Liget.org   »   2007 / 5   »   Ács József  –  A hazugság mint elfojtás
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=443
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Két nappal a Van fogalmad? nyitóelőadása előtt egy filmklubban megnéztem Michael Radford 1984 című, 1984-ben forgatott filmjét.

    A tüdőbeteg George Orwellre hajazó John Hurt "kocsonyás" alakítása akkor is kellő ösztönzésül szolgált volna az Angszoc és a Globkap nyelvi terror-mechanizmusainak feltérképezéséhez, ha nem kínozna gyerekkorom óta az a feszültség, mely a minden emberrel fennálló, elemi közösség érzése meg a társadalmi és magánszerepekből sugárzó idegenség között fennáll.

    Február 22-én reggel, felébredés után hirtelen eszembe ötlött, mennyire tanulságos összevetni két nagy huszadik századi nyelv-víziót, melyek a fogalmak szisztematikus átrendezését, a nyelv és ezzel a gondolkodás szétbontását és újra-konstruálását szerették volna elérni.

    A logikai pozitivizmus célja, hogy egy nyelvi állítás igazságtartalma formális módon eldönthető legyen, azaz a hamis állításokat már nyelvtanilag hibás voltukról fel lehessen ismerni. Az orwelli newspeakben bizonyos fogalmakra kell alapozni és szűkíteni a nyelvet, hogy megfosszák az embereket az önálló világértelmezés képességétől, nyelvileg kifejezhetetlenné téve - ezúttal nem a hazugságot, hanem a fennálló hatalmat megkérdőjelező kijelentéseket. A kérdésre, hogy melyik törekvés jutott közelebb a megvalósuláshoz, a válasz egyértelmű. Az utóbbi.

    A logikai pozitivizmus a nyelvet a valóság leképezését végző logikai rendszernek tekintette, az igazságot pedig a leképezés torzítatlanságaként értelmezte. Az orwelli vízió ellenben arra a felismerésre épít, hogy a valóság értelmezése a nyelv függvénye, ám a nyelv sem a nyelvben gyökeredzik, mert jelentéseit az élet gyakorlatában formálja ki magából. A nyelv konstruálása a valóság konstruálása, de a nyelv konstruálása zátonyra fut az élet gyakorlatának átalakítása nélkül. Nyelv és gyakorlat kölcsönhatásából éppúgy következik az, hogy az élet és a mű egymást hitelesíti, mint hogy az értelmezési hatalom képes gyakorlati hatalmat teremteni, a gyakorlati hatalom pedig csak az értelmezési hatalommal képes stabilizálni magát. A nyelv az Angszocban és a Globkapban sem maga a csapda, csupán a csapda fedele.

    Az alétheia értelmében felfogott igazság azonban nem birtokolható tárgy, hanem történés: belátás és feltárulás. Egy összefüggés kiemelkedik a feledés homályából, hogy természete szerint, a maga összefüggéseiben megmutatkozzék. Ha nem tudjuk eleve, mi a valóság, lehetetlen a képmást a valósággal összevetve meghatározni, mi igaz, mi nem. A hazugság olyan értelmezés, melyben a létezők álarcot és jelmezt öltenek, megakadályozva a tulajdonságok és összefüggések teljes feltárulását: a revelációt. A hazugság ebben az értelemben mindig elfojtás.

    Ha az igazság nem objektum, nem képmás és tárgy egyezése, akkor az igazság nem dönthető el formális úton és egy kijelentés igazsága nem függetleníthető a kijelentés körülményeitől. Ha a kulcsfogalmak ki is nyitnak ajtókat, más bejáratokat lezárnak. Az időből kiszakadt és kővé dermedt igazságok, melyekre mindenki hivatkozik, egyre kevesebbet tárnak fel és egyre többet fednek el: az eleven szellemet kész fogalmakkal helyettesítő redukcionizmusban felismerhetjük az igazság meghiúsítását: a hazugságot.

    A fogalmakat aligha nélkülözhetjük. Fogságukból megszabadulni mégis, egyre jobban látszik, létérdek. A szellem örök szabadságharca? Mondjuk inkább egyszerűen azt: az emberi méltóság visszaszerzése.