Liget.org   »   2005 / 9   »   Búth Emília  –  Papírhéjú
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=850
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Fiú, lány, anyjuk, apjuk.

Kicsi a ház, négyen lakjuk.

Rigót tartunk, gyere csak õsz,

Kertecskénket õrzi a csõsz.

 

A feltörendõ dió, s a föléje sötétülõ kalapács aránytalanul nagy. A rajzfilm-gyerek csöpp, dülledt mellkas, dereka hátrahajlik, teste megfeszül, lecsap: MINDENT TUDNI AKAROK. Kunkorog elõ a három szó. Papírsárkány kanyarog, fodorul, úszik, lebeg hétszirmú szünidõk felett. Ereszkedõ léghajó, kotytyanó, eszelõs ladik.

    A horizont bárhol átvágható.

    Madáretetõ, tálka, ladik, tenyér. A dióhéj bölcsõ. A dióhéj ház. A féllábú diófa fölém terjesztett árnyain emlék sorjáz.

    Lent, babráló fűben, levert madártojás, megrepedt csigaház, széthasadt gyíkkoponya. Barnuló ujjaim közt megpattant, megbontott, sziszegõ zöld burok: mi lett volna, ha akkor, ha mégis, ha mégse.

    Már semmit sem tudok.

    Kenyeret szelek, sorsjegyet kaparok. A fa vághatatlan göcsörtje. A fejsze véghetetlen csorbája. A dióra végleg ráfagyott tavalyi hó.

    Papírhéjú, mondom, bontom: ínyemen, nyelvemen, fogaim közt a hallgatás (fanyar?), frissen nyúzott nyers dió.

    Csak pontosan, szépen. Oldalvást fekszenek. Homlokuk, felhúzott térdük öszszeér. Begörbült testük, derekuk, hátuk a falhoz domborul. Vitorla nincs. Határ-idõ nem borul. Csak a semmi mély.