Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 9   //    «    5    » 
DIÓHÉJ
Ács József
Rekviem csonthéjasokkal
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


"Agykoponya, arckoponya", mutogatják biológiaórán a dió két felét, s délután már roppantom is ketté a kis koponyákat: készülünk a karácsonyra. Dobog a kétlaki szív, örök elvágyódásom beteljesülni látszik: egyhelyben ülök és mindenhol vagyok. Agyvelõforma dióbelek gurulnak alá és nekikoppannak a zománcedény falának. Száraz fadarabok, fűrészporrá õröljük, s kifõzzük õket nemsoká, majd sütõbe kerülnek, és jönnek a mézes illatok. Mikor a technoevolúciót visszagörgetve áttérünk az olajfűtésrõl a vaskályhára, tűzre is vethetjük az újságpapírba, tehát szavakba göngyölt dióhéjat. Csak a veleje az érdekes.

    Gyászhét a kertben. A fel nem szedett diók nyirkos burkai megfeketednek: szerkesztik már valahol lustaságom vádiratát. Hozzájuk nyúlni most már veszélyes, érvelek álságosan: lemoshatatlanul a bõrömbe ivódna a dióolaj. Hogy nejlonzacskót húzzak a kezemre, elutasítom. A talajra koppanáskor még zöld burok esõs idõben nyálkásan elrothad, míg ha száraz az õsz, ráncosra töpped és levakarhatatlanul rákövesedik a csonthéjra: fekete bõr. A lehullott diólevelek nem maradhatnak a földön, mert kipusztul a fű, az aljnövényzet. Az õszi égetés alkalmával valahogyan el kell érni, hogy a még nedves, barnásfekete diólevelek is lángra kapjanak. Általában kihordjuk õket az utcán meggyújtott juharlevél-kupacokra, ahol füstölve égnek el. A szétteregetett hamu koromfekete csíkja még hetekig sötétlik aztán a ház elõtt.

    A kosárba gyűjtött termés felét elajándékozzuk édesapámmal, a maradék agglegény-menünket gazdagítja: mindketten kedveljük a diós tésztát. Édesszájúak vagyunk.

    Valaha egy nagyobb diófa is állt a kertünkben az utca felõl. Egyszercsak kiszáradt, kivágták, elkorhadt törzsén tapló ütött tanyát.

    Édesanyám halála után fedeztem fel a fürdõszobapolcon egy kis fioláját: DIÓOLAJ. Mint megtudtam, õszülõ hajat lehet megfesteni vele - amíg él az ember.

    A megmaradt fiatalabbik fából éltünk aztán.

    A diótörõnél ezerszer praktikusabb a kalapács, mondja édesapám: az üllõre helyezzük a diót, élére állítjuk, majd ütést mérünk rá. A koponyavarratra, gondolom. Ütést mérünk a csontburokra. Nem a szobrászkalapácssal, mert attól a dió szörnyethal: kis, csontszilánkokkal kevert olajos morzsapogácsa marad belõle, mint a tömegszerencsétlenségek áldozataiból. Hanem a kisebbikkel. Csak akkorát ütünk, hogy a héj megroppanjon és eltörjön. Az ekként meglékelt kis koponyákat zománcedénybe hajítjuk. Ha végeztünk, újságpapírt terítünk szét, és - lehetõleg a vezércikk fölött - sorra óvatosan szétbontjuk õket. Faipari szakmunka. Elérhetetlen vágyálomnak bizonyul úgy kifejteni a dióbelet a közéje nõtt kemény kis lamellák közül, hogy sértetlen egészként tarthassuk a magasba, ám törekedni egyébre sem érdemes. Agypreparátum. Ne játssz, mert sosem végzünk, mondja édesapám. Az újságot se olvasgassam. A pártkongresszus elõkészületei bükkfanyelven. Négy oldal, és nem szól semmirõl. Egymásután emelem ki az agyakat a sérült burkokból, hol félben, hol negyedben, megesik, hogy körömmel kell kikaparnom a használható forgácsokat. Tápláló tudásomnak csupán emészthetetlen héját adhatom át, motyogom elégedetlenül egy Weöres Sándor-írás nyomán, és eszegetni kezdem a törmeléket, ami a papírra kipotyogott. Még fáj az ujjam, törés közben rácsaptam a kalapáccsal. Minden alkalommal elkövetek valami efféle ügyetlenséget, mert másutt jár az eszem. Ha például az ajtó sarkával törnék fel egy-egy makacsabb koponyát, akkor a résnyire szétváló, majd visszazáródó héj csípné be az ujjamat. A dió is védekezik.

    Ma már bottal üthetjük a diófa nyomát. A házunkat bontó munkagépek még kikerülik, csak az egyik oldalágat törik le róla vigyázatlanul. Nekem mindegyik ág jó ismerõsöm volt, mert nemegyszer megpróbálkoztam nyáron fáramászással, inkább a felfedezés, mint a diadalmaskodás kedvéért. Azt olvastam ugyanis, hogy a koronába fölkapaszkodott gyermekek a lombok között, a hűs árnyékban olvasgatnak. Én a Burget-Kovácsvölgyi szerzõpáros illemtankönyvét vittem fel magammal, de rettentõen kényelmetlennek találtam a faágon ülést, fújt a szél, egyik kezemmel állandóan kapaszkodni kellett, ami megnehezítette a lapozást. Ami maradandó élménynek bizonyult, az a kellemetlenség. Húzódzkodni is próbáltam: nem ment. Mindezek ellenére a diófával baráti viszonyba kerültem, s mert hatalmas, hűs árnyékot terített szét a kertben, barátságunkat akár kölcsönösnek is tekinthettem. A bontási munkálatokat túléli, egy hónap múltán is ott áll a homokpusztaság közepén. A következõ alkalommal már nincs sehol: a teleknek azon a részén alapozáshoz kiásott iszonyatos sírgödör tátong.

    A dió fogyasztása serkenti az agyműködést. De megesik, hogy a héj összeroppantása után a bél helyén csupán sötétbarnára-feketére száradt maradványokat találunk. Az ilyen dió eleve könnyebb a többinél, és az ember csupán azért nyitja fel, hogy sejtését igazolva lássa. Ezeknek az összezsugorodott dióbeleknek tömény, csípõs ízük van. Végül járhatunk úgy is, mint Andersen mesehõse, Ib. A fiú kedvenc játszópajtása, Krisztinka társaságában egy cigányasszonnyal találkozott, aki varázserejű csonthéjasokat kínált nekik. A lány a két aranydiót elkönyörögte magának, ezért Ibnek be kellett érnie a kis feketével, mely így is "a legjobbat rejtette magában, amit kívánhat. Óvatosan beszorította az ajtósarokba, s egy kicsit mozdított az ajtón - a dió megroppant és feltört, de bizony nem volt benne más, csak valami fekete por, erdei földhöz vagy tubákhoz hasonló".

    Anyám betegsége azzal lépett át a halálos szakaszba, hogy orvosolhatatlan derékfájása támadt. Megjelentek az agyi áttétek. A koponya belsejében növekvõ daganat nyomást gyakorol a szomszédos agyterületekre, ami téveseszmék kialakulásához vezethet. Anyám esetében vezetett is: a kórházi nõvéreket vádolta összeesküvéssel, holott a saját sejtjei esküdtek össze ellene. Dobozba gyűjtött hamvai urnafülkébe kerültek - nem ástak sírgödröt neki, csak lakást kapott a halottak lakótelepén.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 9   »   Rekviem csonthéjasokkal
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911