Diómat töröm
diózom-idõzöm ez mit jelent és hova visz
mindegy ha egyszer örökkön töröm akkor is ha nem
ha báván belerévedek a kékbe vagy az éjbe szavakon
hangzás után lovagolok vagy dõzsölök feszegetem és tapogatom
a burkolatom s ínyemre van hogy
tenyeremre írja nincs két azonos dió.
Egyszer ha jól számolom vagy ötvenöt éve a Rákóczi Ferenc úttörõcsapat repülõgép modellezõ szakkörében Vércse típusú gépem építése közben a friss diókat szeptemberben lombfűrésszel ketté szeltem a félgömböket kibeleztem összeragasztottam ezüsttel befestettem karácsonykor drótkampóval cérnával a szoba közepén felállított fenyõ ágaira aggattam. Himbálóztak az üres diók legalábbis innen nézvést most így tetszik nekem ha dióm belsõ terében az idõhintázás szédülete manipulálja érzeteimet.
Diótörténet tehát
a héjon belül a hely mint határ ha feltöröd halál ha nem akkor is hát hagyom minden diófa alkalom egész univerzum és létezve benne szinte vigasz a külsõ burok levével festeni vagy levelét szétmorzsolva beszívni illatát már magában öröm. Törekszem is hogy tudjam ezt
mikor élek vele
és szavaimat is diónak véljem a testetlenség bármilyen
csillagködébe is merészkedjenek és ott visongva keringjenek
hulljanak alá kiagyalt pályákon akár.
Mikor a szeptemberi szél a kockaház cserepeire koppantotta az elsõ diókat zsákokkal takarta be apám a tetõt és hosszú vékony póznával leverte a fáról a termést az utolsó szemig
száradni a padláson terítettük szét éjjel aztán a mezítlábas kísértetek talpa fájt de azért csak táncoltak veszettül és dühükben
belesikoltoztak a kéménybe hogy féljek
csörögtek gurultak a csonthéjú gömbök
aludt a konyhaszekrény alsó fiókjában a diótörõ kalapács.