Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 9   //    «    15    » 
DIÓHÉJ
Levendel Júlia
Ahogy pattogott
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A fafűtéses cserépkályhában - hol van ma már ilyen? - elégették a dióhéjat. Schneider bácsi rossz lelkiismerettel nézte a tüzet - a megállapodásban szó sem esett a dió héjáról. Lehetséges, hogy igaza van Ilonkának: a héj csak szemét, mi más?, senki sem számol azzal, különben ha sok a hibás dió, annak is õk látják kárát, mert súly szerint fizetnek. Lemérik az elhozott egész diót és a visszavitt belet. A kettõ aránya adja a normájuk alapját, s ezt a normát harmadik hónapja nemcsak tisztességesen teljesítik, de jócskán meg is haladják. Az átvevõ Szabókyné már az elsõ héten elismerõen csettintett: "Schneider bácsi a legjobb bedolgozónk", és a többletet kezdettõl emelt díjjal fizették; lehet, hogy mindenben igaza van Ilonkának, de az is igaz, hogy a munka megbeszélésekor azt sem említette, hogy majd ketten csinálják a feleségével - s hogy a dió héját elégetik, hogy azzal tüzelnek, vagyis hogy abból is hasznuk származik; nem, errõl végképp nem volt szó, és õ soha életében nem nyerészkedett, nem csinált stikliket. Sohasem ügyeskedett, és nincs is tehetsége az olyan üzletekhez, amit magyarázatokba kell csomagolni. Ilonka viszont gyönyörűséggel néz a rostély mögé. Nem is igyekszik leplezni elégedettségét. Már attól is fiatalodik, hogy belapátolja a dióhéjat, gyerekmódra leguggol, meggyújtja a papírt, nézi, ahogy az összesodort újságlap, attól az apróra hasított fa és mindjárt a dióhéj is lángra kap. A kályha ajtaját nyitva hagyja, csak a belsõ vasrácsot tolja be - láthassa a lángot, és minden pattogás fölragyogtatja az arcát: a tűz meg a meleg most az õ leleményességének és okos takarékosságának eredménye. Mint egy jól sikerült sütemény vagy egy ropogósra keményített, szépen vasalt ing. Ilonka a világ legjobb háziasszonya, de nem tudja, hogy a vállalattal szemben mit engedhet meg magának, és mit nem. Nem volt soha bejelentett munkahelye, korábban még azt se tudta, mit, kikkel, hogyan dolgozik a férje. Meg kell hagyni: igényei sem voltak. Örült, amikor ?53-ban ebbe a nagyobb lakásba költözhettek, örült, hogy gyors egymásutánban háromszor elõléptették Schneidert - de az elismerésnek, és nem a magasabb fizetésnek örült. Büszke volt az urára. Schneider bácsi, mondta kérkedve, iskolázottabb, világlátott, jó szakmája van; megérdemli, hogy vezetõ legyen. És amikor Schneider ?57-ben bejelentette neki, hogy nyugdíjba vonul, Ilonka még azt sem igen firtatta, küldik-e vagy neki lett elege a vállalatból, a köpönyegforgatókból, a besúgásokból-árulásokból, a kicsikart pártba lépésektõl. Minden alkalmi munka aztán, amivel Schneider bácsi kiegészítette a nyugdíját, tetszett a feleségének. Házasságuk negyvennégy esztendeje alatt a csöndes, szelíd, kék szemű férfi csak azt hallhatta szapora beszédű, sebbel-lobbal közlekedõ feleségétõl, hogy "úgy jó nekem, ahogy te akarod", ez a diótörés meg - hogy együtt csinálhatják, hogy Schneider délelõtt hazahozza a két nagy kosár diót, s aztán tetszésük szerint végzik a munkát; hogy egyszeriben kitalálták, szinte magától alakult, az a legszerencsésebb, ha Schneider bácsi összeroppantja a diót, a leváló nagyobb héjdarabokat mindjárt félreteszi, Ilonkáé a finomabb pucolás, s így a szép, egészséges, kövér dióbél, amit papírzacskókba gyűjt, mintha az õ műve volna -, szóval a véletlen szerencsével talált bedolgozás kópés boldogsággal töltötte el a hatvannyolc esztendõs asszonyt. Nem a tűz melegétõl, hanem a saját lelkesültségétõl piroslott az arca, csillogott a szeme. "Akárhogy is... ez a legjobb munkánk", mondta minden este, és biccentett magának. Mintha semmit sem látna imádott ura kételyeibõl, "s hogy ráadásul még a hulladékot is felhasználjuk!... Fogadok, hogy Szabókyné kitalál neked tavaszra is valami munkát... ne hidd, hogy minden bedolgozó ilyen becsületesen számol el neki!... Mások hazaviszik a diót, és a felét megeszik, elsütik... kérdezd csak meg... így van... én tudom, milyenek az emberek". Igaz, mióta ezt a diótörést csinálják - Schneider bácsi tenyerébe kemény bütykök nõttek, olyan sötét sárgák, mintha nikotin színezte volna, a válla meg a karja nehezen bírja a tíz kilók cipelését, és Ilonkának annyira romlik a szeme, hogy a dióbelet már inkább tapogatja, mint nézi, bár az ujjbegyét csaknem érzéketlenné marta a dió, mindezt titkolják egymás elõtt -, nos, az elmúlt három hónapban csak egyszer készült diótorta, és Ilonka akkor is a házmesternétõl vette a diót. Mióta itt laknak, tõle veszi, eszébe se juthatott változtatni ezen, hiszen a házmesterné bizalommal és a piaci árnál olcsóbban adja nekik, bár kétséges, van-e joga titokban árusítani a sógornõje kertjében termett diót. A sógorasszony, tudhatják jól, mint valami nagykereskedõ, megbízza a rokonait az árusítással, a házmesterné persze levesz magának részesedést... Addig jó, míg senki sem vizsgálja ezeket az ügyeket! Az emberek, sokan, még most is úgy élnek, mint a háború utáni feketekereskedéskor. De Schneider bácsi nem bánta, hogy Ilonka a házmesternétõl vette a diót, és eszébe se jutott, hogy a vállalatiból csenjen. Nem jutott eszébe. Kint a konyhában törte, tisztította és darálta, pontosan úgy, ahogy mindig szokta, és azt a dióhéjat - kétmaroknyi se volt - belehengergette a töréshez terített újságpapírba, aztán bedobta a szemetesvödörbe. Esténként a házmesterné kiüríti a lakásajtók elé tett vödröket. Nagy, rozsdás-horpadt fémhordóba önti a háztartási hulladékot - a rosszmájú Karlikné szerint behúzza azt az undorító edényt a saját lakásába, hogy az egészet ától cettig átvizsgálhassa. "Senki nem hiszi, hogy gyémántot vagy mit keres", mondta Karlikné, "egyszerűen ilyen... már megbocsássanak... így kell mondjam: szarrágó... az ilyen a szarból is kihoz magának valamit". Nem bánta hát Schneider bácsi, hogy Ilonka a házmesternétõl vette a tortába valót - talán jobb volna, ha a munkájuk során összegyűlõ több kiló héjat is odaajándékoznák a házmesternének. Jobb volna. Becsületesebb az egész.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 9   »   Ahogy pattogott
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911