Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 11   //    «    35  
BELSŐ RUHATÁR
Kámán Balázs
Sötétben a hangok
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Ezt így még nem hallottam. Ezt a rengeteg hangot. 

A forró nyári nap késõ estéjén megelevenedõ város lármáján is átsüvítõ világŰr-zajt. Tudtam, hogy ilyenkor alkonyat után minden kiereszti, ontja magából a hõt - nemcsak a beton, a vakolt tégla, a kõ, az üveg, a cserép, a bádog, de még a locsolóvíztõl is meleget párálló fŰ; hát még az emberi test -, ám ebben a mégiscsak másféle, már nem izzasztó, inkább borzongató melegben mintha egyszerre megelevenedne, amit addig eltikkasztott, leterített, kiégetett a tŰzõ nap. Sötétedés után mozgalmasabbak és hangosabbak az utcák meg a házak. Ezt tudtam. Hogy a szemközti villából és a kis kertünket két oldalról kerítõ három- meg négyemeletes házak kitárt ablakain ilyenkor gáttalanul ömlik, összeadódik, visszhangosan örvénylik a mindenféle zaj: jól megkülönböztethetõ az alumíniumfazék meg a fedõ csörömpölése a porcelántányérokétól, az evõeszközök meg a poharak koppanása, az is, hogy kövön vagy parkettán törik az edény, de eldönthetetlen: a kétségbeesett-vad ordítás, hogy "hagyjál!? érted??  hagyjál békén!", valódi vagy tévébeli. A pofoncsattanást, a visítást, "állat!? szemét állat!", és a riadtan mélyebbre váltó, szinte hörgõ hangot, "te akartad? nem nyugszol? sohase nyugszol addig? te akartad", telefoncsöngés vágja el - márpedig akkor játszott. A felrepedt száj, a vércsík - lehetetlen nem képzelni - maszkmesteri munka. Vagy mégis igazi? A telefon csöröghet itt, a szomszédban, és csöröghet a filmben. A részletek, külön-külön minden effekt cserélhetõ: ez most adásban megy, ez meg a tegnapi adás élõ utánzata; a pofon és a hörgés valódi, a telefon és a fenyegetés, "megöllek!? a végén úgyis megöllek!", játszott. Vagy épp fordítva. Vagy az egész filmjelenet - vagy ott, abban a lakásban nem is szól a tévé. Másik ablakból pisztolylövés, lónyerítés, egy lángoló tanya zihálása hallatszik. Még a konyhából a szobába kiáltott kérdés, hogy "kérsz dinnyét?", a leginkább élethŰ. Az is mesterkélt.  

    Sötétben valahogy akadálytalanabbul terjed a hang, utcától utcáig, háztól házig, a mentõ vagy tŰzoltó szirénázása például nagyon messzirõl hallatszik. De a távoli suttogások is elérnek. Monitorzúgás, macska-surranás, egy mosógép a lefolyóba ereszti a vizet, hallom a hörbölést, aztán a centrifuga rángását. Az oszlopok között kifeszített vezetékek úgy zizegnek, mint a csillagok. Legalábbis hasonlóan. A csillag-cirpelés ugyanis féktelenebb, tombolóbb, az elcsöndesedést ígérõ sötétet keresztül-kasul hasogatják az egyenként talán finom   duruzsolásnak tetszõ hangok - csakhogy nincs egyenként.       

    Ültem még éjfél után is a kert-teknõben - körben a házak, fölöttem az Űr, így szinte minden hang fentrõl jött, és mintha csupa fül volnék, pontosabban egyetlen nagy fül a párnázott, hátradönthetõ, fehér mŰanyagszékben, és kényszeresen válogattam, csoportosítottam a hangokat. Ez tücsök-, ez inkább kabócazene, ez denevér suhogás lehet, mert a madarak már réges-régen elültek, egy utcával arrébb kutya ugatott, autóduda jelzett három rövidet, valaki csiklandósan kuncogott. Még zörögtek lábossal és mosógéppel, a televíziók is öntötték a robotharc zajait - fém horpadt, üveg csörömpölt, lángszóró süvített, a kormos arcú, haját varkocsba fogó, borostás  hõs idõrõl idõre szerelmesen brummogott, a lány meg biztatóan-ingerlõen mézes szavakat csorgatott a férfi mellére -, az egyik lakásban valami heavy-metal dübögött, "nem lehetne csöndesebben?!"; láttam az elhúzó repülõgépek piros villogását, de azok némán haladtak fölöttem. Mintha a Tejút ködgomolyainak zizegése és a csillag-bacchanália elnyomhatná a motor meg a propeller dobhártyarepesztõ hangját. 

     Nem olvadozhattam ámultan, lehetetlen volt akárcsak meghatódni a túl zajos, túl zsúfolt színjátékon, mert füllé változott énemnek mindent tehetetlenül fogni kellett. Olyan kiszolgáltatottan füleltem és lajstromoztam a hangokat, ahogyan az utcai plakátok szövegét olvassa az ember, ahogyan védtelenül rányitja szemét minden mocsokra - és közben gyanítottam, hogy mégiscsak azért hallom az Űrpor-szitálást, a csillag-zsivajgást meg az éterben fúvó, pihegõ, surranó, csupa láthatatlan valaminek a csápolását, ujjongását és jajongását, mert most fül vagyok, minden létezõ radarnál rafináltabb, fehér kerti székbe pottyantott fül, s mert sötét van. A sötétség maga, mint a bálna, nyelte és engedte a mindenséget. A be- és kiáramlás süvítését hallottam.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 11   »   Sötétben a hangok
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911