Liget.org   »   2012 / 9   »   Nacsinák Gergely András  –  Palindromia
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2568
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

OYTIΣ-nak

 

Minden művészet titka,

hogy amit előrehaladásnak nevezünk,

az valamiképpen visszatérés is.

H. G. Gadamer

 

 

Elsőre inkább tűnik logikai feladványnak, mint irodalomnak. Mintha több volna benne a matematika, mint a poézis, vagy pontosabban: mintha az utóbbi alárendelődnék az előbbinek, a tartalom puszta kiszolgálója a számításnak. Felfogható grafikai műveletként is, amely tükrözéssel fordítja visszájukra az – ebben az esetben szóbeli – alakzatokat. ΝΙΨΟΝ ΑΝΩΜΗΜΑΤΑ ΜΗ ΜΩΝΑΝ ΟΨΙΝ – áll például jó néhány középkori keresztelőkút oldalán, azaz: „Vétkeimet mosd le, ne csupán arcomat”, hogy csak az egyik korai, széles körben ismert palindromát idézzem. A görögök az ilyesmit „rákírásnak” becézték, míg a középkorban cancrinusnak, retrogradusnak vagy reciprocusnak hívták; a ma ismert elnevezést csak a 17. században ötlötte ki rá Ben Jonson, arra utalva, hogy olvasásukkor a szem mindkét irányban ugyanazt az utat kénytelen bejárni. A visszájukra forduló egységek lehetnek betűk vagy szavak; hordozhatják ugyanazt a jelentést, vagy kiadhatnak más olvasatot is; maradhatnak lineárisak, de a legkülönfélébb alakzatokba is rendeződhetnek: csak az írás és olvasás megszokott törvényeinek fellazulása közös bennük. A palindromák legtöbbször megmaradnak a szellemesség szintjén, még akkor is, ha esetleg költők vagy nyelvészek leleményei: „Római fővezér rézevő fia, Mór” (Babits), „Ön ejtette ki talán már a kisadi-hidasi karámnál a tikettet, Jenő?” (Grétsy László).  Bizonyára az antikvitás betűvetői is el-elszórakoztak a visszafelé is olvasható kifejezésekkel, de a legrégebbi fennmaradt palindroma történetesen olyan bonyolult és hermetikusan titokzatos, hogy azóta sem győzik értelmezni – ez volna a híres SATOR-négyszög. Ennek varázsa a látszólagos egyszerűségben rejtőző bonyolultság: a szavak oda-vissza forgatásával keresztény és pogány jellegű misztikus üzenetek egyaránt előállíthatók.  Hasonló, csak jóval összetettebb palindromikus alakzatokra lehet bukkanni a Távol-Kelet irodalmában. A hat klasszikus szanszkrit nyelvű eposz egyikeként számon tartott Sisupála-vada 1800 strófájában több bonyolult palindroma van elrejtve, köztük olyan, amely 8x8-as négyzetet ad ki, s amelynek oldalai is olvashatók bármilyen irányban vízszintesen és függőlegesen: ennek szanszkrit elnevezése szarvatobhadra „mindenfelől tökéletes”. A Sisupála király sértegetéseiért bosszút álló Krisna történetét egy bizonyos Mágha szedte versbe, méghozzá virtuóz módon; a hozzáértők szerint nyelvi kétértelműségek, szójátékok, betűrejtvények sokasága díszíti. Vannak benne versek, amelyek a harc leírásánál kard alakba rendezhetők; a csatazajról szólva az egyik strófa a harci dob alakját adja ki, mások cikcakk, kerék, vagy egyéb formákba rendezve is kiolvashatók.

 

Ennél háromszáz évvel korábbi az a kínai vers, amely egy negyedik században élt költőnő, bizonyos Su Hui műve. Az írásjelek egy 29x29 karakterből álló négyzetet alkotnak, s ez maga is több kis négyszögből áll: a sorok minden irányban olvashatók, s így összesen 2848 különféle olvasat lehetséges.

 

Ilyen esetekben az olvasó egyszerre csodálja a képként megjelenő szöveget és annak értelmét: a palindromát nem hallani, hanem olvasni kell, ellenőrizni, oda-vissza forgatva ízlelgetni. Köztes műfaj tehát, valahogy úgy, mint a képversek vagy a chronogrammák, ahol ugyanazon látványnak párhuzamosan többféle értelmezése lehetséges. Végtére mégiscsak nyelvi játék ez, mint az anagramma, még ha annál szigorúbb szabályokat követ is; a szavakkal és betűkkel zsonglőrködés pedig a költők és filozófusok feladata. A kérdés csak az, ad-e valami többletet a szövegnek az egyszerű lehetőség, hogy visszafelé is olvasható, vagy a reverzibilitás csak afféle elmetorna?

 

A palindrom-jelenségben kétségkívül van valami mágikus, ahogy a tükrökben is; valami, ami lehet több, mint pusztán a leleményesség vagy a szellemes megoldások fölötti döbbenet. Su Hui versnégyszögében ugyanúgy el lehet tévedni, akár egy labirintusban, és úgy lehet kószálni benne, mint a vadonban. A Mágha által írott eposz sorai egészen más színezetet nyernek, ha felsejlik bennük-mögöttük a kard vagy a zegzugos ösvény képe. Hogy palindrómával van dolgunk, elsőre talán fel sem tűnik: fölfedezése viszont a szöveget mindjárt valami nehezen megnevezhető többlettel ruházza fel, mintegy titkos üzenetté avatja. A palindromikus jelleg nemcsak a nyelv sajátja lehet, hanem minden olyasmié, ami ismétlődő egységekre bontható. Ezek a betűk mellett lehetnek számok vagy hangok, de akár sokkal különösebb dolgok is: a DNS-ben is vannak palindromikus szekvenciák, amelyek megfordítva is ugyanazon mintázatot adják ki. A legismertebb zenei palindroma alighanem Haydné, akinek 47. szimfóniájában egy teljes tétel fordítható meg; állítólag Sztravinszkij egyik utolsó műve, a Bagoly és a cica is eljátszható visszafelé. A palindróma rejtezni szeret, mint akinek titka van – vajon hol bujkálhatnak még?

 

A klasszikus palindrom a lineárist tükörszimmetrikussá változtatja, avagy megmutatja a lineárisba rejtett szimmetriát. Ilyen palindromikus ábrák azok a rajzok, amelyek elforgatva, fejjel lefelé egészen mást mutatnak, mint előtte: fel lehet idézni például Dalí Elefántok és hattyúk című képét. De létrejöhetnek-e efféle palindromák például az építészetben? A filmek, amelyek az időrend megfordításával kísérleteznek, nem mozgóképes palindromák-e? A palindroma varázslata ugyanis épp az, hogy megfordíthatóvá teszi a dolgok menetét, azaz áttételesen magát az időt, amelyet egyébként hajlamosak vagyunk az olvasáshoz hasonlóan előrehaladásként érzékelni egy adott vonalon. Talán az áthallás miatt lehet a palindroma olyan zavarba ejtő – mintha egy folyó a szemünk láttára visszafelé indulna meg, az esőcseppek pedig lentről fölfelé csorognának végig az ablaküvegen.

 

A középkorban talán ezért is éltek a gyanúperrel, hogy az efféle oda-vissza forgatható és értelmezhető szövegek sokkal inkább a szómágia, mint az egyszerű irodalmi trükk területére tartoznak – elvégre a teremtés előrehaladását és kibontakozását megfordítani tipikus ördögi megnyilvánulás. A SATOR-négyzet vérrel írva kimondottan hatásos amulettnek számított a szerelmi varázsláskor, és fennmaradt néhány történet, amely a palindromákat magával a Sátánnal hozza összefüggésbe.

 

In girum imus nocte et consumimur igni – „Körbejárunk éjjel és fölemésztődünk a tűzben”; talán késő római eredetű mondat, bár voltaképp lehet akármilyen régi. Hagyományosan az éjjeli lepkékre értik, de tekintettel arra, hogy a középkorban „az ördög versének” nevezték, miért ne lehetne egyéb sötétben járó és nem feltétlenül látható teremtmények mottójának is tekinteni? Ilyen „ördöngös”, disztichonba öntött palindroma az is, amelyet állítólag maga a Gonosz mondott Szent Mártonnak, aki nem habozott szamárrá változtatni őkelmét, hogy aztán a hátán lovagoljon be Rómába: Signa te, signa, temere me tangis et angis/ Roma tibi subito motibus ibit amor. Jelentése nagyjából: „Vess keresztet te, ki vakmerőn érintesz és megkeserítesz / óh Róma, sietős léptekkel jön hozzád, akire vágysz”.  Szellemes mondat, bár nem kimondottan pokoli – az olvasóban az a kétely támadhat, hogy nem pusztán visszájára fordíthatósága miatt vált belőle ördögi lelemény. Mondatok, amelyek önmagukba zárulnak, versek, amelyek nem vezetnek sehová – kígyó módjára tekeredő szavak, irány nélküliek, amelyek a pokol köreit idézik, ahol nincs előre-hátra, jobbra vagy balra, és ahonnét nincs szabadulás. Mint az északi tengerpartokon fehér kavicsból kirakott játék-labirintusok, amelyek gyermeki egyszerűségük dacára mégis az Örök Labirintus mélységes borzalmát idézik. A palindrom is ilyen nyelvi csapda; vagy inkább a nyelv ügyes kelepcéje, melyben vég nélkül verődnek oda-vissza a hangok; zárt rendszer, kalitka; társasjáték – a végén mindig újra a kiindulópontnál találjuk magunkat. És ennyiben néha hasonlít az univerzumra.

 

A firenzei ókeresztény Battisterio padlóján, a zodiákus kör középpontjában sugárzó Nap ábrája körül látható az alábbi felirat: en giro torte sol ciclos et rotor igne - „Tüzem által, én a Nap, mozgásba hozom a köröket, és magam is körbeforgok”. Közben a felirat is körbefut, megfordul, visszatér. Olvasod, körbejársz, újrakezded.

 

És nincs vége.

 

„Óriás palindrom az idő, föl-le jár előttünk, mint az inga, s olvasható minden irányból.”