Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2008 / 9   //    «    11    » 
Jámborné Balog Tünde
Szindbád elköszön
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A dél-alföldi városban, hová vénségére visszavonult, Szindbád rákapott a piacra járásra. Ahogyan egykor asszonyok parfümje, válla, bokája, most petrezselyem, zeller és kapor aromás illata igézte meg; a tejfel fehérsége, az írós vaj finom sárga színe, hagymák harsogó vöröse, kelvirágok haragos zöldje, ponyvadarabon heverő, párba kötött csirkék megadó szelídsége és pettyesruhás gyöngytyúkok különös szépsége: elvarázsolt királykisaszszonyként néztek rá a kofaasszonyok szoknyája mellől. Szerette a megszeppenten gunnyasztó, máskor oly harcias kakasokat, a vörhenyes szőrű süldőket, nincs két egyforma köztük, mindegyik más karakter, egyikük turcsi orrú, kedélyes, másikuk hosszú orral, savanyúan néz ebbe a keserves világba. Szindbád hosszasan elidőzött a vizes gyékényszatyrokban tátogó pontyok, alattomosan pislogó csukák előtt is, de kivált a lacikonyhát szerette, ahol sercegő zsírban arasznyi kolbászok úszkáltak, ennivaló hurkácskák ficánkoltak, olyan illatot árasztva, amelytől felül a koporsóba fektetett halott, és szimatolni kezd, csak egy falásnyi sült kolbászt harapnék még egyszer, utoljára, friss kenyérrel és kovászos uborkával, szól oda a sóbálvánnyá meredt gyászmenetnek, aztán folytathatjuk a ceremóniát.

    Arrébb Tokaji Vili forgatta hosszú nyelű villájával a paprikás liszttől rózsaszín keszegeket kormos, fekete serpenyőben, Kristóf Erzsi pedig száz malomkeréknyi lángost sütött minden hajnalban, azon forrón megkente foghagymás tejföllel valamennyit, s ha a kuncsaft kérte, bőven szórt rá reszelt sajtot is.

    Szindbád kitágult pupillával, szétnyíló orrcimpával, tapintásra ránduló ujjakkal botorkált ennyi gyönyörűség között; a kavargó színek és formák körvonala elmosódni látszott előtte, mint ama párizsi mesterek botrányt kavaró vásznain az előző előtti századvégen, és tompuló hallásának függönyén úgy szűrődtek át a piaci nyüzsgés hangjai, mint szüretkor távoli muzsikaszó.

    Hasonló szenvedélynek már ifjan is hódolt: akkor a vásárcsarnokba indult átlumpolt éjszakák után az ébredező főváros útjain, korhelylevest enni olcsó kifőzdékben - ahol sokkal jobban főznek, mint a drága helyeken -, midőn a hajnal rózsapirossága bevonta a kormos háztetőket, ráfolyt a megfeketedett falakra, lángra lobbantotta az ablakok üvegét és az utcaseprők - elnyűtt kalapjuk karimáját ujjukkal megpöccentve - messziről köszöntötték. Jó reggelt Szindbád úr, kiáltott rá a tejesember meg a jeges, az éjszakázástól fonnyadó virágárus lányok csókot dobtak felé, és gomblyukába tűzték utolsó csokor ibolyájukat.

    Hogy rohan az idő, sóhajtott Szindbád virradatkor, fájó izületeit ropogtatva, miközben kikászálódott a dunyha alól, és úgy érezte, szemhunyásnyit sem aludt éjjel, a lábujjaitól kulcscsontjáig vándorló fájdalom ébren tartotta, mégis egy szempillantás alatt eljött a reggel. Ilyenkor újra bejárta ifjúsága korábban berekesztettnek hitt útjait, és azokra a hajdani éjszakákra gondolt, amikor Fánikkal és Fruzsinákkal múlatta a végtelen időt. Ez az idő mintegy kéznyújtásnyi közelségben folydogált, mintha csak tegnap lett volna, ujjbegyében érezte bőrük selymes tapintását, Fruzsina parányi, szívalakú anyajegyét is látta a titkos helyen, melyet az imádott nő még urának sem mutatott meg soha, és érezte a szép aranymívesné sifoningének levendulaillatát.

    Haj! Akkoriban azt sem tudta, hogy van keresztcsontja, dereka, s hogy milyen az, ha a görcs spanyolcsizmaként szorítja az ember lábikráját. Koromsötét haját nem csíkozták ősz szálak; könnyű lakkcipőben gázolt át szilveszter éjszakáján a friss havon, midőn az éjféli malacpecsenye elfogyasztása után, tánctól és pezsgőtől felhevülten kiszökött Rozálival a báli teremből, de még egy könnyű náthát se kaptak, pedig kabát nélkül csatangoltak a gázlámpák sárga fényében barna bársonynak tűnő ég alatt. A várost az a vastag, puha, szinte tapintható csend födte be, mely elnyel minden neszt, kerékzörgést, lópatkók és magas sarkak kopogását, s ha Rozáli megborzongott, Szindbád karjával és forró leheletével melengette csupasz vállait.

    Spórolni kellett volna a percekkel, de te mindig léha voltál, korholta magát Szindbád, és a vedlő foncsorú tükörben szánalommal nézett egy táskás, véreres szemű idegent, prédáltad az időt és a pénzt, nem tettél el belőlük öreg napjaidra. Szindbád beszappanozta beesett orcáját a hulló szőrű pamaccsal, egy szerelmes nő ajándékával, és amíg kicsorbult élű borotvájával úgy-ahogy lenyúzta képéről a hetes borostát, elképzelte, hogy poros újságkötegek helyett takaros befőttesüvegek sorakoznak az almárium tetején, mint hajdan nagyanyja hálószobájában, körmöci arannyal és drága percekkel telve. Fenébe is, megint megvágtam magam, mérgelődött, hol lehet a timsó? Nyelvével kipúposította arcát, és aggodalmasan nézegette a kibuggyanó rubincseppet, csuda, hogy van még vérem, hogy nem szívták el mindet vámpír álmaim, dörmögte, és mivel a timsót nem találta, cigarettapapirost kezdett keresgélni, amit ráragaszt a sebre. Sokára jutott csak eszébe, hogy az után is hiába matat, régóta nem dűzniből sodorja a szivarkát, sőt a dohányzással is felhagyott húsz vagy harminc esztendeje, mikor Mogorva doktor végigkopogtatta kiálló bordáit, és sztetoszkópjával belehallgatózott szörcsögő mellkasába. Tényleg rohan az idő, állapította meg újra, kipróbálva ujján borotvája élét, és közben, akár a moziban, a fejét rosszallóan csóváló doktor képén áttűnt az apjáé, amint derékig csupaszon az ablakkilincsre akasztja derékszíját, és egyenletes mozdulatokkal feni rajta azt a villogó szerszámot, amivel ő most összevagdalta magát. Apa arcát vastag, kemény hab borítja, csak a szeme és szája virít ki belőle, nadrágján hátul hózentráger, elől durvaszövésű, kendervászon törülköző fityeg, az övet a szekrény ajtajára belül kifeszített spárgakengyelről veszi le, ahol a nyakkendőit is tartja, és a márványlapos mosdón álló porcelántálba csapja a szakállsertéktől megszürkült habot. Szindbád tudta, hogy borotvájának immár kevés lenne a bőrszíj, ámde az asztmásan szuszogó Uborka mester - kötésig nyitott, piroskockás ingében hogy rengett tekintélyes pocakja! - rég áttette székhelyét a Kálvária utcai temetőbe, és azóta senki sem köszörül késeket a városban. Borbélyhoz kéne járni, de azt sem találni, egyetlen sárga réztányért meg nem zörgetnek a városkára zúduló szelek, kell valami más beretválkozó alkalmatosság, de lehet, hogy vénségemre szakállt növesztek. Ilyen és még sok más badarságot gondolt Szindbád, míg a vakfoltos tükör előtt csomózta, igazgatta kravátliját, de ügyetlen ujjai nem akartak engedelmeskedni, végül türelmetlenül ledobta a nyakkendőt az ágy végén tornyosuló, gyűrött ruhahalomra, kéne valaki, hogy mossa és vasalja ingeimet, s a kirojtosodott inggallérokat megfordítsa, tűnődött, és el is képzelt magának egy terebélyes, szemrevaló asszonyságot - nem túl fiatalt, de nem is nagyon öreget - , aki leszedi a sarkokban lombosodó pókhálót, kiporolja a szőnyeget, és megsúrolja a penészvirágos öreg lábosokat a konyhán. Kimossa a szennyest is, és ovális vesszőkosárban hozza be a tisztát, régimódi, szenes vasalóval vasalja, micsoda szaga van a frissen vasalt vászonneműnek! emlékezik Szindbád, és a keményített, zizegő ágyruhákra gondol, miközben nagyokat nyögve fűzni kezdi cipőjét. Erre is ráférne már a talpalás, tán megvan még a suszter a Sugár úton, holnap elviszem hozzá, motyog magában, mert nem tud megbékülni a gondolattal, hogy a bütykeihez, tyúkszemeihez idomult, kényelmes öreg jószágot szemétre hajítsa egy új kedvéért, ahogy az manapság szokás.

    Az ingaóra hetet üt a sarokban, hova sietsz te? korholja Szindbád, hiszen az imént kongattál hatot, de az öreg jószág nem felel. Egykor nagyanyjáé volt, és mintha csak tegnap lett volna, hogy a rövidnadrágos, elemista Szindbád leült elé meglesni a mutatókat, mint járják be a számok közti távokat, de akárhogy erőlködött, nem tudta észrevenni a mánusok mozgását, olyan végtelen lassúsággal haladtak. Szeme könnybe lábadt az igyekezettől, pillái elnehezültek és hiába próbálta nyitva tartani szemét, egyre-másra lecsukódott. Ezalatt az óra elefántcsontszínű számlapja nőni, növekedni kezdett, előbb betöltötte a falat, azután a házat, végül az egész horizontot, és az álom eliramló lovas képét vetítette homályosuló retinájára. A lovas cilindert viselt és lakktopánt, bő köpenye úszott utána a levegőben, de az arcát nem tudta kivenni Szindbád.

    Rohan az idő, hatol át nagyanyja hangja az álmon, és Szindbád arra ébred, hogy elbóbiskolt cipőfűzés közben. Ideje indulni, biztatja magát, bár semmi oka a sietségre. A piac megvárja, csupán a déli harangszó vet véget a sokadalomnak. Akkor, mintegy varázsütésre eltűnnek kofák és árusok, zöldség- és gyümölcshegyek, a tűző napsütésben hervadásnak induló virágcsokrok, az el nem adott állatok, ludak, rucák, remegő galambfiak, üresen tátong a mézeskalácsos sátra, bezár a lángossütő; égett olaj és foghagyma áporodott szaga terjeng a mocskos aszfalt fölött. Ezt a percet azonban Szindbád soha nem várja meg. Mire feloszlik a piac, már az én konyhámban ügyeli a tűzhelyen rotyogó ebédet. Némi bazsalikomot morzsolhatna a levesbe, a pörköltbe meg tegyen egy fél cseresznyepaprikát, oktat, és közben álmaimról faggat, az asszonyokat legjobban ezekből ismerni meg.

    Rohan az idő. Szindbád nem kíváncsi az álomképeimre, mostanában csupán a sajátjairól beszél. Idegen ruha és ráncos csizma hosszú utazást jegyez, dörmögi és néhány nap, néhány hét vagy néhány esztendő múltán, mikor leteszi konyhaasztalomra az utolsó piacon vett lángost, így szól: Már semmi sem a régi. A lacikonyhás hotdogot süt, Tokaji Vili ócskásboltot nyitott és holnaptól Kristóf Erzsi kutyaeledelt árul. Búcsúzni jöttem én is: ideje visszamenni valamely korábbi életembe.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2008 / 9   »   Szindbád elköszön
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911