Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 9   //    «    18    » 
DIÓHÉJ
Bíró Zsuzsa
Feltámasztás
novella (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Azokban a kora õszi hetekben, amikor végre kimondatott, hogy a tenger vize sós, és egy barátom törvénytelenségekrõl írott szép darabját próbálták az egyik színházban, azon a különös vénasszonyok nyarán, amikor egy hajó embereket vitt Bécsbe, csak úgy, hogy lássák Bécset, és mi ismertük is némelyik szerencsés utast és tudtuk róla, hogy nem félisten, szóval amikor sok különös dolog történt, egy eleven francia filmrendezõ jelent meg a filmgyárban. Talán inkább úgy kellene mondani, hogy eleven volt, francia, és filmrendezõnek mondta magát. Én akkor már találkoztam franciákkal, zord bányász-szakszervezeti funkcionáriusokkal és zűrös diákokkal, akik a KP ifjúsági kriptoszervezetének tagjai voltak, Pest legkülönfélébb helyein táncra perdültek, ha úgy hozta kedvük, letelepedtek a járdára, a villamoson csókolóztak, vígan mocskolták a kormányukat, Sartre és Juliette Greco nevét emlegették, és magas szárú tornacipõt viseltek; ez a fajta lábbeli itt sokáig ismeretlen volt és nagy hatást tett ránk, valamiképpen a szabad világ jelképének tartottuk. Szóval általában voltak már ismereteim a franciákról, de a művészvilág képviselõihez még nem volt szerencsém. Akkoriban hosszabb tanulmányt terveztem a francia filmrõl, mert volt egy elméletem, amely szerint a hangosfilm óta jó filmet René Clair hazájában csak olyan alkotó csinált, akinek a vezetékneve C betűvel kezdõdik, hogy ez miért van így, azt még kutattam. A váratlan párizsi jövevénynek a neve kívül esett az általam megszabott határokon, azt tehát az elsõ perctõl tudtam, hogy nem tartozik az élvonalba, noha jól hangzó nevet viselt: Jean-Daniel Daninos.

    J. D. D. fehér Volkswagennel futott be a Gyarmat utcába. Azt mondták, hogy egy magyar kollégával fog koprodukciós filmet csinálni, az alapötletet õ hozta és egyik részét õ fogja megírni azzal a sokat ígérõ címmel, hogy Álmaim szereplõi. Egy művészrõl szól, aki lázasan keresi az igazit, mígnem egy nap rájön, hogy a nõ, akirõl álmodott, nem más, mint a titkárnõje, aki mindig is mellette volt. A jövevényt beköltöztették a Nagyszállóba, szereztek neki egy francia klaviatúrájú írógépet, gondolom, napidíjat is kapott, egyébként fütyültek rá, a nagyszabású projekt a gyárban valójában senkit sem érdekelt, ezeknek az idõknek a furcsaságához tartozott az is, hogy már nem estek hasra a külföldiek elõtt. Mivel két hónapja kerültem ki a fõiskoláról és semmi szükség nem volt rám, azt mondták, legyek ennek az ügynek a készenléti asszisztense. Ez tetszett nekem. Ami voltam, illetve amivé akkoriban lettem: "dramaturg", ez a legtöbb ember számára amúgy is érthetetlen szó volt, nem tudtak vele mit kezdeni. Egyszer egy közhivatal portása, amikor kitöltötte a belépõcédulámat, radikális megoldást választott, azt írta rá, hogy "foglalkozása: dramaturbina". Ennek legalább értelme volt. De a készenléti aszszisztens elõkelõbben hangzott.

    Nem látszott nehéz munkának. A francia az elsõ napokban csak járkálni kívánt a városban, ehhez nem volt rám szüksége, néhány újságírólány megneszelte az érkezését, interjút készített vele, és kitartóan segítette õt a budapesti tájékozódásban, talán másban is. Én, amikor tehettem, úgyis barátom színdarabjának próbáin töltöttem az idõmet, sokan voltunk pártoló tagok, állandó lelkes izgalomban. Háromnegyed év múlva, amikor íróját az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének vádjával elõször halálra, majd tizenöt évre ítélték, a szörnyű verdiktbe valamiképpen az is belejátszott, hogy a bemutatón, éppen október 6-án, Rajk újratemetésének napján, Nagy Imre is ott volt.

 

    De mit tudott minderrõl Jean-Daniel Daninos?

    Gyerekkorában a Roland énekért lelkesedett, késõbb pilóta akart lenni, a megszállás alatt mégis gyáván dekkolt Délen, filmekben statisztált vagy kellékes volt, miközben nagybátyja, Pierre Daninos, aki jó nevű író, az angol hadsereg kötelékében harcolt és De Gaulle megbecsülését élvezte. Nemrégiben pedig egy fergeteges sikert arató könyv szerzõje lett, ebben egy Thompson nevű fiktív angol õrnagy franciaországi megfigyeléseit tette közzé. A nagybácsi, tiszteletreméltó múltjával és ezzel a hazájáról szóló grandiózus paródiával már régebben kitűzte a teljesítménynek azt a csillagászati magasságát, amit unokaöccsének meg kell célozni, és amitõl az még elérhetetlen messzeségben járt. Hogy mi minden kavargott a mi Daninosunk fejében, azt persze nem tudhattam, de úgy látszott, hogy a magyar valóságból kizárólag Puskás Öcsi érdekli, dokumentumfilmet szándékozott róla csinálni, abban a reményben, hogy a világon már működõ televíziók mindegyike megveszi majd. Nagy szenzáció lesz, ha beüt, végre majd házat vesz, ábrándozott, addig is, itt szõnyegeket fog vásárolni. Forintra volt szüksége, anyám tehát bevonta õt egy valuta-kiajánlás bűnös ügyletébe, Marokkóban élõ nõvéremnek tudott így pénzt juttatni. Az üzlet nálunk köttetett meg, Daninost vacsorára hívtuk, amíg õk tárgyaltak, én kivittem a telefont a szobából.

 

    Teltek a napok, J. D. D. eltűnt, október közepe után adott elõször hírt magáról, vidoran közölte, hogy elkészült a film rá kiszabott része, a fejében van az egész, ha egyik nap kijönnék hozzá, lediktálná, õ sajnos írógépelni nem tud.

    "Frédéric Lacoste, egy esõs délutánon rosszkedvűen beült Citroën márkájú kinyitható tetejű személyautójába és azon gondolkodott, hogy most hogyan tovább." Jól emlékszem az elsõ mondatra, mert ezt a pedáns "lenyitható tetejű személyautó" kifejezést akkor elõször hallottam. Leírtam, õ fel-alá járkált, megállt, egy fix pontot nézett kitartóan, nem diktált tovább. Csend volt. Légy zümmögött. A légy Daninos német feleségének, Uschinak a fényképe körül repdesett, fáradt õszi légy volt, rárepült Uschi dús szõke hajára, elüldögélt. A légy volt a fix pont, amit J. D. D. mereven bámult.

    Frédéric Lacoste a volán elõtt, én a gépnél, Daninos a szoba közepén, a légy Uschi fején. Jelentékeny pillanat, idõ és öröklét keresztezõdött. Daninos elõkapott a zsebébõl egy csipeszt, villámgyors vívó mozdulattal a légyhez villant, touché, aztán egy összehajtott fehér papír közé fogta áldozatát, lerakta a padlóra, eréllyel rátaposott, leguggolt, szétnyitotta a papírt, belekukkantott, elégedetten állapította meg, hogy a légybõl kiszállt a lélek, megmutatta nekem is, és szólt: két nap múlva feltámasztjuk. Többes számban mondta. Szóval hogy õ, a francia művészvendég, és én, a honi készenléti aszszisztens, két nap múlva együtt feltámasztjuk a legyet, melyet az imént agyoncsapott. Érthetõ, hogy nem értettem, mire gondolt. Akkor elõvett egy bonbonni?re-t, elém tartotta; herendi porcelán volt, a Nagyszálló tulajdona, élettelen legyek voltak benne, kérkedve mondta, hogy kétnapos vagy több napos halottak, már joguk van a feltámasztatáshoz. Persze mind egészséges légy volt, beteg és öreg egyedek kiesnek a szórásból. Válasszak egyet. Választottam, elkezdtük.

    Ott volt a halott légy. Ott volt J. D. D. És egy varrótű, amellyel megkapart egy Dolor nevű fájdalomcsillapító tablettát. A tű hegyére finom fehér por rakódott. "Most figyeljen..." - susogta, és a tűt, a fehér porral a legyecskébe szúrta, a szíve közepébe, magyarázta késõbb. Várt egy kicsit, kihúzta a tűt, halkan számolt, háromnál a légy megmozdult, ötnél repülni próbált, hétnél újra, ezúttal sikerült, tétován repdesett, gondolom, elvakította a fény, hisz már hozzászokott az alvilág sötét tájaihoz, aztán egyre frissebben, aztán neki az ablaknak, még koccant is, tudtunkra adta, hogy menni kíván, kiszáll a nagy játszmából. "Va, va..." szólt gyöngéden J. D. D., és kinyitotta az ablakot, a legyecske meg iszkolt. Mi itt maradtunk, halandók. "Gratulálok..." - mondtam lenyűgözve a franciának. Azt mondta, õ gratulál, mert évek óta kísérletezett már, és soha semmi, soha semmi, pedig tudta, hogy a teória új korszakot nyit a tudományban, és most elõször diadalt aratott, magyar földön, magyar legyekkel! Dobbant a szívem: aranycsapat, Bartók, legyek, magyar vagyok...

    Aznap már nem folytatta a diktálást. Arra kért, otthon csapjak agyon néhány legyet, rakjam õket dobozba, hozzam el, legalább két-három napos hullák legyenek; szeretné, ha meggyõzõdnék róla, hogy nem elõre kipreparált egyedekkel dolgozott. Ez eszembe sem jutott, mondtam, de õ súlyt fektetett a bizonyításra.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 9   »   Feltámasztás
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911