Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 11   //    «    31    » 
TÉNYFÉKEZŐ
Dalos Margit
Drágáim
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Igazán kedves tõletek, hogy elküldtétek ezeket a képeket, bár némelyikrõl nem tudom, hogy ki van rajta: vagy a kép homályos, vagy az emlékezetem, de ha a testvéreim eljönnek, biztosan megtudok ezt-azt, a nõvéremnek mindenképpen többre kell emlékeznie.

    A lánygyerek a nagy fŰrésszel mintha valóban én lennék, s hogy õszinte legyek, ezt nem is bánnám, szükségem is van egy ilyen képre. Pontosan egy ilyenre, amit elnézegethetek, és azt gondolhatom, hogy ez az én nagyapám, és engedi, hogy a fŰrészt fogjam, és úgy tŰnik, hogy szeret, látszik az arcán, és aki fényképez, az is biztosan szeret, mert különben minek fényképezne. Ezen a képen rendben van minden: gyerek, nagyapa, kapu, ereszcsatorna, a kövekbõl kirakott járda, a járdára kirakott asztal, a kerítésen belüli lombok, a gondosan megmunkált nagykapu, amibe precízen kiskaput is tettek, a bevakolt kerítés pontosan illeszkedik a kapuoszlophoz, a kapuoszlop meg a kapufélfához, a kapu egyik szárnyához meg a levelesláda. Itt tudtak mindenrõl és mindenkirõl: hogy hányas már a kisgyerek lába, mi volt az elsõ szó, amit kimondott, hány évgyŰrŰje van a fŰrészelt fának, hány darab raklap van a sarokban felstószolva, és ahogy nézem, bennem is tudás támad, hogy hogyan voltak lerakva a járdai kövek, tudom az egymás utáni szabálytalanságokat, tudom a topogást, bicegést, botlásokat; számon tartották, hogy hány bibi van a térden, az orron, a könyéken. Ebháj, kutyamáj, holnapra már nem is fáj. Nem is fájt, már aznap sem fájt, meg különben is kele-kele fŰzfa, bodogai nyárfa, azt hiszem, énekelni mindnyájan tudtunk, énekeltünk az udvart betöltõ kalácsszagban, tejbepapi szagban, a nagypapáék paprikás ebédszagában meg a vörösboros fröccs buborékos fröcskölése fölött. Jó volt a buborékokba beleénekelni. A hangok pukkasztották szét a buborékokat.

    Azért a ti gyerekkorotok boldog volt, mondta anyánk, és nem tudtuk, hogy miért mondja, hogy mire gondol egyáltalán, de ez a kép itt kisegít: anyánk emlékezése fékezhette a tényeket, megállította, mint egy fotómasina, anyánk tudatában boldogan mosolyogtunk, mint ez a gyerek és ez az ember a képen.

    Jól jön nekem ez a fotó. Felvállalom. Mert az egyik ajtó mögött a kacska köveken túl ott lehet az egészséges, fiatal anyám, és nevetve nézi a fényképezkedést, az egész mulatságos beállítást, igazából mi ketten is azért nevetünk, mert õ nevet az ajtó mögött.

    Lehetséges, hogy késõbb, hatéves koromban is azért kívántam rá annyira a fŰrészelésre, mert a kezemben még élt a nagy fŰrész megmarkolásának emléke? s vele együtt felidézõdött mindnyájunk nevetése, fõleg anyámé, mert hiszen õ volt a világ tengelye: tõle mŰködött minden; jókedv, öröm, biztonság, jóllakás és séta.

    Lassan fordult ki a világtengely: idõnként meg-meglódult vagy visszafelé forgott: anyánk nagyon beteg lett. A betegség nemcsak az õ testét és lelkét zilálta szét, hanem az egész világot: fölborult a rend, mindent evett a rozsda, a kapuk tárva nyikorogtak, a raklapokat fölégették, a kövezett járdákat kikezdte a fagy, ha énekeltünk is, csak úgy bolondul összevissza és magunknak, senki nem tudta, hogy hányas a lábunk, mert minek: mire cipõt vehetünk, már úgyse akkora lesz. Gyújtóbombák és láncos bombák is estek. A tetõcserepeket levitte a légnyomás.

    A tárva lengõ kapukon át jöttünk-mentünk, szomszédoltunk egymásnál az utca gyerekeivel, s amikor Tecáék udvarában megláttam a nagy halom hulladékfát, amit Smercsák néni hozatott, és a bútortörmelékeket, bombától szétvágott ablaktokokat, ajtókereteket, egy mosópadon próbálta szétdarabolni, leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy a fŰrészt a kezembe vegyem, hiába csikordultak a fákban maradt szegek, csavarok. Smercsák néni azt mondta, ez nem gyereknek való, és nem adta a fŰrészt, hiába kérleltem hoszszasan. De tudtam, hogy az idõ nekem dolgozik, nem mentem el az udvarból sehová, s amikor Smercsák néni bement, hogy valamit ebédeljen, a fŰrészt megragadtam - meghitten jó volt a fogása -, s a szikkadt, szálkás lomok közül felkaptam egy csodás holmit: ez is poros volt és föld színŰ, de a szürkeségen színek derengtek át: mintába kanyarított tompa színek. Láttam, hogy ez egy gyönyörŰ fotel karfája lehetett: egy kipárnázott, a végén ívben hajló karfa, simulékonyan feküdt a padra, az íves vége kínálta magát. A bal kezemmel a karfát szorítottam, a jobbal markoltam a fŰrészt - ó, én akkor már nagyon sok mindent kifigyeltem - és izmaimban, zsigereimben, és most már tudom: az emlékeket tároló valamennyi zugomban ismerõs boldogságot éreztem: most nevetni kéne, most anyám is nevetne, ha látna, de azért izgultam, hogy meglát a Smercsák néni, és a fŰrészt elveszi, hát gyorsan rátettem a vasfogakat a karfára, és tolni, majd húzni akartam, de a fogak a textilen megugrottak, egyenesen a szorító hüvelykujjam begyének, azon is végigugrattak, hosszú, súroló-roncsoló sorozatban. Nem vágásból folyt a vér, hanem egy márványos, színjátszó mintázatból, ami tŰrhetetlenül csípett, égett, lüktetett. A fŰrészt gyorsan visszatettem, és nyomott a kudarc nagyon. Szégyenemben nem szóltam senkinek. Azaz anyámnak szóltam volna, de láttam, hogy a fájdalomtól megint szinte nincs magánál, láttam, hogy a rendbõl régesrég kibillent konyhánkban a kifeszített szárítódrótba kapaszkodik.

    Az ujjam még nagyon sokáig fájt, fõleg amikor mosakodtam vagy a harisnyámat húztam, de aztán már azért nézegettem kedvtelve, mert a feldagadt ujjbegyemmel és a mintába kanyargó fŰrészfog-nyomokkal majdnem olyan volt, mint az ívben meghajló, kipárnázott fotel-karfa.

    Kell nekem ez a kép. Szükségem van rá. Köszönöm, hogy elküldtétek, csókollak mindnyájatokat:

Sára

 

NEM ELKÜLDENI. TÚL KITÁRULKOZÓ. NYAVALYGÓS. ÚJAT ÍRNI.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 11   »   Drágáim
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911