Liget.org   »   2011 / 10   »   Horgas Béla  –  Mindig ér
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2343
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Hej,
Dunáról fúj a szél,
nyüstölheted, mindig ér,
szíre-szóra beugrik,
nem is számol háromig, már benne van a sodrásban,
a víz és az ég egymást tükröztető álomjátékában,
megtapad az eléd került képaláírásban:
„Sződliget melletti Duna-part egy szeles nyári napon”;
jártatok arra négy gyerekkel, fiatalon,
akkor is ilyen magyaros-viharos volt
a nyárközép,
a hetvenes években,
forró a nap és hideg a szél,
ültél ott a dekoratív ég alatt csíkos kempingszékeden,
Tahi felől emeletes óriáshajó lebegett át félelmesen,
és akár a tévéhíradó a mindennapi hazugságokat,
lötykölt rátok gilisztarózsaszín zenét,
most ezt is megpillant-
hatod a fotón,
mögé képzelheted, a fényes víz hátára hajló karok, ágak némán is kommunikálnak,
biztatnak,
nem kell ahhoz semmi attrak-
ció, hogy nyolcéves magadat is lássad, ahogy bámulod a Dunát, akkor először életedben,
vendég vagy távoli rokonodnál,
gondnok volt a Gazdák Biztosító Intézetének nyaralójában a Csillaghegyen,
kényeztettek ott,
az első este moziba vittek,
rémületes gyönyörűség hipnotizált,
az Operaház fantomja,
a folyó forgóiból is rád meredt másnap,
ment veled, ahogy lubickoltál, úszni nem tudtál, azóta is alig, féltél, belefojt,
fűrészelte a csillár láncát, rád szakad,
a csónakot, mikor a szigetre eveztetek, elsüllyeszti, meghalaszt,
alkonyatkor vöröslő felhőket tornyozott a hegyre,
éjszaka vihart zúdított a vízre,
reggelre kisimult a folyó tükre,
nem győzte le a rém;
a néptelen néma víz felett a képen most ugyanúgy fúj a szél, vagy mégsem,
értem egészen,
vagy félig (úgy sem), mit beszél, csak hallgatom,
mondogatom vele, hej, mindig ér,
elér,
ha a Dunáról fúj a szél.


Fotó: Kömöz Gergely: Szödligeti Duna-part egy szeles napon