VISSZA a szerzők listájához
Lackfi János
 

 

József Attila-díjas író, költő, műfordító, kritikus. 1971-ben született Budapesten. Hét verseskötete, több gyerekvers- és prózakötete jelent meg. Tizennyolc műfordításkötetet publikált francia és belga szerzőktől. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít francia, magyar és világirodalmat, szépírást, műfordítást. A Nagyvilág című világirodalmi folyóirat szerkesztője, a www.dokk.hu internetes irodalmi kikötő egyik alapítója. Zsámbékon él, öt gyermek apja, salátát készít, fakanalat farag és focizik.

 

Nem tudom beállítani a gondolatokat, szép sorba, mint egy osztályfényképen, hogy egyik se hunyorogjon fennakadt szemmel, egyik se vakarja a fülét, egyik se vágjon savanyú képet, hanem csak maradjanak veszteg ott, ahol én akarom, nem, a gondolatok továbbfutnak, a Bodó Ancsa is elindult, édes pipaszár lábai táncolnak a böhöm iskolatáska alatt, a szőke haja meg vidáman libeg fölötte, és én gondolatban egy perc alatt eljutottam tőle a Wilhelm Lajosig. Pedig a Lajos százötven kiló, bár mindig csak százharminckilencet vall be, és szakállas és bronzbarna és csupaszőr, mint egy görög isten, mint a Keleti Pályaudvar tetején Poszeidón, aki háromágú szigonnyal a kézben olyan gőgösen nézi a lent mászkáló hangyaembereket, mintha legalábbis ő teremtette volna azokat, és nem azok őt. Wilhelm Lajos reptéri forgalomirányító a Ferihegyen, bár azt hiszem, egy csupa Wilhelm Lajosokkal teli Boeing szépen lezuhanna, nem bírná el a súlytöbbletet, bárki is irányítaná, és edzés után úgy törölgeti a lábaközét kifeszített törölközőjével, hogy közben mindene ott himbálózik, nem, nem akarok a Wilhelm Lajosra gondolni, és mégis mindig rá kell gondolnom, miközben idétlenül caplatok a Bodó Ancsa után, aki még egyszer se nézett hátra, és nem is fog soha, mert jól van nevelve, jól nevelt, csöndes árvagyerek.

(A Halottnéző című regényből)

 

A szerző blogbejegyzéseihez kattintson ide.

 

 
CIKKEK  

2013
2013/8 - Rádióadó
2013/3 - Emberszabás – Titkolózó

2012
2012/3 - Dávidok és Góliátok?

2011
2011/12 - A véletlen mintázatai
2011/8 - Hiányzó láncszemek

2010
2010/8 - Kondér
2010/7 - A láthatatlan
2010/6 - A nincs
2010/5 - Fogadás
2010/2 - Egyetlen pötty

2009
2009/8 - Kihagyott képek
2009/7 - Térségek
2009/6 - Kiváltságok
2009/4 - Saját szag
2009/3 - Zárt rendszer
2009/2 - Villanymindenség
2009/2 - Mesterség

2008
2008/9 - Oda-vissza
2008/5 - Kortárs remix - egy versciklusból
2008/3 - Hallod-e, te...

2007
2007/12 - Ágnes és az átváltozók
2007/12 - Szekvenciák a képzeletről
2007/9 - Évek, tárgyak - versciklus
2007/7 - Kivár
2007/5 - Évek, tárgyak
2007/3 - Ki tudja, miféle síkosság
2007/2 - Évek, tárgyak

2006
2006/1 - Szét és össze

2005
2005/11 - Tárlatlátogatás egy macska agyában
2005/2 - Harminc

2004
2004/6 - Testhő
2004/2 - Harminc
2004/1 - Átitatódás

2003
2003/12 - Berúgat és feloldoz
2003/5 - Táj és futás
2003/1 - Drámátlanul

2002
2002/11 - Trükkös
 
KÖNYVEK
Ehhez a szerzőhöz nem tartozik könyv.

Egyéb:

 

Hőveszteség (versek), Palatinus, 2005

Törpe és óriás között (gyerekversek), Móra, 2007

Kövér Lajos színre lép (regény gyerekeknek), General Press, 2007

Halottnéző (regény), Noran, 2007

 

VISSZA a szerzők listájához