Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 11   //    «    7    » 
AZ A RENGETEG
Levendel Júlia
Az a mindenféle habart lé
esszé 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Móricz novellájában a mindig szŰkölködõ béres álmatlanul hánykolódik a gazda lányának lakodalmát elõzõ éjszaka - a meghívást, hogy elmehet a lakodalomba, és annyit ehet, amennyi beléfér, élete legnagyobb feladatának érzi. Fél, hogy nem tud megfelelni. Nyugtalansága ugyan egy-egy jó étel ígéretére csitul, még el is mosolyodik... "Arra gondolt, hogy ha egy kádba öntenék azt a sok krumplilevest, keménymagos levest, meggy-, korpa-, lekvárciberét meg azt a mindenféle habart lét, amit õ életében megevett - ajajaj, olyan nagy kád nincsen a világon, még az egri érsek pincéjében sincs olyan hordó". S persze az életében megevett jó étel egy ócska fazéknyit se tenne ki összesen.

    Az olvasó itt maga is elmosolyodik: egy nagy író, bizonyára elemi jósága és emberszeretete késztetésének engedve, olyan látomást tulajdonít hõsének, amire a nyomorúság foglya biztosan nem képes. Hiszen egy lappal elõbb azt írja Móricz Kis Jánosról, hogy "láthatatlan ember volt", sohase "érdekes". "Se nem erõs, se nem gyenge, nem kicsi, nem nagy; nem sánta, nem begyes... Olyan volt, mint egy ember; két szeme volt meg egy orra. Bajusza is volt. És sohasem jutott eszébe semmi". Aztán meg: tessék! Ez a pont-pont-vesszõcske ember elképzeli az életében magába öntött híg-rossz löttyöket - egy hordóban az egész moslékot. Méghozzá úgy, hogy a felsorolt ételek kedvetlenítõ ízét, sõt a kozmás-buggyant bŰzt is éreznünk kell. Lehet, hogy fensõbbséges mosolyunkkal védekezni próbálunk az érzéki varázslat ellen? Még hogy ezt gondolja Kis János! A láthatatlan és gondolattalan Kis János! És hajlamosak vagyunk feltételezni (én legalábbis), hogy Móricz ugyanazt az írói paradoxont állította elõ, amelyet Gogol óta oly sokan. Talán az õ "semmilyen" Csicsikovjáról, errõl a tulajdonságok nélküli modern emberrõl kellett elõször elhinni, hogy a világirodalom legszemtelenebb-szellemesebb ötletét kiagyalhatta. S ki ne hinné el neki meg az õ teremtõjének?! Hiszen nincs itt írói melléfogás: Csicsikov a maga csézájában éppen olyan "érdektelen", mint a zsíros töltött káposztára - rengetegre!, ha nem is hatvan, de legalább ötven gombócra - sóvárgó, és a nehéz étel bekebelezésétõl szorongó Kis János, de abban a pillanatban, amikor alkalmasnak találtattak a bemutatásra, mondhatnám, amikor világra jöttek, illetve banalitásuk teljes fegyverzetében kipattantak atyjuk fejébõl, mégiscsak emberré lettek. Képzelgésre, szenvedésre, hazudozásra vagy megszégyenülésre alkalmas emberek. Az együgyŰ Kis Jánosnak fogalma sincs a saját tragikus sorsáról, mert a "tragédia", a "sors" vagy a "fogalom" fogalma nem érzékelhetõ-értelmezhetõ számára. Móricznak így kell õt megmutatni: nézzétek, ennyire kifosztott, ilyen taszítóan gyámoltalan - hurcoljuk hát helyette is a sors-felismerés terhét.

    Emberünk a lakodalom elõtti este is, hogy hazatér az aratásból, korpaciberét vacsorázik. Közben félrerúgja a lábszárára kapaszkodó, nyávogó macskát, ahogyan majd ébren hánykolódva is nagyot rúg a fekhelyül szolgáló szalmadikóba. De Móricz tudja, és tudatja velünk, hogy "a szegénységet rúgta el magától". Szegény Kis János napközben se érzékelte a környezõ világot, "nem látta a nagy búzatáblát, se a körülötte dolgozó embereket, nem ismert senkit, semmit, nem volt múltja, jövõje" - minden porcikájával, "egy vadállat makacs dühével", önkéntes éhezéssel készült az "emberi léten felüli feladat"-ra: elõször is kárpótolja magát. Most az egyszer õrajta múlik, mennyit képes elvenni. Mert amennyit elvesz, kimerít a tálból és magába gyömöszöl, a vén Sarudynak annyival kevesebbje lesz. Bosszút állhat. Az évtizedekig nyelt, világnagy kádba se férõ mindenféle habart lé képzete mellett így felsejlik az egyetlen este elfogyasztható temérdek kövér étel - ha nem is moslékként összeöntve, de végtelenül sorakoztatva. A belátható világ - Sarudy birodalma - is átalakul: elnyelhetõvé tömbösödik; "képes lett volna... hogy a kévéket úgy eregesse le magába, mint cséplõgépnél az etetõ a dobba".

    A kudarc döbbenetét és szégyenét elmetszi a gyors halál - s noha Kis János utolsó szavaival is csak átkozódni tud ("Dögölj meg, kutya", vicsorogja magának), semmilyen életét pedig hangtalan (!) végvonaglás zárja, Móricz nem ereszti el olvasóit nagyúri közönnyel: képzeletünkre már visszacsinálhatatlanul rátelepedett a rengeteg összeöntött étel. És rémülten gondolnunk kell, muszáj, a magunk elfogyasztotta szörnyŰ halomra - medencényi lehet? vagy egy egész tómedret megtöltõ? Az irdatlan mennyiséghez képest szinte mindegy is, hogy valaha rossz vagy jó volt. És mennyi - állítólag láthatat-

lan - levegõt áramoltattunk át a tüdõnkön! Mennyi ruhát nyŰttünk el, nõttünk meg híztunk ki, mennyi vizet használtunk!... Állj, ostobaság az egész!, hiába, már feltartóztathatatlanul nyomakodik minden: milyen rengeteget léptünk, sík terepen vagy lépcsõn le, lépcsõn fel, kaptatva, futva, andalogva; és lám, csak egy arasznyi ugrás, és elszabadultan árad képzeletünkben a megélt rengeteg kín, a testi fájdalmak és a torkot szorító, mellkasra nehezedõ, a ki tudja, hol fészkelõ lélek szenvedése, ami a legkínosabb betegségeknél is gyötrelmesebb lehet; vannak, tudom, akik megcsömörlötten kiszámolják, hogy hányszor szeretkeztek, vagy ellenkezõleg: sopánkodnak, hogy csak ennyi volt, s legfeljebb még ennyi várható. Úgy egy emberöltõvel ezelõtt kezembe kerültek azok a vízszintesen-függõlegesen vonalazott füzetek, amelyekbe lejegyeztem csecsemõ gyerekeim életmŰködésének mérhetõ adatait, többek között, hogy mennyit szoptak, s bizony vigyorogva számoltam: összeadtam, aztán az eredményt megtoldottam a lefejt és elvitt - persze be-

csült - mennyiséggel; büszkén konstatáltam, hogy legalább nyolc hektoliter volt a produktum, s noha a számolósdira nyilván keserŰ-keserves állapotomban került sor, azért nem hihettem, hogy ennek egyáltalán köze van a szoptatáshoz.

    Azt mondják, a haldokló elõtt - akár a perc törtrésze alatt - lepereg egész élete filmje. Nem inkább úgy van, hogy aki egyszerre kénytelen érzékelni, ami adagolva, tagolva, emberi léptékŰre osztva is talán sok volt, az szörnyethal a roppant teher alatt?

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 11   »   Az a mindenféle habart lé
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911