Liget.org   »   2011 / 10   »   Horgas Judit  –  Életre kel(l) - beszélgetés Körmendy Ferenccel
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2355
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Több évtizede résztvevője a főváros kulturális életének. Milyen szerepet kap benne a Duna?

A Duna egyelőre óriási, részben kiaknázatlan lehetőség Budapesten. Az elmúlt évtizedekben az emberek csupán átkeltek egyik partjáról a másikra, s elterjedt, hogy „a Nyugat a Duna jobb partján végződik”, vagy hogy „Budán jó lakni, Pesten meg dolgozni”. Ezekben a közhelyekben a víz csak elhatároló, elválasztó elem.

Korábban más volt a helyzet?

Igen, mert a folyó a mindennapi élet fontos részét jelentette. Ezt még a múlt század első évtizedeiben készült fotográfiák is jól mutatják. Az emberek a Dunából, a Dunával éltek, és féltek tőle: kiszolgáltatottak voltak neki. Nemcsak az árvizekben megmutatkozó „rémítő ereje”, de a megélhetésük, a szállítmányozás, a közlekedés miatt is.

Mikor és miért változott meg ez a viszony?


A technikai fejlődés, a motorizáció révén a vasútra, a közutakra tevődött át a hangsúly, a Duna mint vízi út háttérbe szorult. Ma szabadabban választhatjuk meg a folyóhoz fűződő kapcsolatunkat: a Duna Budapesten egyre inkább a sportolás, a pihenés, a látványban gyönyörködés páratlan lehetőségeit kínálja nekünk, a közvetlen környezetében ránk váró kulturális élvezetek mellett. Azokat az adottságokat kellene még jobban kihasználnunk, amiket a Duna megteremtett: a partjaival, szigeteivel és hajózható vizével. Az elmúlt években persze történt néhány, a város kulturális életében jelentős esemény, ami a folyóhoz köthető. Új intézmények telepedtek meg a partján, új rendezvények színterévé vált a közvetlen környéke. Kultúrszociológiai szempontból a Sziget Fesztivál a legfontosabb ezek közül.

A Sziget sokakban ellenérzést kelt.

A kezdeti lépéseknél itt is megmutatkozott a mély érdekkonfliktus, ami a környezetvédők és a természeti környezetben zajló kulturális események szervezőinek viszonyát jellemzi. A zöldek féltik az „őseredeti, romlatlan” természetet a civilizáció és a tömeges kulturális használat pusztító hatásaitól, a kultúraszervezők meg úgy gondolják, az embernek joga van időnként birtokba vennie (nem kisajátítania!) a környezetet, persze az esetleges károkat helyre kell állítani. Szerencsére közel húsz év alatt az ellentétek elsimultak, és a parti nagy lakótelepeken élő emberek tiltakozása is csitul a zajszennyezés miatt. A Sziget Fesztivál mára nemzetközileg is elismerten az egyik legfontosabb alkalom, ahol fiatal emberek egy héten át megtapasztalhatják a közösségi lét élményét.

Fontos, hogy egy ilyen fesztivál szigeten legyen?

Igen, mert nagyon lényeges előfeltétele a körülhatároltság. Az oda érkező emberek maguk mögött hagyják a társadalmat, és felépítenek egy saját világot – profi kulturális kínálattal, infrastruktúrával. Amikor a kilencvenes évek közepén egyszer öltönyben mentem ki a Szigetre, szinte tapintható gyűlölet sugárzott felém – nem a személyemnek szólt, hanem az életformának, amitől a szigetlakók épp meg akartak szabadulni.
A hivatalos kultúrához képest ugyancsak alternatív világot képvisel az időközben duplájára növekedett A38 állóhajó. Aki a fedélzetre lép, hogy koncertet hallgasson, kiállítást nézzen, kerekasztal-beszélgetésen vagy könyvbemutatón vegyen részt, pár órára a parton hagyja megszokott világát. Sajnos, már nem működik a Columbus Jazzhajó, ami az A38 előzményének tekinthető, bár teljesen más közönséget vonzott.

Lehetnének ezek a helyszínek a Tiszán, a Rajnán is, vagy a Duna valamilyen szempontból különleges?

Minden folyón horgonyozhat hajó, lehet bármely folyónak szigete, de itt a legfontosabb, hogy mindez egy metropolisz közepén helyezkedik el. A rezervátum kívülről is értelmeződik, nemcsak belülről: a nagyváros nélkül mindez elképzelhetetlen. A Duna olyan várost teremtett maga köré, amelyben ezek a kulturális biotópok kialakulhattak.
A különlegességek mellett nagy intézmények is létrejöttek, elsősorban a pesti parton. A Művészetek Palotájának például az egyik legfontosabb feladata, hogy kiemelt kulturális központként erősödjön város- és közösségformáló ereje. Böhöm nagy épületek nőnek fel körülötte, és ha valóban létrejön a Millenniumi Városközpont, amely tehermentesíti a belső kerületeket, a Müpa lesz ennek szervező centruma. Úgy érzem, fontos, hogy a Müpa a Duna-parton van – ahogy a Sidneyi Operaház sem véletlenül fekszik a tenger partján. A reprezentatív kulturális intézmények legalább annyira igénylik a víz közelségét, mint az alternatív helyek. Nem akarok misztifikálni, de ha egy koncert szünetében valaki kimegy a Müpa erkélyére, és az északi, csak innen látható panoráma után belenéz az alatta tátongó vaksötét vízbe, megérti, mire gondolok.

A dél-pesti városrész egy másik Duna-parti épülete komoly vitát kavart.


Az új Nemzeti Színházról inkább hallgatnék. A megnyitás előtt álló CET esetében tragikus helyzet alakult ki. Van egy figyelemre méltó épület, de nem látjuk, milyen kulturális funkciója lesz. Fordítva sokkal jobb volna: gyakran előfordul, hogy létezik egy nagyon határozott kulturális igény, ami kiküzdi magának a megfelelő teret – ez a gondolat térfoglalása. A CET-nél egyelőre nincs gondolat, de van tér. Magam is kíváncsi vagyok, mi történik majd ott, ahogy arra is, mi lesz a Pesti Vigadó sorsa.

A folyópart egyes szakaszai a közelmúltban megújultak. Milyen hatással van ez a város életére?

Megoldhatatlan gond, hogy a 2-es villamos nyomvonala és az alsó rakpartok autózuhataga lehetetlenné teszi a közvetlen kapcsolatot a vízzel. A Duna-korzó jelentős részét a hotelek éttermei foglalják el, csak szűk folyosó marad a sétálóknak. Nagyon jó, hogy a Március 15. tér rekonstrukciójával meghosszabbodott a korzó is, egészen az Erzsébet hídig. Észak-Pesten a Marina-part egyelőre „magánügy”, nem több luxus-lakótelepnél. A túloldalon a Római-fürdő 60-as évekbeli karakterét a csónakházak, kifőzdék, vállalati üdülők sora határozta meg. A retró-világ már csak nyomokban él, de mai újrafogalmazása – például egy igazi plázs megteremtése – még várat magára. Ezzel együtt a közelben lévő Aquincum és a formálódó Graphisoft-park modern tudásközpontja jelzi sport, felüdülés, kultúra, oktatás, tudomány és innováció békés egymás mellett élésének ritka lehetőségét. Érdekesen rímel erre a déli szakaszon az egyetemi campus kialakítása és a Kopaszi-gát újjáélesztése. Persze vannak veszteségek: a Rác-fürdő felújításának áldozatul esett a legnépszerűbb szabadtéri kulthely, a Rác-kert, de megpecsételődni látszik a Zöld Pardon és a Café del Rio sorsa is.

Felmerült egy gyaloghíd építésének terve. Mi erről a véleménye?


Budapestnek egyértelműen több hídra van szüksége, de nem mindegy, hova tesszük, mert mindkét végének szervesen kell kapcsolódnia a közlekedési hálózatba. Ez ma az egyik legnehezebb városépítészeti feladat. Az elképzelések szerint a gyaloghíd a Lánchíd és az Erzsébet híd közé épülne, a Világörökség kellős közepére. Ráadásul kereskedelmi funkciók tömkelegével terhelt, többszintes építményt terveztek. Ezt határozottan ellenzem. Úgy vélem, a prágai Károly híd mintájára a Lánchidat kellene lezárni az autóforgalom elől, és átadni a járókelőknek és a biciklistáknak. Ezt indokolja a Lánchíd fekvése, kiemelt műemlék mivolta, műszaki állapota. A lezárás feltételei ma nem adottak: ahhoz a Lánchíd forgalmát a meglévő hidak mellett az újonnan építendőkre kell átterelni. Több gyalogoshíd-elképzelés született más helyekre is, hozzám az ELTE egyetemi campust a Millenniumi Városközponttal összekötő terv áll legközelebb.

A folyó a magyar történelem szempontjából is emblematikus jelentőségű. Hogyan jelenhet meg ez a mai kulturális közegben?

A Duna sötét, metafizikai jellegéről nem szabad megfeledkeznünk: ez a gyilkosok és az áldozatok folyója is. Pauer Gyula és Can Togay vascipői a Széchenyi rakparton 2005 óta erre figyelmeztetnek. Nemrég a Carl Lutz Alapítvány kezdeményezésére megszületett a fővárosi döntés, hogy a budai és a pesti alsó rakpart szakaszait zsidómentőkről nevezik el; olyan igaz emberekről, akik bár nem voltak zsidók, tették a dolgukat: idősebb Antall Józseftől Salkaházi Sárán és Sztehlo Gáboron át Angelo Rottáig legalább tíz ember nevét viselik majd a partszakaszok. A magyar nép – a némettel ellentétben – csak lassan és bizonytalanul néz szembe a saját múltjával, ezért ennek a szimbolikus gesztusnak nagyon fontos üzenete van.

Sokféle elképzelésről beszéltünk, amelyek közül több kapcsolódhat az Európai Unió nemrég elfogadott Duna-stratégiájához.

Ha megvalósulnak a tervek, és a folyó újra szerves része lesz a mindennapi életnek, Budapest lehet a Duna legizgalmasabb városa. Egy vetélytárs pályázhat még erre a címre: Bécs. A Duna-stratégiához leginkább azzal tudunk hozzájárulni, ha a magyarországi Duna-szakaszt, és benne Budapestet rendbe szedjük. Amikor majd azt látjuk, hogy megszámlálhatatlan kis jármű siklik a vízen fel-alá, fürdőzők, a napon sütkérezők és horgászok népesítik be a partokat, tudni fogjuk: a folyó életre kelt.