Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 9   //    «    10    » 
DIÓHÉJ
Kámán Balázs
Bársonytok
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Azon a péntek estén is bekészítette az asztalra a füles, rózsadíszes porcelántálban a diót, és a csillogóra dörzsölt, kecses ezüsttörõt. A tál a nagymama örökségébõl maradt rá - egykor paradicsom- meg sóskaszószt tálaltak benne -, a diótörõt az édesapjától kapták nászajándékba. Pontosabban csak Tóni kapta, bordó bársonnyal bélelt tokban, díszcsomagolásban, meghatott ölelés kíséretében, hogy "eztán, fiam, neked kell jóllakatnod Katát dióval", és Tóni boldog fogadalma, hogy "igyekszem... tõlem telhetõen igyekszem", az esküvõhöz illõen erotikus volt. A "diózás" végül is negyed századnál tovább kitartott, a gyerekek óvodáskoruktól elköltözésükig részt vettek a családi szertartásban: a vacsorát rendszerint diótörés, a dióbél kínálgatása zárta. Hányszor meghatották ezzel új ismerõseiket! Tóni mindenkinek bizalmasan elmesélte, hogy megígérte az apósának... igen, ez az õ tiszte, mert a felesége kedvenc csemegéje a dió... méghozzá a frissen tört dió...; felnõtt lányuk utóbb leintette az apját: "mintha mindezt hallottuk volna már!", pironkodni látszott a barátja elõtt, talán Tóni öregesnek érzett szószátyárkodása vagy a korához már nem illõ bensõségesség - vagy mindkettõ miatt. De azért még három hónappal ezelõtt is zavartalanul tették, amit megszoktak: õ vacsora után leszedte az asztalt, konyharuhával tenyerébe söpörte a morzsát, és bekészítette a dióval teli porcelántálat, a törõt meg két papírszalvétát: egyet a megtisztított bélnek, egyet a héjnak. Tóni négy-öt diót megtört - már hoszszú-hosszú évek óta nem nézte, mit csinál. Az asztal fölött, mindig pontosan ugyanott, ugyanazzal a mozdulattal roppantott, és míg lefejtette a csonthéjat, a rekeszelõ darabkákat és a hártyát, odaadóan bámulta a tévét. Olykor odatolta neki a kis kupac belet, olykor nem. De az odatolással is inkább csak jelezte, hogy ennyi, érd be ennyivel. Nem nézett rá, nem láthatta, hogy õ mosolyogva biccent-e vagy sem.

    Aztán néha napokig nem nyúlt Tóni a diótörõhöz, s mintha észre sem venné a tálat, az elõkészített szalvétákat. Igaz, õ nem figyelmeztette sem szóval, sem teátrális mozdulatokkal. A zsörtölõdést éppúgy utálja, mint a hisztérikus számonkérést. Ha nem, hát nem. Inkább éjszakára is ott hagyott mindent érintetlenül, csak reggel, a szokott rámolás közben vitte ki a kellékeket - este meg visszahozta ugyanazt a tálat, szalvétát.

    Azon a péntek estén nem volt tévézés. Tóni két diót kivett a tálból, zsonglõrként forgatta, pörgette, összekoccantotta a kemény gömböket. Egyet-egyet tenyerébe szorított - olyan erõsen, mintha összeroppanthatná -, és hirtelen kinyitotta a markát, megint be, és megint ki. Nedves tenyerébe hús-vörös ábrát nyomhatott a rücskös héj. Már nem is az étkezõasztalnál, hanem az állólámpa melletti fotelben ült. Szétvetett lábbal, elõre hajolva. Láthatóan tipródott, a száját rágta, grimaszolt és megállíthatatlanul gyömöszölte azt a két diószemet. Talán valami kérdést várt, egy szót csak, õ azonban végig csöndben volt. Nem ugrott be a provokációnak. Keresztrejtvényt fejtett, vagy legalábbis próbált a kitöltendõ kockákhoz hajolni, szavak betűit számolta az ujján. "Megbújni" - ez lesz. Tóni homloka meg az orra töve elfehéredett - vagy képzelte az elfehéredést. De hát képzelte-e a kocogtatást, az ujjak vad tornáztatását, a semmibe révedést? Fél órát még ellehetnek így, akkor már ágyazhat. Vagy inkább kimegy a konyhába, valamit szöszmötöl. Vagy meglocsolja a növényeit. Vagy megvarrja a szoknyáját. Feláll, idehozza a varródobozt, ölébe teríti a szoknyát - végül nem mozdult. A képeslap-fedezékbõl lopva pillantott a férjére, s mikor Tóni elszántan visszadobta a két diót a tálba, "visszamegyek... inkább visszamegyek és megcsinálom... az lesz a legjobb", és már vette is a kabátját, a zsebét tapogatta, hogy ott van-e a tárcája, a kocsikulcsa, õ mintha egészen belefeledkezett volna az újságba. Ahogy az ajtó kint csukódott, villámrángás futott át az arcán. A szeme alatti petyhüdtebb bõr tovább is meg-megrebbent, ezt nevezik tic-nek, ilyen neki még nem volt.

    Hanyatt fekve, nyitott szemmel, józanul gondolta, hogy ha Tóni el is költözik tõle - most, vagy valamivel késõbb -, õ eztán sem teszi lehetetlenné a látszat fenntartását. Jön-megy, ahogy akar. A gyerekeknek sem kell tudni semmirõl. Isten adjon erõt, kívánta magának, és közben - mintha mindig is Istenhez tartozott volna - azt a bordó bársonnyal bélelt tokot látta. Süppedõs, meleg, gyönyörű fészek - ami egykor a diótörõt rejtette.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 9   »   Bársonytok
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911