Liget.org   »   2012 / 2   »   Pintér Judit  –  Váltás olasz módra [4.] – Utópia vagy alternatíva?
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2428
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

ANYAFÖLD – FILM EGY VILÁGJOBBÍTÓ MOZGALOMRÓL


„A Föld erőforrásai arra elegendők, hogy minden lakója alapszükségleteit
fedezzék, de arra nem, hogy kevesek mohóságát kielégítsék!”

Mahatma Gandhi


Ermanno Olmi olasz filmrendezőnek az emberről és világban elfoglalt helyéről vallott eszményei alapvetően különböznek ugyan Madách Imre mélyen pesszimista világszemléletétől, Anyaföld című dokumentumfilmje néhány képsoráról a magyar nézőnek mégis Az ember tragédiája eszkimó-színe jut eszébe, amelyben bebizonyosodik, hogy „a tudomány nem győzött végzetén”, s az egyetlen létkérdés a „jóllakottság” vagy az „éhes gyomor” maradt. A szín leírására tökéletesen rímelő tájban – „Hóval és jéggel borított, hegyes, fátalan vidék… Kétes világosság” – Olmi jéghegyek közt fázva megbúvó apró települést mutat. Az egyik hegy gyomrában betonból és fémből épített, a tudományos-fantasztikus filmek világvége-vízióira emlékeztető bunker fölött helikopter köröz, bejárata előtt fegyveres őr áll szkafanderben. Tárgyilagos narrátorhang tudósít, hogy a szigorúan őrzött építmény nem katonai objektum, hanem a világ legnagyobb, a Jeges-tengerben található Spitzbergák egyik szigetén létesített magbank, egy esetleges világkatasztrófa utáni új élet biztosítéka. Látjuk, ahogy a világ minden tájáról küldött vetőmagokat fémládákba zárják, majd a 2008. január 26-án tartott megnyitóból is ízelítőt kapunk. A sarkvidéki vetőmagszéf hideg kék fénnyel megvilágított előcsarnokában fotósok és tévések tülekedése, valamint a Föld különböző bőrszínű lakóit képviselő, vacogva ünneplő kiválasztottak lelkes tapsa közepette Jens Stoltenberg norvég kormányfő és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke mond avatóbeszédet. Az előbbi hangsúlyozza, hogy „a természet erői és az emberi beavatkozás miatt veszélybe került biológiai sokszínűséget” ez a létesítmény, az „új Noé bárkája” hivatott megóvni az eljövendő nemzedékek számára. Barroso pedig a globális közösség és felelősség jelképének, „mélyhűtött Édenkertnek” nevezi a magbankot. Aztán miközben a hó alatt alvó, a közelgő tavaszra váró kicsi magról éneklő fiúcska csengő hangját halljuk, a kamera hosszan elidőz az akár több száz évi „alvásra” ítélt vetőmagokat rejtő fémdobozokon.


„Az a hely nem óriási vívmány, hanem tragédia. A világ urai ide próbálják menekíteni az élet reményét a pusztulás veszélye elől, amit ők maguk okoznak! Mi azonban nem mélyhűtött Édenkertet akarunk!” – fogalmazta meg az egyértelmű képek után szavakkal is mindezt Olmi egy, az Anyaföld bemutatóját követően Paolo Rumiznak adott interjúban.

„Filmkölteménye” sok tekintetben rokona Vergilius (a film elején idézett) Georgica című „földművelési tankölteményé”-nek, amely i. e. 29-ben figyelmeztetett, hogy a földműves munka az egész emberi civilizáció gyökere, szimbóluma. Az 1950-es évek közepétől a nyugati társadalmakban végbement radikális változások következtében azonban az addig milliók megélhetését biztosító mezőgazdasági tevékenység, s ezzel együtt egy több évezredes életforma fokozatosan visszaszorult. A falvakból egyre többen a túlzsúfolt városokba költöztek, s végleg elszakadtak a természettől és kulturális hagyományaiktól. Az energiaforrásokat kimerítő, a környezetet szennyező tevékenységek ma már világméretű katasztrófával fenyegetnek. A globális politikai és gazdasági hatalom viszont, legfőbb cinkosa, a tömegtájékoztatás eszközeivel – ahogy Pier Paolo Pasolini írta egyik utolsó vészkiáltásában, 1975-ben – továbbra is „…úgy manipulálja a testet, hogy átalakítja a tudatot, mégpedig a legkártékonyabb módon: új, elidegenedett és hazug értékrendet hirdet, a fogyasztói társadalom értékeit”. Ermanno Olmi már 1978-ban, A facipő fája című (külföldön, így Magyarországon is szinte egyetlen ismert), kivételes vizuális gazdagságú és néprajzi hitelességű filmjével próbált a természet és a paraszti kultúra deszakralizációjával szembeszállni.


Olmi első, Megállt az idő című filmjére is sokan felfigyeltek 1959-ben, Velencében. Egyszerre realista és szimbolikus poétikája lényegét, amelyet húsz játék- és félszáznál több dokumentumfilmből álló életművében máig megőrzött, Pasolini akkor fedezte fel. „A dolgok költészetével finoman átitatott prózaként” jellemezte a művet, amelyből a rendezőnek a „valóságba vetett erős hite” árad. A már-már az önfejűségig autonóm Olmi soha nem próbált megfelelni semmiféle divatnak, esztétikai vagy politikai elvárásnak. Kollégái többségétől eltérően nem is Rómában él. Hű maradt Bergamóhoz és környékéhez, ahol 1931-ben született, s ahol az emberek, a természet és a föld szeretetét elsajátította. A nemzedékek, a régi és új, a falu és a város közötti fokozódó kommunikációképtelenség vagy a fogyasztói társadalom negatív következményeinek hatására szemlélete ugyan közelebb került Antonioni vagy Fellini kiábrándult látásmódjához, velük ellentétben azonban mindig reménykedik a változásban.


Egy másik olasz „fantaszta”, Carlo Petrini ezért is választotta őt a természetkímélő gazdálkodás, a helyi élelmiszerek termesztése, a megújuló energiaforrások mellett, illetve a környezetszennyezés és a pazarló fogyasztás ellen folytatott erőfeszítéseket népszerűsítő dokumentumfilm elkészítésére. Petrini szociológusként 1977-től foglalkozott az egészséges táplálkozás problémáival, később az 1989-ben Párizsban alapított Nemzetközi Slow Food Mozgalom, illetve a 2004 óta működő Anyaföld Egyesület elnöke és a génmanipuláció elleni küzdelem egyik itáliai élharcosa lett. Olmi örömmel vállalta a felkérést, s munkatársaival, Maurizio Zaccaróval és Franco Piavolival két évig, 2006 és 2008 között dolgozott a filmen. Archív felvételeken látjuk az Anyaföld Egyesület első, 2004-es torinói kongresszusát, amelyen 130 ország 1200 étel-közösségének képviselői gyűltek össze. Itt ismerjük meg Petrinit és Vandana Shivát, az indiai Természeti Erőforrások Tudományos, Technológiai és Politikai Központjának vezetőjét, valamint a toscanai regionális elnök, Claudio Martini kezdeményezésére 2003-ban alakult, a Mezőgazdaság és Élelmezés Jövőjéért Nemzetközi Bizottság elnökét. Az indiai atomfizikus-közgazdász az egyik legismertebb teoretikusa a társadalmi ökológiának is, amely a jelenlegi gazdasági, társadalmi és ökológiai válságot mindenekelőtt a túltermelésnek, a féktelen fogyasztásnak és a globális pénzpiac érdekei miatt a lokális érdekeket háttérbe szorító szemléletnek tulajdonítja. Maurizio Zaccaro – az Anyaföldben látható felvételeken kívül – 60 perces dokumentumfilmben mutatta be Vandana Shiva indiai Navdanya Farmját. Itt nem „mélyhűtött Édenkertben” őrzik az összes indiai rizsfajtát, hanem évről évre vetnek és aratnak, a termésből pedig sok-sok földművelőnek is jut jó minőségű vetőmag.