Liget.org   »   2006 / 6   »   Ács József  –  Keserűvíz
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=655
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

 

- Alászolgája, Hacsek úr.

- Jó napot, Sajókám.

- Rendelt már valamit?

- Egy pohár vizet.

- Tessék, vegye be vele ezt a koffeint, aztán fussa át ezt a szöveget. Ma nyomták a kezembe.

Hacsek elolvassa az idézetet, aztán leejti a papírt az asztalra.

- Nem hiszek a szabad lelkek végtelen szorongásában.

- Miért nem?

- Hol lát itt szabad lelkeket?

Sajó ingatni kezdi a fejét.

- Ha belegondolok, alig néhánnyal találkoztam életem során.

Hacsek bólint.

- És végtelen szorongást? Azt lát?

- Idegességet, zavarodottságot, fásultságot, közönyt, még őrjöngést is többet. Igaza van, Hacsek, ez az élet túlságosan nyers, ugyanakkor túlságosan kisszerű ahhoz, hogy igazán szorongani lehessen benne. A szorongást ma már senki sem képes tartósan elviselni, ezért aztán meglóg előle, mint Jenő barátunk az idegenlégióból. Emlékszik?

- Na ja, Sajókám, mire, tegyük fel, odajutna az ember, hogy előkapna valami receptet, amiről ez a figura ír, és elkezdené csillapítani a végtelen szorongást, már okafogyott az egész: az illető rég áttelepült valami komfortosabb őrületbe. Kényelmesebbnél kényelmesebb karosszékek kaphatók élőhalottaknak, vízágyak az elevenen eltemetetteknek, acélszarvak a vadbarmoknak, gumitülkök az ökörködőknek. Ma már mindenkit a legmagasabb szinten kiszolgálnak és erre a piacra betörni rendkívül nehéz.

- Mit gondol, ennek a Camus-nek sikerül?

- Nehéz piac, Sajókám, nagyon nehéz.

- De hátha.

- Megmondom őszintén, nincs kereslet. Az emberek azt szeretik, ha békén hagyják őket.

- Csodálkozik? Egy ilyen évszázad után?

- És egy ilyen évszázad előtt...

- Maga hisz abban, hogy az ember szakadatlanul haladt előre sorsa megismerésében?

- Ne beszéljen! Ki az illető? Maga ismeri?

- Ne szórakozzon velem, Hacsek. Az ember itt általános alany.

- És mi az általános állítmány?

- Nem érti? Az emberekről van szó általában. Hogy ma már jobban ismerik a sorsukat, mint régen.

- Nem csodálom, Sajókám, rengeteg az asztrológus.

- Nem erről van szó, hanem az önismeretről! Hogy ma egy ember jobban ismeri magát, mint ötszáz éve.

- Engem? Ezt se csodálom, Sajókám. Ki ismert engem ötszáz évvel ezelőtt?

- Én is bánom már, hogy megismertem!

- Ne szomorkodjon. Járhatott volna rosszabbul is.

- Hogyhogy?

- Elüti a villamos.

- Hát én vagyok a hülye, hogy szóba állok magával!

- Maga mondja...

- Ebből elég. Ide figyeljen: ez a Camus azt írja, hogy az emberek saját magukat, a saját sorsukat ismerik jobban, mint régen.

- Maga ezt elhiszi?

- Megszabadultak a babonás hiedelmeiktől.

- És azok most szabadon csatangolnak a világban. Jól nézünk ki.

- Juszt is folytatom: azt írja, hogy össze kell varrnunk azt, ami elszakadt.

- Összevarrni? Mondja Sajókám, nem Singerről magyarosított maga véletlenül?

- Ide figyeljen Hacsek: nem emlékszik Ady Endrére?

- De, a Meteorba járt, rettenetes ember.

- Ő írta, hogy minden Egész eltörött.

- Ne röhögtessen, mert cserepes a szám. Egy mulatóban megesik. Táncolnak, duhajkodnak, véletlenül feldől egy asztal és kész a baj.

- Ezek nagyon komoly dolgok. Arról van szó, hogy ma már nincs mindent magyarázó és mindent irányító egységes világszemlélet. Ez a Camus pedig azt írja, hogy nekünk kell valamit a helyére állítanunk.

- Már megtörtént, Sajókám.

- Ne bosszantson már a defetizmusával!

- A micsodámmal?

- Azzal, hogy nem hisz semmiben.

- Hát ki vagyok én, hogy higgyek valamiben? Szerintem már az is szép tőlünk, hogy halálunk után olvasgatunk. Apropó, ki ez a Camus?

- Ha tudni akarja, Albert Camus is régen meghalt. Nagyon híres író volt, pont olyan idejétmúlt figura, mint maga. Autóbaleset áldozata lett. Egyébként az volt a véleménye, hogy a legabszurdabb dolog autóbalesetben meghalni.

- Maga nyert, Sajókám. Akkor ez az ember tényleg ismerte a sorsát.

- Tessék, olvassa: Tudjuk, hogy ellentmondásban élünk, és azt is, hogy meg

kell tagadnunk ezt az ellentmondást, és mindent megtennünk annak érdekében, hogy csökkentsük.

- Hát fogok én magának ellentmondani? Úgyse értek belőle egy szót se.

- Mondok egy példát: Felfogható igazságot kell szolgáltatnunk egy nyilvánvalóan igazságtalan világban.

- Mi vagyok én, táblabíró? Igazságot szolgáltatni? Nézze Sajókám, itt mindenkinek igaza van. Ez egy kínálati piac. Itt lehetetlen igazságot szolgáltatni: legfeljebb igazat adhat másoknak.

- Igaz.

- Na látja. Ez ingyen van.

- Meggyőző boldogságot a század nyomorúsága által megmérgezett népeknek.

- Nézze, Sajókám, maga akar engem boldoggá tenni? Évtizedek óta hiába próbákozik. Miből gondolja, hogy éppen most fog sikerülni?

- Nem magát kell boldoggá tenni, Hacsek, hanem a nyomorult népeket.

- És én nem tartozom a nép közé?

- Dehogynem.

- Akkor hogy fog maga engem boldoggá tenni?

- Slussz, ez a téma be van fejezve!

- Na látja, Sajókám.

- Értse meg, hogy nem magáról van szó. Camus azt mondja, hogy adnunk kell valamit az embereknek.

- Egy jó nagy pofont.

- Nem erről van szó.

- Akkor mézesmadzagot.

- Arról van szó, hogy mi jobban ismerjük már a történelmet és okultunk belőle.

- Én is pont erről beszélek.

- Így nem jutunk előbbre.

- Én is ezt mondom.

- Hogy üsse meg magát a guta, Hacsek! Nem rólam meg magáról van szó, hanem az emberiségről. Hogy kollektíve kell csökkentenünk a kollektív nyomorúságot és kollektíve kell boldoggá tenni a kollektíve szerencsétlen embereket.

- Mondja, Sajókám totózott már maga kollektív szelvénnyel?

- Még nem.

- Ott is azon vesznek össze, hogy ki adta a fix tippet. Szarból nem fog várat építeni.

- Camus azt írja, hogy ez emberfeletti feladat.

- Az kétségtelen.

- Várja már ki a végét!

- Rakja csak. Én ráérek.

- Nem annak! A szövegnek! Emberfelettinek egész egyszerűen azokat a feladatokat nevezik, amelyeket az emberek hosszú idő alatt végeznek be.

- Ne túlozzon, Sajókám! Megiszik egy üveg keserűvizet: hamar túl fog esni rajta.