1938-ban született Hódmezővásárhelyen. Földrajz-rajz szakon végzett a Szegedi Tanárképző Főiskolán 1968-ban. Makón tanít. 1991-től 2006-ig vezetője volt a határon túli magyarok Makói Művésztelepének. 2010-ig szerkesztette a Marosvidék című folyóiratot. Batik technikával festett vásznait Szófiától Darmstadtig félszáz önálló kiállításon mutatta be. 1993 óta ír művészeti tárgyú cikkeket és szépprózát; novellái irodalmi folyóiratokban, antológiákban jelennek meg. Díjat kapott a Móra Kiadó, a Nagy Lajos Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia, a Napút, az Irószövetség és a HM irodalmi pályázatain. 2005-ben a Liget és Varga Zoltán Zsolt ajándékát, 2006-ban az V. Csopaki Irodalmi Fesztivál díját, 2012-ben az Arany János-díjat nyerte el.
„Különös ház volt, alacsony, földbe süppedő, ám szélesen elterpeszkedő … Homályos labirintusában élt János dédapám és Julianna dédanyám, együtt a gyorsan múló idővel. Előbb gyereksírás töltötte be a vaskos oszlopsor mögötti hosszú verandát, majd kamaszhangok mutáló nyerítése és csiklandós leánykacagás szűrődött ki a falak mögül, s amikor beköltöztek a Mandl kisasszonyok, pipacsszín arccal hallgatták a szomszédos szobákban szerelmeskedő párokat, akik majd szétvetették maguk körül a házat, miközben nehézkesen, csikorogva fordult alattuk a láthatatlan, hatalmas kerék: a beköszöntő huszadik század.”
A szerző blogbejegyzéseihez kattintson ide.
Medárd lépcsőjén. Elbeszélések. Széphalom Könyvműhely, 2000
Az én kalendáriumom. Tárcanovellák a szerző illusztrációival. Széphalom Könyvműhely, 2002
Árapály a Vizes utcán. Novellafüzér. Széphalom Könyvműhely, 2005
Odette vendégei. Elbeszélések. Széphalom Könyvműhely, 2010