Mágikus őszök emléke szól a “Bábeli mindenségben” “Az utolsó szó jogán”: “Bújj el, Jankó…” És azt is mondja, Gondjaid magamra vettem, válassz: Mundus subterraneus vagy VERBA MANENT? Eldöntendő. Majd Ismét Föld-képek következnek (“Szép szemek… szép szemecske”) és Lomtalanítás az Álom utcában, Weöres ladikján. Így végződik, Elárulom, A jó húsleves legendája.
Tovább a cikkekhez »1937-ben született Homokszentgyörgyön, 1952-től Budapesten él. 1965-ben magyar szakon végzett az ELTE-n, ekkor jelent meg első könyve. Pedagógiai újságíróként, szerkesztőként dolgozott. Verset, novellát, esszét, meséket írt. 1988-tól a Liget, 2008-tól a Szitakötő szerkesztője.
A szerző honlapja: http://horgas.org
A kalimpáló szonett
Ami rezgő jelenségben lebeg,
megszilárdult tartós gondolatban.
(Goethe)
Járok benne keresztül-kasul, szabad
akármit kimondanom: „hüppög a nyár“,
„rázza megfakult pikkelyeit a nyír“,
„halforma felhő sárga égbe harap“.
Száraz fű zörög. Szamárfület mutat,
visít a szél, s a földből gyúrt horizont
mögé zuhan a félkész szonett, viszont
ezüst szögön (így akarta?) fönnakad,
kalimpál: „Segítség!“ Az is én lennék?
Pingált zenék mindennapi értelmét
szétbogozni vagy össze – próbálkozom.
Elgondolom, hogy rezgő tájképeim
élnek, szavakba szilárdult énjeim.
Beütök egyet (vagy ki) laptopomon.