Liget.org   »   2008 / 12   »   Ács József  –  hozzászólása
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=35
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Tény, hogy mennél nagyobb valakinek a hatalma, az alárendelt apparátus annál erősebben nagyítja fel a személyiségjegyeit. Ez arra csábíthat bennünket, hogy a történelmet a történemi személyiségek történelmének lássuk, elfeledkezve azokról a kulturális mintákról, szelekciós / kontraszelekciós mechanizmusokról, társadalmi-gazdasági háttérfolyamatokról, melyek hatalomra emelték, majd hatalomban tartották őket. Otho és Vitellius esetében elsődleges kulturális minta volt Nero vagy Caligula önistenítő narcizmusa, szelekciós tényező, hogy a hatalmát mindenütt felfegyverzett seregekkel védő birodalomban a császárság elragadásához is katonai erőre volt szükség (az államcsínyt végrehajtó Otho erre a praetori Gárda lefizetésével tett szert, míg Vitellius az alája rendelt germán légiókra támaszkodott). Hatalmuk egyébként nem volt hosszú életű, Otho összesen három, Vitellius nyolc hónapig volt császár. Az interregnum a náluk nagyobb formátumú Vespasianus érkezésével zárult le. Aki elsősorban a történelmi személyiségek életútjára figyel, hajlamos szem elől veszteni a háttérfolyamatokat, ezért különös figyelemmel kell ellenállnia a démonizálás és az idealizálás csábításának. A démonizálás és idealizálás egyazon érem két oldala. Az érem csillogása a felszín felé tereli rövidlátó figyelmünket, s akkor, mint ma, könnyen az a hamis látszat keletkezhet, hogy Otho és Vitellius személye az, ami átokként ül a politikán, s a mélyben amúgy minden egészséges.