Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 5   //    «    12    » 
Kazinczy Gábor
Szorongó lovak
esszé 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Orsós Gábor orfű-bánosi beás festõ képei elõtt

 

Úgy háromszáz évvel ezelõtt kezdõdött a beás cigányok bevándorlása a mai Magyarország és ezen belül Baranya területére. A Román Fejedelemségekbõl érkeztek, ahonnan magukkal hozták a ma már mind kevesebbek által beszélt archaikus román anyanyelvüket. Egyesek szerint, nevük teknõvájó mesterségük alapján a román "baie" (teknõ) szóból ered. Mások szerint, minthogy elõbbi hazájukban rabszolgaként, tömegesen fogták õket bányamunkára, a bánya szó régi román megfelelõjébõl (pl. Baia Mare - Nagybánya).

    Román területen, eredetileg és mai napig is, családnévként, mindkettõ "baias" alakban létezik. Az állandósult nyomor elõli, folyamatos menekülésükben kialakult nomád életforma sajátos vonásokkal gazdagította gondolkodás és viselkedésmódjukat. Vándorútjukon az õsrégi, fákon, bokrokon hagyott, titkos jelek mutatták az útirányt, ezekkel üzentek a késõbb érkezõ csoportoknak... A kedvezõbb életfeltételek mellett nagy részük Magyarországon telepedett le, itt lett beássá.

    Orsós Gábor dédapja, Ioan Latu (Joán Látu, késõbb, magyarítás következtében Létai János) 1899-ben, kb. húsz évesen érkezett, bizonyára többedmagával, egyenesen Bánosra, amely akkor még önálló falu volt (most Orfű része). A bánosi Szõlõhegy feletti elsõ cigány kolónián, Csúcstelepen telket kapott, amiért aztán kemény robotmunkát kellett végeznie. Erdei famunkás volt és mellette használati tárgyakat faragott. Ebbõl tartotta el hatgyermekes családját. Egyike volt az orfűi beás kolóniák megalapítóinak. Egyik leánya leköltözött a Bános végében létesült és az eredeti tulajdonos nevét viselõ Garájctelepre, amit késõbb a hangulatosabb Fecsketelepre kereszteltek. Másik leánya részt vett a Pécsrõl Abaligetre vezetõ út orfűi elágazása fölötti kolónia létrehozásában. Fia, a késõbbi Marci bácsi, a Vízfõ melletti középkori romokon kialakult fennsíkra települt, úgy hatvanad magával. Másik fia is otthagyta a Csúcstelepet, hogy valamelyik új telepen alapítson családot. Az ötvenes évek elején az állam megszüntette a beás kolóniákat és lakóit igyekezett integrálni a falvak közösségébe. Utolsónak maradt az erdõ sűrűjében meghúzódó vízfõi telep, mely lakóinak fogyatkozásával, a vége felé már csak három putriból állt. Amikor a kis "skanzen" két kunyhójának lakói is nirvánájukba költöztek, egyedül Mari néni maradt az erdõben, tovább művelve néhány négyzetméternyi kertjét, putrija falába sározott tükreiben, arcának ráncain mérve az idõ múlását. Aztán, amikor putrija leégett, kénytelen volt õ is leköltözni a faluba, ahol haláláig az önkormányzat vendégszeretetét élvezte.

    A most negyvennégy éves Orsós Gábor fiatalon, szüleivel együtt költözött be Bánosra. A pécsi agráripari szakközépiskola elvégzése után nem kapott végzettségének megfelelõ munkahelyet, így közhasznú és alkalmi munkákra volt utalva. Hosszú álláskeresés után tavaly alkalmazta a Tesco áruház, az idén pedig az önkormányzat mellett alakult, szintén szezonális közhasznú munkát adó kht. Az eltelt évek során, kínkeservesen igyekezett önmagát képezni. Sziszifuszi optimizmusa sem pótolhatta a szakavatott képzés adta biztonságot, ám eddig se ideje, se szellemi energiái, se megfelelõ jövedelme nem volt arra, hogy legalább szakköri képzésen részt vehessen. Márpedig sem õt, sem a többi beás festõt nem lelkesíti és nem elégíti ki a "naiv" jelzõ. Pejoratívnak hiszik, a tanulatlanság szinonimájának, pedig az értõk ezzel csak gyermeki lelkületük és harmatos tehetségük sajátos megnyilvánulását igyekeznek jellemezni. Mégis "szerencsésnek" mondhatja magát, mert munkája nagy részét szabad ég alatt, természetközelben végzi. És mint a kínai festõnövendékek, akik állítólag tíz éven át csak figyelik a természet motívumait, és csak ezután kezdik a gyakorlati munkát, amikorra kívülrõl megtanulták a tájat, és emlékezetükbe vésték a legapróbb részletet is, Gábor is figyel, inkább ösztönösen, mint tudatosan. Figyel és álmodik, és járja az erdõt. Egyedül, mert erdõt egyedül kell járni. Sem csoportosan, sem kettesben, mert különben az ember másra kell figyeljen, s akkor az erdõ díszletté, hangjai háttérzajjá züllenek. Olyan ez, mint a szerelem - másfajta szerelem, de titka úgyszintén csak kettejükre tartozik, az erdõre és szerelmesére. Ez eddigi élete alapmotívuma, és ez irányította életcélja keresésében.

    Végig összhangban élt a természettel, az eredendõ szabadság és természetes bioritmus alakította érzelemvilágát és csiszolta, finomította érzékeit. Minderre nagy szüksége volt, hiszen kezdettõl hiányzott a családi és a társadalmi támogatottság természetes törekvései eléréséhez. Végül is ösztöneire hallgatva indult el becserkészni a természetelvű festészet valóságban fellelhetõ motívumait, mert rájött, hogy álmain átszűrt táj-, ember- és állatélményeit képes váratlan színakkordokban feloldva, művészileg megjeleníteni.

    Mecsekrákos, vagyis Orfű faluközpontja és Bános között a távolság valamivel több mint három kilométer. Hazafelé bandukolva az esti szürkületben, sötétedésben, Gábor útja a kaleidoszkopikusan változó égbolt alatt vezet. Ilyenkor évszaktól függõen, Orfű "valamelyik" ege tárulkozik ki fölötte, valamint a mecsekrákosi falurész fentrõl és a bánosi Szálás alulról látott, s a gyengülõ világítás jótékony szűrõje által összefogott képe. Orfű gazdag egekben. A közhelyes derűs, borús és sokszor vészjósoló egek mellett van barokkos, romantikus, van turneri protoimpresszionista, van hagyományos kis hollandi, van Piero della Francesca-i ufó-felhõs, van dupla szivárványos, borzolt, bárányfelhõs, kondenzcsíkos, szürrealista és a helyi misztráltól fényesre, tiszta égszínkékre sikált metafizikus ég... És vannak ködök. A tavakból felszálló, sűrű, az alacsony és magas dombokat eltakaró ködök, a hirtelen hõmérsékletváltozástól gõzölgõ tófelületek felett alacsonyan lógó párafüggönyök, vannak a csupán a gerincen húzódó erdõsávokat láttató kínai akvarell-ködök, vannak tíz órakor felszálló és egésznapos-hetes, szitáló ködök.

    Gábor szeret eget és ködöt festeni. Tájképei festésekor többnyire felfelé néz, horizontja mélyen lent van. A bánosi temetõ ravatalozójának éjszakai látványa nem kísértetiessége miatt érdekelte, hanem a sötét fellegek körvonalainak vakító fénye miatt. A selymes pázsitok sejtelmes koraesti sötét zöldjei fölött a meseillusztrációk mozdonyfüstjére emlékeztetõ kumuluszsorok vidám vonulata ragadta meg képzeletét, és a kék-zöld akkord helyes hangolása képezte alkotói problémáját motívumának puritán elõhívásában. Naplemente élményét pedig az egész képfelületet betöltõ vörös ég egyszerű, de intenzív hatása mentesítette a giccs veszélyétõl.

    Az eleinte ipari festékes dobozok alján talált festékmaradékkal, Trabant szélvédõkre (ezeket lépten nyomon megtalálta közvetlen természeti környezetében!) és egyéb üvegfelületekre festett elsõ képeinek egyike egy a sűrű ködbe veszõ ló-alakot - szürke foltot - ábrázol, diszkréten jelzett õszi tájban. A képen vibrál a bizonytalanság, a ló alsó lábszára szürke hömpölygésben ágyazottan láthatatlan. Mivelhogy térdtõl lefelé nem tudott lovat rajzolni, Gábor patakba állította a lovat. Egyelõre, a többi anatómiai részlettel sem áll sokkal jobban. Újabb lovas képén például a lófejek aránya közelebb áll a kutyafejhez, de nem is ez a lényeg, hiszen a ló-arcból és a ló-szembõl árad az emberi melegség, a kedves humor és báj, de kiérzõdik az õsi bizalmatlanság és szorongás is. A lófejeknek külön-külön egyéniségük van, a szénrajz változatban (elõtanulmányban) pedig vonalainak íze-zamata. Mind rajzának, mind festményének kompozíciója három nagy foltra épül: bal oldalt a három ló egymáshoz simuló-szoruló alakja alkot tömböt, jobb oldalt az elõbbit kiegyensúlyozó, tömör virágos parcella, a felület felsõ kétharmadát pedig a nyomasztóan sötét égbolt uralja, melynek csak az alján világít a remény félénk fehérje. Mi ez, ha nem a festõ és egyben a népcsoport, melyhez tartozik, emberi-társadalmi közérzetének látlelete? Állításomat a költõ Orsós Gábor A természet nyugodt című verse is igazolja. Utolsó versszakában így vall a világgal kialakult viszonyáról, így sűríti keserűségét:

Lelkembõl nem marad más,

Csak parányi szikra.

Visszahull majd rád

te konok, fakó világ.

    Empátiája persze sorstársai arcképén jelentkezik erõteljesen. Elsõ Mari nénije a nehéz, mégis derűsen leélt életet sűríti az arc barázdái közé, hunyorgó szemének elkeskenyülõ nyílásába pedig a gyötrelmeken felülkerekedõ humort és életszeretetet. Második Mari néni-portréján, többek között a felgyűlt tapasztalatok nyomán, még közelebb kerül motívuma természetéhez: a derű immár szétömlik arcán, a magas kor bölcsessége és nyugalma uralja a képet. És bár az emberi alak hiányzik a képrõl, ugyanez az emberi melegség árad Mari néni erdei kunyhójának látványából is, az aranyló zöldek és okkerek, az érzékeny rózsaszínek, a meszelt fal vidám fehérje, az erdõ életerõt sugalló színeibõl.

    Egyszer gyerekkorában puszta kézzel fogott meg egy a fatörzsön önfeledten kopácsoló fakopácsot. A csínyt minden bizonnyal etológiai tanulmány elõzte meg. Festõi motívum-szerzõ útjain hasonlóképpen jár el: a kiválasztott, "illékony", napszak- és hangulatfüggõ látványt elõbb becserkészi, majd, ha sikerült elég adatot memóriájában elraktározni, érzelmei által vezérelve, elõhívja emlékezetébõl. Idõnként feltör belõle a tanulmánykészítés szükségessége, a tudatosság igénye, az ösztönein felülkerekedés rangot jelentõ imperatívusza. Ilyenkor "alászáll a fellegekbõl", és szemügyre vesz egy napraforgót, egy vadkacsát, vagy egy almacsutkát.

    Orsós Gábor megtalálta hivatását. Ha a társadalom nem kényezteti, nem támogatja, az alkotás lassan életformájává válik, és segíti kiemelkedni az élet szorongásokkal, kétségekkel teli, színtelen prózai régiójából.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 5   »   Szorongó lovak
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911