Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 9   //    «    13    » 
DIÓHÉJ
Zoltán Gábor
Friss dió
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Esõs, szeles augusztus. Elmegyünk nyaralni, hogy a pénz kárba ne vesszen, de egyszer se fürdünk. Maradtunk volna Budapesten, jobban jártunk volna, azt gondolom, de nem mondom. Ha maradunk, akkor se biztos, hogy eljárunk moziba, kiállításra, vendéglõbe. Klára alig várja mindig, hogy kiszabaduljon végre a városból. Ez jár neki. Nem szólok.

    Azt hiszem, jobb lesz, ha lejár az idõ, és hazamehetünk.

    De mikor vége, nagyon közel van már az iskola. Emlékszem, túlontúl élesen emlékszem, hogy fordult rosszra a kedvem gyerekkoromban mindig, ha augusztus lett: már csak négy hét az iskoláig, már csak három... Mint a földobott kõ az ember nyáron, július végén magasan a tetõponton, és utána csak zuhan már: két hét, egy hét! Szinte megkönnyebbülés, amikor végképp vége van, és be kell menni az iskolába.

    A gyerekek nem tudják, hogy nekem, a tanárnak szintén keserű gyümölcsöt érlel a szeptember. Jó is, hogy nem tudják. Kié keserűbb, lehetne veszekedni fölötte. Szokásos szócséplés osztályfõnöki órán.

    De huszonegyedikén megmondom. Klárának mondom meg. "Fáradt vagyok." Klára a feleségem. Hivatalos kapocs köztem és a világ között.

    Másnap bemegy, és megmondja. Korrektek vagyunk, még hívhatnak valakit a helyemre.

    "Fáradt vagyok." Nem tudok mást mondani, amikor Klára kérdez, amikor újra kérdez, amikor akárki kérdez. Hogy õ mit mond, kinek és hol, azt nem tudom.

    Nekem azt mondja, barátnõje tud egy meglepõen okos és kedves orvost, és már beszéltek is telefonon. Érdekli az esetem, úgy érzi, szimpatikus leszek neki, szeretné, ha beszélgetnénk.

    Nem egészen könnyű, de beszélgetek. Aztán az orvos, aki engem nem lep meg, mert se különösebben okosnak, se kedvesnek nem érzem - mikor is volt utoljára, hogy valaki meg tudott lepni az okosságával vagy pláne a kedvességével...? -, szóval az orvos azt mondja, maradjak benn, ez csak egy javaslat. Kéne még beszélgetnünk, sokat beszélgetnünk, egyrészt, másrészt pedig az ilyen fáradtságérzés olyasmi, amit nagyon jól lehet befolyásolni tablettákkal, és neki vannak ilyen tablettái. Kláránál pedig, mit ad Isten, van egy kis táska a dolgokkal, amik kellhetnek nekem, amíg bent vagyok.

    Persze, amíg.

    Csak amíg.

    Persze.

    Igyekszem jól viselkedni. Az arcát odatartja, és én megpuszilom.

    Már nem lehet mit csinálni.

    Pedig tényleg fáradt vagyok, és egyre fáradtabb.

    Néhány nap után meg kell kérdeznem magamtól, nem követtem-e el valami igen nagy hibát. Végül is be vagyok zárva, ehhez képest az iskola annyira rossz?

    Egyébként az iskola szakasztott olyan épület, mint az elmegyógyintézet. Szerintem a kövek ugyanabból a bányából jöttek, és ugyanazok a munkások faragták õket, az ablakokra ugyanabból a gyárból hozták a kilincseket, ugyanazok a kovácsok szereltek elébük rácsokat. Kórterem, tanterem. Nyugalmam tettetem. Szerintem elég rosszul, de nem figyelnek rám itt sem élesebben, mint ahogyan Klára figyelne vagy a tanítványaim. Azt mondom magamnak, nem tudnék már elõttük állni és beszélni.

    Az orvos, ahogy én látom, az is fáradt némileg. Talán azért nem viszi túlzásba velem a beszélgetést.

    Kérek Klárától walkmant, amikor egyszer látogat. Szabad behozni. Nem hiába viselkedek annyira példásan.

    A fogammal pucolom le a szigetelést a drótról, és kivárom, amikor egy reggel mindenki tisztálkodik, és bedugok a csillogó végekbõl egyet a konnektor jobb lyukába, egyet a konnektor bal lyukába, egyet a számba, egyet a végbelembe.

    Szeptember vége van, friss diók állnak a doktor asztalán, amikor Klára bemegy hozzá. Megérdeklõdni, hogy áll a gyógyulásom. Boríték elõkészítve persze. A doktor egész idõ alatt ököllel csapkod egy diót az asztallapon.

    Fáj az ökle, tapogatja. A dió nem akar összetörni. "Nehéz dió, a kurva életbe. A maga férje meg agyonüti magát villannyal."

    Mindig utáltam, ha valaki összekeveri a szólásokat. Kemény dió, azt kellett volna mondania.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 9   »   Friss dió
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911