Liget - irodalom és ökológia
 
 
 
Varga Zoltán Zsolt

1962-ben született Szombathelyen. A Magyar Képzőművészeti Egyetem kőrestaurátor szakán diplomázott. Kőrestaurátor vállalkozást irányít, köztéri és alanyi szobrokat készít. Első, és eddig egyetlen önálló tárlata 1999-ben a Gödöllői Galériában volt. A GÖMB (Gödöllői Művészetbarátok) nevű képzőművész csoport alapító tagja, a GÖMB kiállításain rendszeresen részt vesz. 1989-ben a Liget esszé pályázatán II. helyezést ért el, azóta több esszéje, majd 2005-től novellái jelentek meg a Liget folyóiratban.

 

"Nyolcéves voltam, s egy szeptemberi délután a napköziből hazafelé menet friss diókat szedegettem egy utcára hajló fa alól. Az egyiket úgy sikerült feltörnöm, hogy a héj középen kettévált, ekkor rádöbbentem a fodrozódó iker-dióbél meg a koponyában megbúvó két agyfélteke elképesztő hasonlatosságára, amit a Deltából akkor már ismertem. Most, ahogy dédelgetem a régi jelenetet, szobrászi fantáziám korai megnyilvánulásának vélem elmélázva, a koponya-dió meg kavargó képeket ránt magához, foszlányokat és éles fényeket-árnyakat, szagokat, tapintási érzetek sorát."

Varga Zoltán Zsolt
 

 
Liget.org   »   Liget szerzők   »   Varga Zoltán Zsolt