Liget.org   »   2004 / 12   »   Horgas Béla  –  A kalapácsvető
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1032
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Augusztus-vég - ötvenkét éve. Ugye ez máris kimetsz (mintha kalapácsvetõ volnék és szavaimat így remélném íveltetni) az idõbõl a belsõ térbõl valami horizontféleséget ugye máris beindul jár körbe-körbe fut az emlékezet szemcsés ernyõjén engedelmes sugár. Azt mondom megállj most szombat este van. Apámmal-anyámmal a kálmáncsai vasútállomás piros padján ülök cirregõ sötétben a gesztenye-óriások lombozata a legfeketébb. Ülök várok a budapesti kollégiumba utazom kidobódom ponyvaregény hõse vagyok vágtat vonatom a világ legközepébe. Angyalföldre. Lehel útra. Béke térre. Gömb utcába. Kartács utcába. Az Üteg utcai technikumba.

    Azt a tizennégy évest szeretném megint dobásommal el- és megtalálni - vagy õ dobott meg engem dehogy. Nincs neki szál terve sem csupasz hernyó-homály elõtte a jövõ. Mindegy is talán hogy õ vagy én és honnan hova vetõdünk csak dobás legyen jelenem ketrecének nyílásán ki- vagy betaláljon a dróthálóba ne vágjam kalapácsom.

    Szóval ott ülök szülõk közti magasra nyúlt sovány fiú várom a vonatot térdemnél vesszõbõl font utazókosár nyikorog ha megérintem s fel-felmordul a tornyos gesztenye. Szulok felõl majd égi jelenés a kanyar után ránk reflektoroz trombitál széles homlokú motorvonat. Nincs más utas. Azok csak ott hárman. Az irodában vakító gázlámpa sziszereg zuhog ki fénye a tárt ablakon vagy innen a szemközt égõ nap kalapácsán lógva tetszik csak olyan fehérnek mint a gesztenye feketének egy kozmikus dobás szimulációjaként sodródva beszorulva félálmom küllõi közé.

    Ötvenkét év az elvetések-vetélések-távok jelentéseit variációkat mérni mintha bottal ütném hŰlt helyük miért is akarnám elég hogy lüktet csuklón az ér ahogy a kalapácsvetéshez magam felpörgetem.