ahol nevelkedett, és amelyrõl azt hitte, tönkre fog menni, néhány helyi lakos és középosztálybeli átlagember jóvoltából megmenekült a helyi önkormányzattól és a fejlesztõktõl.

    Ahogy Richard Mabey írja, "az általános, modern sóvárgás, hogy a természethez fűzõdõ kapcsolatunk alapja ne a birtoklás és a munka, hanem az érzékeken alapuló szellemi megújulás legyen, valójában a modern vidék szerepének keresése." A Londonhoz hasonló nagyvárosok fennmaradt zöld terei és foltjai egy valaha természetes és közös, megtapasztalható és élvezhetõ világ utolsó maradványai. Mindez pusztán kis, de életbevágóan fontos része a mélyebb igazságnak, amelyrõl Hazlitt azt mondta, "a természet mindenki egyetemes otthona". Mindannyian a természetben élünk, így a belõle fakadó, megvalósításra váró lehetõségek mélyen demokratikusak.

    Fraser Harrison szavaival szólva "mielõtt bármi mást megvédenénk, elõször az Otthon utáni sóvárgásunk kell megõriznünk - vágyakoznunk kell a harmóniára, a békére, a szeretetre, a természetes növekedésre, és hinnünk kell a képzelet erejében -, mert ha ezt nem tartjuk életben, mindent elveszítünk."

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 12   »   fordítás: Patrick Curry
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911