VISSZA a szerzők listájához
Bíró Zsuzsa
 

Budapesten született, 1933-ban. 1956–ban diplomázott a Színház és Filművészeti Főiskola dramaturg tanszakán. 1956 nyarától a kilencvenes évek elejéig a filmgyárban dolgozott, több mint hetven magyar film dramaturgja, néhánynak forgatókönyvírója volt. A kilencvenes évektől olykor televíziós műsorok szerkesztője és forgatókönyvírója. Írásai a kilencvenes évektől olvashatóak a Ligetben. 1981-ben Balázs Béla-díjat, 2003-ban életmű-díjat kapott. 

 

"Hatéves voltam, intézetben nyaraltam a nővéremmel, volt ott egy összeszokott csapat, ha kiállom a próbákat, ígérték, bevesznek maguk közé, addig én leszek az egyetlen kültag. Kemény próbák vártak rám. Sötét éjszakán egyedül az óriás kertben szentjánosbogarakra kellett vadásznom, susogtak a fák, valami mozdult, valami surrant, rettegtem a gonosz Nyugati Boszorkánytól, mégis összeszedtem a lámpácskákat, hogy mért van szükség erre a vadászatra, azt nem mondták. Sepregettem. Felmostam. Míg ők a Balatonban mulatoztak, én a parton őriztem a homokvárakat. Akkoriban Óz-mánia dúlt, a bandavezér Dorothynak mondta magát, ha kiérdemlem, mondták, én lehetek Toto, a kutyája. Hát négykézláb mászkáltam, gyakoroltam az ugatást, szolgáltam. A tűz, a víz, a hallgatás minden próbáját kiálltam, ők mégis pökhendi pofákat vágtak, és nem vettek be maguk közé, nem és nem. Sírtam. Sírtam. Az egészben az volt a legrejtélyesebb, hogy a bandavezér hasonlított rám, illetve én hasonlítottam őrá, egy zöldkockás dirndli volt a kedvenc ruhánk és a nevünk is - keresztnév, családi név - azonos."

 
CIKKEK  

2013
2013/3 - A mindenség titka
2013/1 - Tündérváros

2012
2012/8 - Örök béke
2012/7 - Császári lakoma
2012/5 - Silány munka
2012/2 - Rémálom
2012/2 - Utókor

2011
2011/11 - A csudálatos Mary visszatér
2011/10 - A flúgos srác
2011/7 - 19. rész: A nyolcas szám
2011/6 - Naiv idők
2011/4 - 5. rész: Oh, my lord
2011/3 - Könnyű fájdalom

2010
2010/12 - Szondi-teszt
2010/10 - Jégünnepély
2010/7 - A harmadik nővér
2010/1 - Magyarságtudat

2009
2009/9 - Az ember, aki nem volt
2009/7 - Asa – nisi – masa
2009/5 - Írogató hölgyek

2008
2008/9 - Tanulóévek
2008/8 - Sztálin halála
2008/3 - Halló, halló! 1976

2007
2007/12 - A szitakötôk tánca
2007/11 - Mágikus lánc
2007/6 - Sötét idők
2007/4 - "Dobd vissza naranccsal"

2006
2006/11 - Homár
2006/10 - Friedemann úr
2006/6 - Házivarrás
2006/3 - Légmúlt
2006/2 - Szerelmek városa

2005
2005/9 - Feltámasztás
2005/5 - Apák mozija
2005/4 - Humpty-Dumpty a falon ült...

2004
2004/11 - Kerülete elképzelhetetlen
2004/6 - Simplon-alagút
2004/5 - Kedvező széljárás, napfényes idő
2004/1 - Álom-rémület

2003
2003/7 - Otzovisták és likvidátorok
2003/6 - Ötvenhárom forró nyara
2003/3 - Angolszász furcsaságok
2003/1 - Katona József utca 26.

2002
2002/9 - A kilencedik hónap
2002/7 - Lajosforrás, 1987
 
KÖNYVEK
 
A Liget gondozásában megvásárolható, az alábbi linkre kattintva:
Apák mozija, Liget, 2006.
Mallarmé macskái, Liget, 2002.
VISSZA a szerzők listájához