Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 11   //    «    13  
BELSŐ RUHATÁR
Fenákel Judit
Szenilis álom
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Diplomaosztás vagy doktorrá avatás? Valamilyen exkluzív esemény volt, felvonult a család, hemzsegtek a jó barátok, bár egyetlen ismerõs arcra se emlékeztem, de tudtam, hogy az ünnepelt, õt se láttam, közeli hozzátartozói között vagyok, magam is tartoztam valahogyan az ünnepelthez, nekem is szólt az ebédmeghívás, de még nem döntöttem, helyet foglalok-e a terített asztalnál, vagy inkább hazasietek a férjemhez, aki otthon maradt, nem tudom, miért, az ebédjét ugyan elkészítettem, a borjúpörkölt bent hűsölt  a frizsiderben, csak hát elfelejtettem szólni, hogy mibõl mennyit, és tésztát is talál a konyhaszekrényben, aztán mégis arra gondoltam, maradok talán illendõségbõl és  kíváncsiságból, érdekelt ez a sok ismeretlenül ismerõs arc, kósza, körvonaltalan emlékeket ébresztettek bennem a ruhakivágások, illatok, székeken felejtett retikülök, persze elõbb telefonálnom kell, felhívni a férjemet, hogy a pörkölt a hűtõben, a tészta a konyhaszekrényben, és ha befõttet kíván? keresni kezdtem a mobiltelefont, a veronai táskám volt velem, amit tulajdonképpen Velencében vettem, de a szállásunk Veronában, mostanában a veronai táskát hordtam, barna és fekete bõrtáska, mindenféle ruhához illik, az alkalmihoz is, amit most viseltem, fekete gyapjúzsorzsett, elöl diszkrét csipkebetét, soha ilyesmit nem vettem magamra azelõtt, csipkebetét rajtam, kinyitottam a veronai táskát, ami közepes méretű, nem olyan mélységes mély tarisznya, amilyeneket megszoktam, de azért elég sok lomot képes elnyelni, mindenféle szükséges és teljességgel fölösleges holmit, amit lustaságból vagy feledékenységbõl gyűjtögettem benne, de annyira mégsem tágas, hogy egy mobiltelefon, akármilyen kicsi, elvesszen benne, úgyhogy kezdtem kirakodni a közepes méretű veronai táskámból, elõbb a duzzadt kulcscsomót, rajta a régi lakásunk postaládakulcsa, egy ismeretlen rendeltetésű kéttollú kulcs meg más csecsebecsék, aztán a gyógyszereket, ezekre szükségem lesz ebéd után, gyűrött papírzsebkendõket, tetejét vesztett rúzst, rég belekövesedett a festék, tollakat, mert mindig elfelejtem, hogy tegnap is beledobtam egy tollat meg tegnapelõtt is, nyilván  azelõtt is, összesen három golyóstoll gurult elõ a veronai táskámból a kis asztalkára, amire a táskám tartalmát kiürítettem, a telefonos füzetemet a behajtott szélű csekkekkel, állandó jelenlétük figyelmeztet, nehogy elfelejtsem befizetni õket, most is három lapul benne, még az exkluzív ünnepség elõtt akartam velük a posta felé kerülni, csak hát elfelejtettem, és másik úton jutottam el az ünnepség színhelyére, talán a régi bölcsészkarra, nyilván úgy számítottam, hogy beszaladok a Petõfi Sándor utcai postára, ott ugyan mindig hosszú sorok kanyarognak az ablakok elõtt, de kitelt volna az idõmbõl, ha az egészet el nem felejtem, ezért az ünnepségre is korábban érkeztem, akkor kaptam észbe, hogy a postát kihagytam, kihalásztam a dagadt pénztárcát is, ami nem a pénztõl, hanem a befizetett csekkektõl, tisztítócéduláktól, kis cetlikre firkált emlékeztetõktõl, blokkoktól hízott kövérre, és folyton beszorult a telefonos füzet meg a cipzáros kis neszesszer közé, hihetetlen, hogy ez a rengeteg vacak mind belefért a veronai táskámba, egész halom emelkedett már az asztalkán, de a furcsaságok még ezután kerültek elõ, csak bámultam az alumínium színű fémszerkezetet, ami egy diktafon vagy mi belsõ része lehetett, persze azt inkább műanyagból készítik, de ez az eltérés fel sem tűnt, nem is volt idõm töprengeni rajta, mert újabb azonosíthatatlan tárgyak, így mondják azokban az űrfilmekben, amiket sosincs türelmem végignézni, mert csöppet sem érdekel a földönkívüliek ármánya, mikor nem tudok betelni a földiek aljasságával, a földönkívüliekre már se idõm, se  képzelõerõm, de az mindenképpen készületlenül ért, hogy a kis barna-fekete veronai táskámból egymásután húzom elõ a semmihez nem hasonlítható szerkentyűket, amelyek hosszú kábeleket vonszolnak magukkal, és hiába pakolok és pakolok, a táska sehogy se akar kiürülni, a mobiltelefon viszont, ami csak utólag, mert akkor egészen elfeledkeztem róla, hogy tulajdonképpen a telefon kedvéért, azért hogy hazaszóljak a pörkölt és a hozzávaló tészta miatt, és már arra se emlékeztem, hogy egy exkluzív társadalmi eseményen, doktorráavatás vagy diplomaosztás, tört rám ez a megmagyarázhatatlan rohama az öregségnek.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 11   »   Szenilis álom
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911