Liget.org   »   2012 / 3   »   Ács József  –  A pusztító bőség
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2451
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Michael Foley The Age of Absurdity című könyvének egymásra épülő esszéiből a bőség korának beteges világa rajzolódik ki. Ahogy a gyarapodó túlsúly vonzza az újabb és újabb nyavalyákat, úgy mutat a növekvő gazdagság társadalma egyre több patologikus vonást.
Álljunk meg egy pillanatra! Embermilliók élnek világszerte a gazdasági válság dermesztő rémületében. Már a felületesen átfutott napihírek is azt sugallják, amit az Edukators című 2004-es német–osztrák film újbalos betörő-kommandósai üzengettek „túl gazdag” célszemélyeiknek: die fetten Jahre sind vorbei – a bőség napjai meg vannak számlálva. Anakronisztikusnak tetszhet tehát a szerző aggodalmaskodása. Már csúsztatnánk is előadói asztalára a sebtében felfirkált papírcetlit: eltévesztette a házszámot, le van maradva egy brosúrával. Az emberek gondja hamarosan nem a bőség lesz, hanem a fojtogató nyomorúság.


Aztán meggondoljuk magunkat.


A mediatizált világban falra hányt borsó, amit a forradalmi hevületű népnevelők mondanak. Vagy azzal vallanak kudarcot, hogy magukra maradnak, vagy azzal, hogy ők is beilleszkednek a kárhoztatott életformába. Amiként a fogyasztói világszemlélet kialakulásához nálunk, Köztes-Európában elegendő volt a bőség utáni áhítozás, úgy a bőség általános elapadása sem vezet a nyomában kisarjadt életfelfogás eltűnéséhez. A kollektív tudat a változásokra tetemes késéssel reagál, s van, amire sehogyan sem – rögzöttségei megmaradnak. Épp mert tartós jelenségek, települt rájuk a marketing, melynek célja, hogy a fennálló tüneteket, köztük először is a tehetetlenséget – mindannyiunk tehetetlenségét – kihasználja és jövedelmezővé tegye. A mai ember kiszolgáltatottsága történelemformáló erő. Miközben egyre több jel mutat a felívelést követő aláhanyatlásra, a média intézményei – természetüknél fogva – még mindig az újdonságok varázsával kecsegtetnek, és a fogyasztás régről ismert, jól bevált vágyképeit gerjesztik a kielégületlen emberekben, tekintet nélkül arra, hogy a színes, szélesvásznú álmok betölthetők-e, s ha igen, ki mivel fizet érte.


Bőség és kiüresedés amúgy sem zárják ki egymást. A legújabb nemzedékek hamar telítődnek a rengeteg készen talált, figyelmükért versengő információval. Kíváncsiságuk elapad, és könnyen kialakul bennük a teljes érdektelenség.


A szemléletes képeket kedvelő Foley így ír a bevezető fejezetben:

Odalépek a padlótól plafonig érő könyvfal elé, ahol a maradék helyekre még vízszintesen is könyveket tömködtem, és úgy érzem, egyiket sincs kedvem olvasni. Továbblépek tornyokban álló CD-gyűjteményemhez, mely bár hatalmas, és világzenét, dzsesszt, rockot és klasszikus zenét egyaránt tartalmaz, még sincs benne meghallgatásra érdemes mű. Ihletért szemlátomást máshová kell fordulnom. Előveszem hát a legvaskosabb éttermi kalauzt, mely a londoni vendéglőket a huszonkét jellegzetes konyha szerint csoportosítja. Ingerülten lapozgatok benne, s morogva állapítom meg, hogy egyetlen érdekes új hely sem akad benne. Tovább kell kutatnom. A külföldi vakáció zavartalan örömöt ígér. De a weboldalak csak feldühítenek. Miért nem találni kedvező árfekvésű szállást a varázsos hangulatú óvárosban, ahonnan csak pár perc séta a tenger, közlekedése jó, grillteraszáról pedig pompás kilátás nyílik az odalent nyüzsgő piacra? Ennél kevesebbel ki érné be?


Változás és szabadság

Foley szemügyre veszi a modern kor két alapmetaforáját, melyekkel önmagát legitimálja, a változást és a szabadságot.


Kezdjük az elsővel! A változás kultuszát a piac és a technológiai fejlődés közösen építette ki. Minden változás jó. Az új vonzóbb és ígéretesebb a réginél – nem utolsósorban azért, mert még azt képzelünk róla, amit akarunk. Ebben szorgos emberek a segítségünkre is sietnek. Az új: jobb. A modern kor emberének jószerével ez az egyetlen kikezdhetetlen meggyőződése – nem meglepő például, hogy a legtöbb választási kampánynak ma már tulajdonképpen nincs is más üzenete, mint maga a változás (pl. Obama, 2008). Váltsuk le a most hatalmon lévőket, jöjjön az új csapat, mely friss tavaszi szellőként söpör át az előző rendszer bűzhödt termein! Demokráciákban az állampolgároknak időről-időre végig kell hallgatniuk ezeket a roppant pénzen közzétett ízléstelen ódákat. Mindig más szájából, de mindig ugyanúgy – változatlanul. Kötelező gyakorlatok ezek, mint a hagyományos diktatúrákban a vezér dicséretét zengő műalkotások.


A másik modern alapmetafora, a szabadság is összefügg a változás általában vett dicsőítésével. A hetvenes években, mikor a nők, a homoszexuálisok, a feketék, a fiatalok jogairól vagy a szexuális szabadságról volt szó, a kérdések közelebbi tanulmányozása nélkül is természetesnek tűnt, hogy az elnyomás igája alól kitörve minden ember vagy embercsoport kivirul. Kezdettől a szabadságnak, illetve a változás képzetét is felidéző felszabadulásnak ebbe a bódító metaforájába kapaszkodott a pénzpiaci liberalizáció is. Paradox módon a szabadságra és a felszabadulásra hivatkozva oldozta el a pénzt a fizikai értékek világától és vezette be a számok közvetítette önkény uralmát, mely zsaroláson és látszatkeltésen alapszik.


A termelő gazdaságtól függetlenné vált pénz misztifikálódik. Akik változást remélnek vagy szabadságra vágynak, többnyire eszközöket hajszolnak a cél örvén, s a legegyetemesebb eszköz, mely folyton céllá válik, természetesen maga a pénz. Ami viszont általában nincs, vagy nem elég.


A lehetőség mindenekfelett

A hétköznapok mitológiájában, hívja fel a figyelmet Foley, a boldogság helyszíne mindig a jövő, sosem a fakó és fárasztó jelen. Már Schopenhauer is észrevette, hogy az emberek saját életük helyett egyfajta állandó várakozásban élnek. Csalódnak, ám annál nagyobb reménnyel tekintenek a soron következő lehetőség elé. A boldogság tehát nem abban rejlik, ami van, hanem abban, ami lehetőségként vár ránk.


A modern ember állandó reménye, éltetője a várva várt új munka, az új kapcsolat, a soron következő vakáció vagy étkezés. Ilyen beállítottság mellett nagy a kísértés, hogy a munkában vagy magánéletben tapasztalt nehézségekre azzal válaszoljunk, hogy egyszerűen továbbállunk egy házzal. Aki így tesz, annak kimarad az életéből az erőfeszítés élménye, s lassanként elveszíti képességét, hogy felülkerekedjen az adódó megpróbáltatásokon. Aki a puszta lehetőséget ennyire nagyra tartja, óhatatlanul leértékeli a már ismerős tapasztalatokat.


Mivel a virtualitás elszakít a valós tapasztalatoktól, a várva várt lehetőség gyakran csak a képzelet műve. Foley szerint a hetvenes években úgy gondolták, az a felszabadulás, ha az ember végre önmaga lehet. Aztán kiderült, hogy ez mennyire nehéz. A 21. században ezért a szabadság inkább abban testesül meg, hogy másvalaki lehetünk. Az interneten álnév mögé bújva azt mondunk, amit akarunk. Kiadhatjuk magunkat ellenkező neműnek is. Az új számítógépes játékokat ma már a sajtó is olyan ünnepélyes recenziókkal fogadja, s olyan gusztussal ízlelgeti, mint hajdanán a művészfilmeket. A külvilág túlerejétől és a maguk jelentéktelenségétől szenvedő emberek a hatalom, az erőszak, a bosszúállás, a pusztítás, a leigázás fantáziái között keresnek menedéket és cselekvési lehetőséget. Nekik az a felszabadulás, amit a képzelet világában találnak meg.


Foley Kierkegaardra is hivatkozik, aki azt írja A halálos betegségben: a vágy, hogy másvalaki legyünk, a legvadabb kétségbeesés tünete. Ez a kétségbeesés modern jelenség. A hagyományos társadalmakban nem sok esély volt rá, hogy az ember kiszakadjon onnét, ahová született. A modern világban viszont a személyes szabadság növekedése azt a képzetet kelti, hogy ma már bárkiből bármi lehet.


A médiában számos példát lát arra, hogy híressé lehet válni tehetség és kemény munka nélkül is. Az izgalmasabb és kielégítőbb élet ott lebeg előtte, szinte karnyújtásnyira. Mennél színesebb a fantázia, annál szürkébb a hétköznapi valóság. Mennél szürkébbek a hétköznapok, annál nagyobb az igény a fantáziára.


A lehetőségekbe vetett makacs remény: kapaszkodás az utolsó szalmaszálba.
Ez avatja fontossá a vásárlást is. A vásárlás adja az életből hiányzó kalandot: a keresés, a becserkészés, a kockáztatás és a felfedezés örömét. Mivel maga a szükséglet, amit a vásárlás betölt, egyre kevésbé érdekes, a megvalósult vásárlási aktusok egyre kisebb örömöt okoznak, a lényeg az izgalom folyamatos fenntartása. Rendkívül sikeresek az internetes árverési portálok, szaporodnak a megvásárolt, de el nem olvasott könyvek, a beszerzett, de legfeljebb egyszer feltett CD-k. Az internetes fájlcsere korszakában sokan zenei albumok ezreit tárolják merevlemezükön, miközben elenyésző töredéküket tudják csak meghallgatni. Ami a gyűjtőt boldogítja, már nem a zene maga, hanem a tudat, hogy megvan.


A közösségek gyülekezőhelye, találkozási pontja sok ezer éve a piac. A modern ember bevásárlóközpontba jár. A leszálló ágra került gazdaság miatt a város tönkremegy, vagy legalábbis pusztul, de a mesterségesség eme jól ápolt szigetein még minden csillogó. Az idelátogatók nem is bonyolódnak egymással hosszas beszélgetésekbe – az értesülések cseréjének ezer más, divatosabb módja van. Magányos vadászok róják a körutakat, süllyednek-emelkednek a mozgólépcsőkön, a lehetőségek bűvöletében. Olyan helyen járnak, ahol lefoszlik róluk minden egyedi jellegzetesség. Egyetlen megmaradt hatalmukat élvezik: vásárlóerejüket. Lehet, hogy alkalmazottként hallgass a neve, de szabadidejében vásárlóvá alakulhat – a vásárlónak pedig mindig igaza van.