Mágikus őszök emléke szól a “Bábeli mindenségben” “Az utolsó szó jogán”: “Bújj el, Jankó…” És azt is mondja, Gondjaid magamra vettem, válassz: Mundus subterraneus vagy VERBA MANENT? Eldöntendő. Majd Ismét Föld-képek következnek (“Szép szemek… szép szemecske”) és Lomtalanítás az Álom utcában, Weöres ladikján. Így végződik, Elárulom, A jó húsleves legendája.
Tovább a cikkekhez »1972-ben született; elsősorban prózát (novellát és regényt), ritkábban esszét ír. 2006-tól publikál irodalmi folyóiratokban (Árgus, Holmi, 2000, Műhely, Műút, Kalligram), s főként a Ligetben. Flaubert és a divat című elbeszélésével helyet kapott a Körkép című antológiában is.
A szerző honlapja: www.centauri.hu
Találkozott ön már személyesen Szonyával? Hallgatta-e már úgy Hamlet úrfi eleven és furcsa okfejtéseit, hogy az ő kupáiból iszik? Érezte már, milyen csodás Beatrice érintése? Feltűnt már önnek, milyen finom, vonzó és rémisztő Laura kora tavaszi illata? Szedett már ki személyesen jókora, sötétbordó, vérrel teli kullancsot Behemót szőréből? Adott kölcsön valaha esernyőt Esti Kornélnak? (Amit sose kapott vissza.) Ott volt ön 1991 őszén, amikor a nullfoki blues-kocsmában így szólt hozzám a némiképp spicces Kisherceg: Kérlek, rajzolj a poharamba még egy kis sört! Ugye, nem ön volt az ókori doki, aki felvágta Petronius és Eunice ereit!? Mondjon példát, akár egyet is, amikor ön Szindbáddal vacsorázott! Segített-e ön valaha Mr. Bloomnak cipőt választani? Volt már úgy, hogy fanyalogva mosta a fedélzetet, és mert nem görnyedt rá teljes odaadással a gyökérkefére, megvonta öntől az aznapi grogot Ahab kapitány? Aludt Quegqueg-gel egy ágyban? Emlékszik olyan reggelre, amikor ön megrázta és letartóztatta Josef K.-t? Félt már együtt Frodóval? Etette akár egyszer is vízre dobált kenyérrózsával Jonathan Livingstont, a sirályt? Kérdezem, hogy járt-e már a Pokolban, s ami fontosabb: összefutott Vergiliusszal ott? Tán ön volt az, aki megmutatta, hogyan egyen késsel-villával Martin Eden? Tán ön volt az, aki Gerbeaud-ot lovagolta? Ringatózott már déli tengeren? Hallott már a verandáról üvöltő szeleket?, küldött már virágot Algernonnak?, utazott vörös postakocsin?, loholt már eltűnt idő nyomában?, hallgatta már a véletlen zenéjét?, ringatta már az éjfél gyermekeit?, járt már az állatfarmon?, használt már parfümöt?, volt már szentivánéji álma?, s volt-e már önnek Ördöge?

Kék angyal. Magvető, 2008.