Liget.org   »   2006 / 11   »   Ács József  –  A leselkedő halál
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=551
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Megkövesült gondolatok

megannyi kis tömbje ragyog.

Képkiállítás az agyban?

Megnézzem vagy elszalasszam?

Minden bajom kint keressem?

Sehol másutt: csakis bennem?

Amit gondolok, kiárad,

s visszahárítja a vádat.

Fülembe sustorogja: "Szép!

Csakhogy belőled áll a kép!

 

Magad vagy magad városa.

Nem mutogathatsz már soha

kövekre, cserépre, fára.

Te vagy magad szarkofágja.

Már füstölög az otthonod.

Ki terjeszt elektroszmogot?

Agysejtjeid háborúznak,

véredben halottak úsznak,

te vagy egyedül a színpad,

te vagy színtere a kínnak.

 

Te törted szét, mi összetört,

most benned szikesül a föld,

te és csak te lehetsz a tű,

szénakazal vagy, gyönyörű,

bottal ütöd saját nyomod,

neked fáj: a csontod ropog.

Tévelygő, kit hajt a virtus,

s ahol megy, a labirintus,

a százszor átkozott falak:

belőled nőnek-hajlanak.

 

Haladj bármerre, magadba,

mindig magadba ütközöl,

pedig semmi sincs belőled:

élményeid vagy, semmi más.

Világnak látszó megszokás

tölt ki, gyönge üvegpohár!

Nincs, ami történhetne még.

Nincs, ami ne lett volna már."

Így szól a leskelő halál,

majd örök életet ajánl:

 

"Hiába éget már a Nap:

kiittad szomjúságodat.

Törhetetlen vagy, akár a homok:

túléled a sivatagot."