Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 9   //    «    3    » 
DIÓHÉJ
Kárpáti György
Mándruc úr vacsorája
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

"A dió olyan, mint az emberi agy kicsinyített mása..."

 

Mándruc úr úgy érkezett a faluba, ahogy húszévente az idegenek szoktak. Senki nem látta érkezését, de nem is lettek volna rá túl kíváncsiak. Az õrháznál megállt, kofferjét letette a földre és várt. Nem tudni, mire várt, csak úgy érezte, meg kell állni. Végignézett a földúton, a rendes házsorokon, a földút végén barnán izzó, búcsúzkodó napbolygóig. Hát te nem vagy ismeretlen. Ment a sötétedésben a házak között. Meg-megállt, ilyenkor óvatosan letette a koffert és elgondolta, milyen lenne itt élni. Lehetne ez is a helyem. Meg ez is. Az a kis kupolás, csinos ház. Amaz a kis ligettel. Továbbindult, mert a kutyák elõbb-utóbb mindenhol megugatták. A gáton valami nagyon furcsa, boglyas alakot látott ücsörögni, ezért úgy döntött, nem arra megy tovább. Egy ideig az ártérben mászkált, megpróbált vigyázni a cipõjére, és arra gondolt, hogy hiába jött erre. Aztán föl, a gáton keresztül vissza a faluba. Leszállt az este. Mándruc úr azt remélte, a vendéglõben megtudja, hol van eladó telek. Az egyik mélyzöld kertben kerek fenekű asszony teregetett. Mándruc odament a kerítéshez, elnézést kért. Elnézést kérek és jó estét kívánok magától, így keverte a szavakat, belekapaszkodott a kerítésbe. Az asszony lassan-lassan odakászálódott, kosarastul. Mit keres vagy kit keres? A vendéglõhöz szerettem volna eljutni, csak a gáton valami fekete, boglyas árnyék az utamat állta. Attól féltem, hogy egy kutya. Az lehet, uram, de ne törõdjön vele, a vendéglõ itt van a sarkon túl, diópálinkát fõznek, regényes dolog vendéglõben vacsorázni, uracska, láttam már magát errefelé? A vendéglõ kertjében senki nem volt, a varjak is már távozóban, sokáig ült Mándruc úr, a zakója belsejébõl könyvet vett elõ. Meg nem mondom, milyen témában. Jött a pincér. Mit hozhatok? Hozzon abból a híres pálinkából meg bort is. Enni mit kér? ...mit fõznek? Mindent, mindent dióból, uram. Tavaly majd beszakadt a kiskert a dió alatt. Olajos diót hozhatok, meg dióval sült jércét vagy pulykát. Mándruc úr a jércét választotta, és a pincér nemsokára temérdek diót hozott, hadd ropogtasson a vendég, amíg a jérce sül. A kerten kívül korom sötét volt már. Mándruc úr sorban törte és rágta a diót, pálinkát hörpölt hozzá, szakadozva olvasta a könyvet. Kellemesen elszédült a második kortytól, egyedül a bolygó közepén, pislákoló gyertyafénynél, ebben az ismeretlen faluban. Lehet itt élni? Már az egész asztalt dióhéj borította, amikor a vendéglõ kapujában nagy, hömpölygõ árnyékot látott közeledni. Beteg, lobos kutya volt, talán százéves, és Mándruc asztalához közeledett. Mándruc rágta a dióbelet, a százegyedik oldalt olvasta, de hirtelen úgy tett, mintha a százkettedik oldalt olvasná, hogy a kutyát megtévessze. A kutya megállt az asztalnál, és nézte Mándrucot. Hagyja, a házhoz tartozik, hallatszott a vendéglõbõl. Hát így, gondolta Mándruc, így már egészen olyan a helyzet, mintha a pincér ténferegne az asztal körül, és ennivalót kérne. Ugyanekkor Mándruc meglátta, hogy nagyon hasonlít õ erre a lobos, guvadt kutyára. Lehet, hogy õ, Mándruc a kutya, és fordítva? A pincér nincs is itt, nem is kertben vannak, nem is eszik diót, semmiképpen sem ebben a faluban, különben hogy lehetne egy kutya azonos õvele, Mándruccal, hogy is lehetne itt ez a falu, a teregetõ asszonyság, a földbolygó? Mit óhajt, kérdezte a kutyát. Csend volt. Csak egy kis emberséget, válaszolta a kutya. Hát jó, mondta Mándruc, átadom a helyem, ropogtasson maga is, váljon egészségére, a jérce nemsokára megsül, a cechet elõre kifizettem, nem is tartom föl. Leereszkedett a murvára. A kutya helyet foglalt. Valahogy így. Mándruc már a vendéglõ kapujánál kullogott, amikor a kutya utána szólt. Elnézést, hogy feltartom! Hol tartott a könyvben? Százkettedik, morogta Mándruc, nem is, százegyedik oldalon. Nem köszöntek el, hiszen a búcsúzkodás már az elõbb megtörtént, az okosak tudják, hogyan távozzanak. Egy boglyas alak távolodott a gáton. A kutya megkóstolta a diópálinkát és lapozott. Elhatározta, hogy ezentúl gyakran megvacsorázik itt. Mándruc a kertek alatt lépkedett, elhagyta a teregetõ aszszony házát is, kullogott, azt mondják, gyakran jár erre, évente, talán húszévente egy kofferos idegen, de vigyázzanak vele. Harap.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 9   »   Mándruc úr vacsorája
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911