Liget.org   »   2012 / 2   »   Ács József  –  Ami kiszivárog, és ami nem
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2440
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Tisztelt Bíróság! A Duna kiszélesítésének tervét emlékezetem szerint a kormányszóvivő tárta először a nyilvánosság elé mint tovább nem halogatható óriásberuházást. A Wesselényi Miklós-projekt, mondta papírjaiból feltekintve (sose felejtem el azt az arcot!), uniós források felhasználásával, a 21. század szelleméhez méltóan készül el. Elhangzott, hogy a kiszélesítéssel egy időben a Parlament épülete körül kisebb szigetet alakítanak ki, ahová a képviselőket és alkalmazottakat külön kompjárat szállítja a megerősített Batthyány térről. A sajtó egyik fele látványterveket közölt, a másik vadul támadta a koncepciót: a miniszterelnök hataloméhségének és megalomániájának újabb bizonyítékát látták benne, mely ugyanakkor kétségbevonhatatlanul jelzi a kormányfő elszigetelődését is.


Mi, akik a dokumentációt készítettük, pontosan tudtuk, hogy mindez csak színjáték. A Duna kiszélesítésének terve nem fog megvalósulni, éspedig azért, mert nem lesz rá idő. A légkör áramlási rendszerében bekövetkezett változások miatt ugyanis átrendeződtek a jellemző ciklonpályák, tovább növekedett az anticiklonok stabilitása. Az állandósuló leszálló légáramlás az alatta fekvő vidéken pusztító aszályt, a tőle nyugatra húzódó területeken ellenben, az ott megrekedő ciklonok miatt, szűnni nem akaró esőket okoz. A folyamatnak emberi erővel gátat szabni lehetetlenség. Számítani lehetett rá, hogy valamikor tavasszal, amikor a hegyekben is mindenütt olvad a hó, Közép-Kelet-Európát eléri egy hosszan tartó, legalább negyvennapos esőzés. Akkor a folyók kilépnek medrükből, s a lezúduló víz okozta heves erózió maradandó változásokat idéz elő a tájban.


Maradandó változásokat.


Minderről a köztisztviselői titoktartás jegyében természetesen nem beszélhettünk. Nem lehetett célunk értelmetlen pánik előidézése. Hiszen a jelenség bekövetkeztének pontos időpontját senki sem tudta. A polgári védelemmel hónapokra kitelepíttetni a főváros lakosságát úgy, hogy esetleg akkor épp semmi sem történik – ezt a közfelháborodásba torkolló botrányt senki sem merte vállalni.


Születtek viszont törvények. A lifelong learning jegyében elrendelték, hogy a népesség – a magasabban fekvő területek lakóinak kivételével – végezzen el egy alapfokú vízi jártassági tanfolyamot, s haladéktalanul meg kell kezdeni az ehhez szükséges intézményrendszer kialakítását. A bulvárlapok megteltek evezőt ragadó hírességek fényképeivel – hátha divat lesz ebből is, mint a kerékpározásból.


Mi, akik sejtettük a küszöbön álló katasztrófa arányait, keserűen mosolyogtunk az ilyesmin – és azon is, hogy aki a politikusok közül felfogta, miről van szó, onnantól egy szóval sem mert eltérni a hivatalos állásponttól. Épp mert tudta, hogy a Wesselényi-terv legfeljebb a közelgő tragédia helyszíne elé szemérmességből kifeszített lepedő – látszatintézkedés, melynek egyetlen célja önmaguk és a közvélemény megnyugtatása.


A közhangulat változásait és az interneten futótűzként terjedő feltételezéseket a kollégáim aggodalommal szemlélték. Én nem. Nyugodt voltam. Tudtam, hogy a pánikra hajlamos emberek úgy adják tovább a helyesen kikövetkeztetett részleteket – különféle rémhírek társaságában –, ami az egész témát nevetségessé teszi és a lidérces képzelgések körébe utalja. Majd mindent megírtak ugyan a közelgő özönvízről, de éppúgy olvashattunk a küszöbön álló aszályról is, melynek következtében a tűző nap heve alatt száraz lábbal kelhetünk majd át a Duna medrében Pestről Budára. Gúnyos hangvételű blogok taglalták, hogy egyesek mennyire szeretnek saját képzeletük alkotásaitól borzongani, s ezzel mások előtt érdekes színben feltűnni. S ez csakugyan így van.


Összességében tehát nyugodtan mondhatjuk, semmi sem történt.


Azon a télen egy szem hó nem hullott, tavasszal viszont beköszöntött a negyvennapos esőzés. Mindannyian emlékeznek rá, hogyan mosta alá az elképesztő áradat a pesti oldal házait, hogyan vájt mindenütt hatalmas gödröket, hogyan dőlt meg s roppant össze a Parlament. Nekem mégis az okozta a legnagyobb meglepetést, hogy a patakzó vízben kapkodva kitelepített, lucskosra ázott, meggyötört emberek milyen apátiával figyelték, ahogy jóformán mindenük megsemmisül – mintha, felkészületlenségük ellenére, a tág értelemben vett infrastruktúra teljes pusztulására, mely egész életüket, mondhatni, új mederbe terelte, már számítottak volna. Mintha lelki szemeik előtt már hajdanidőben ott lebegett volna a kép, az a nemrég előkerült és híressé vált kollázs, melyet a maga korában aligha tartottak többnek üres szellemeskedésnél, s mely a félig elöntött fővárost mutatta a Citadelláról nézvést.


Átalakult a táj, még annál is jobban, mint amire számítottunk – pontosan tudom, hogy emberi életekkel fizettünk érte. Most már senkinek nem kell a jövő miatt borzongania, tisztelt Bíróság, hiszen jelenné vált: itt hullámzik előttünk, amit elképzelni sem tudtunk, s aminek, mint azt a vádiratból megtudtam, ez év január 1-től Pesti-tó a neve.

 

Kép:

Kováts Albert: A Duna kiszélesítése