Liget.org   »   2014 / 6   »   Vörös István  –  A szépség koldusai
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2956
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Lehet, hogy nem ez a világok legjobbika,

de meglehet, hogy a legszebb.

Más bolygókon talán

kevésbé kegyetlen az élet,

kevésbé iszonyatos a halál,

kevésbé véres a születés,

de ott biztos a szépség

is szegényesebben található.

 

Rio fölött,

a szegénynegyed előszobájában,

egy gazos helyen anyakoca fekszik.

Sovány és foltos, egykedvűen szoptatja

két egészséges malacát.

Szegénynegyed, nyomorváros? Nincs magyar

szavunk rá, ami pontosan lefedné

azt a hiányból épült bűzlő, veszélyes, halálszagú,

világtól elvadító telepet. Ha az a nép

kitör egyszer onnan, nem

vízért, de iható italért, ehető

ételért, otthonos otthonért,

aranyos aranyért, izgató izgalomért,

az olyan lesz, mint a sárlavina.

Mint a történelem újraindítása.

 

Most az egyik, ha van köztük

egyik, és nem mindenki másik,

disznót tart, és a disznó eltartja

magát ezen a szűk kirándulóhelyen.

Vajon mennyi húst tud majd adni?

Meddig él ő, és a két kismalac?

Mikor lesz ezen a helyen is

kunyhó, bádogház, kulipintyó?

 

Van-e neve a kocának?

És a két malacnak? Mért nem született több?

Vagy azokat már megették?

És a rosszul átsütött húsra

opálos színű vizet ittak,

mely fröcskölve folyt a ház előtti csőcsonkból?

 

Lehet, hogy nem ez a világok legjobbika,

de meglehet, hogy a legszebb.

Más bolygókon talán

kevésbé kegyetlen,

kevésbé iszonyatos,

kevésbé véres,

de ott biztos...

Egy sötétzöld levelű fa alatt

pár növényevő áll, és a szürke

felhők mögül soha elő nem tűnő napra

és csillagokra gondolnának,

ha lenne egyáltalán sejtésük az égről.

Az íztelen leveleken egyenletesen kopog

a soha el nem álló csendes eső.