Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 10   //    «    4    » 
TÉNYFÉKEZŐ
Zsille Gábor
A sárkány etetése kötelező!
esszé 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Hol volt, nagyon is volt, élt egyszer egy sárkány. A Visztula nagy vizének egyik kanyarulatánál lakott, puszta hegyen, egy semminek nem jó falu közelében. Abban a hegyben nagy üresség tátongott, így aztán ha az egyik oldalán bement az ember, a másikon éppen úgy ki is jöhetett. E rút, szörnyŰ lyukban tanyázott a sárkány. A környéken élõ tartománybélieknek minden áldott nap eledelt kellett szerezniük számára, és amikor fene sok barmukat már mind felemésztette, a közeli falvakból embereket ragadozott. Azonközben egy Krakus nevŰ nemesember az õ jobbágyainak sorsát megszánván, elkezdte annak módját kutatni, ugyan miként veszejthetné el a sárkányt. Dániel prófétának cselekedetéhez hasonlóan, aki elveszejtette a babilóniai sárkányistent (Dániel könyve 4. fejezet), vett ezért salétromot, fenyõviaszt, kénkövet és egyéb afféle gerjedezõ természetŰ anyagokat, egybekeverte õket, majd egyben lenyúzta egy juh bõrét, s abba töltötte a tüzes szerszámokat. Letette szépen a sárkánylyuk elé. A sárkány megrágta a juhot és nagy bõszen lenyelte. Az oltatlan mész, a kénkõ és a salétromos anyagok gerjedezni kezdtek a gyomrában, így hát kifutott, és midõn szomját a Visztula vizével próbálta oltani, a sok tüzes ménkŰ benne annál inkább meggerjedt, és a tŰz miatt gyomra nagy hirtelenséggel kétfelé szakadt. Ekként halt meg. Akkor aztán kastélyt építettek a hegyen, ahol most a vár áll, és a nemesember nevérõl elnevezték Krakkónak.

    Krakkó alapításának legendáját a 17. századi protestáns hithirdetõ és iskolamester, Szepsi Csombor Márton után fogalmaztam át. A remek étvágyú sárkány történetérõl Europica varietas címŰ, 1620-ban Kassán kiadott munkájában számol be, amely mellesleg az elsõ nyomtatott magyar nyelvŰ útleírás. A legenda egyik általánosan elterjedt változata szerint a sárkány derŰs békében éldegélt barlangjában, és korrekt üzletfélnek bizonyult: Krakkó évente háromszáz ifjú szüzet adományozott neki táplálkozás céljából, õ pedig cserébe megkímélte a várost. E változat legfõbb érdekessége, hogy a feláldozott lányok számából a középkori város méretére, lakosainak számára is következtethetünk. Lengyelországban, ahol rendesen a feleségek viselik a nadrágot, tapasztalatom szerint a nõs férfiak szívesen emlegetik fel az áldott emlékŰ krakkói sárkányos világot, amelyben a nõk vacsoraként végezték, ennélfogva az urak zavartalanul sörözhettek a korcsmában. E történelmi merengésüknek az vet véget, hogy az asszony rájuk szól: induljanak bevásárolni, azután pedig álljanak neki ablakot mosni.

    Valamikor a tizenkilencedik század végén történt, hogy a megáradt Visztula a Wawel partfalából kimosott néhány mamutcsontot. Nevezetesen egy szépen ívelt agyarat, egy csigolyát, illetve egy emberi lábszár méretŰ csontot, amely bizonyára a mamut kislábujjából származhat. Magyari elménkkel bajosan képzelhetjük el, mekkora szenzációt jelentett ez a lelet a krakkóiak számára: Na ugye, hogy igaz a sárkány legendája?! Mi kell még?! Íme, elõkerültek a csontjai! A szentséges bizonyítékokat óriási csinnadrattával felvitték a Wawelre, és a székesegyház bejárata fölé erõsítették, láncokkal. Ma is ott lebegnek Damoklész kardjaként a szentélybe lépõk felett - éppen úgy, ahogy Toldi Miklós állítólagos ereklyéi lóghattak egykor a budai vár Bécsi kapujáról. Legalábbis Ilosvai Selymes Péter tizenhatodik századi históriás énekében azt állította, hogy "Ott vagyon mostan is Miklós feje csontja, / szertelen temérdek agya-koponyája." Egy szó mint száz, a lengyel állam legszentebb helyének, egyben nemzeti panteonjának számító katedrális lépcsõjérõl ne feledjünk feltekinteni a csontokra. És senkinek ne jusson eszébe azt a felháborító hülyeséget állítani, hogy az a másfél méteres agyar egy mamuttól való, és nem a sárkány eredeti foga...

    A Wawelen lépten-nyomon a sárkányba botlunk. A királyok szarkofágjainak tetején a szoboralakok fejénél vagy lábánál hever, a férfierõ és a bátorság megtestesítõjeként. A híres Tolvajok bástyája elõtt jegyet válthatunk a sárkány barlangjába (egészen természetes, hogy a századok során az eredeti barlang is elõkerült a hegy oldalában), ahol a legforróbb nyáridõben is olyan kellemetes hŰs honol, hogy a hõgutától sújtott asszonyoknak egyszeriben kedvük szottyan elsárkányosodni. Az újrakövezett belsõ udvaron bámészkodva pedig felfedezhetjük, hogy a négy sarokra sárkányfej eresznyílások köpik a kanálisba vándorló esõvizet. Ez persze korántsem új találmány, hiszen Szepsi Csombor Márton már 1620-ban megjegyezte krakkói leírásában: "a nagy sárkány formájára az várban most is egy rézcsatorna van építtetve".

    A Wawel sárkányának (smok wawelski) figurája oly szorosan Krakkóhoz tartozik, mint Donald kacsáé az Egyesült Államokhoz. Kinézetre leginkább a mi híres egyfejŰnkhöz, Süsühöz hasonlít, vagyis egy szeretetreméltó, kezes fenevadocska. A Wawelen és környékén legalább tíz árusnál megvásárolhatjuk, legalább húszféle méretben. Hanem "élõben" is látható, hiszen a várhegy barlangja elõtt most is ott strázsál, négyméteres szoborként: bárki találkozhat vele, ha a Visztula partján sétál. Köszöni szépen, kitŰnõen érzi magát: egy apró gázcsõ segítségével tavasztól õszig minden áldott percben hat-nyolc másodpercen keresztül lángot okád. Alkotója az egyik leghíresebb lengyel szobrászmŰvész, az 1925-ben született Bronisl/aw Chromy, a krakkói KépzõmŰvészeti Akadémia professzora. Többek között a mi gellérthegyi sziklakápolnánk lengyel oltárának bronzplasztikája is az õ mŰve.

    Ami Budapesten augusztus huszadika, az a krakkóiak számára Szent Ivánéj. Legalábbis akkor tartják az évenként esedékes nagy tŰzijátékot a Visztula partján. Az ottani látványosság alapja és lényege azonban egészen más. Hagyományos neve Szent Iván koszorúi (wianki S?wie¸tego Jana), és este hét órakor veszi kezdetét. A nagyérdemŰ a Visztula Wawel elõtti kanyarulatában foglal helyet, a gyeppel borított rézsŰn. Tökéletes kihangosítás mellett a ceremóniamester bejelenti, melyik zeneszerzõ mŰve kíséri majd az elõadást. (1999-ben például Bartók szólt.) A szimfonikus zene futamaira a várhegy felõl megjelenik a háromméteres sárkány (egy artista gólyalábon lépdel a bõrében), rusnya zölden és kissé imbolyogva, majd megáll a parton. Balról elõsereglik egész évi ellátmánya, vagyis a kereken háromszáz szŰz - hogy hiba ne essék, korunk erkölcsi állapotának megfelelõen nyolc-kilencéves lányok, elsõáldozó ruhában, fejükön csipkefátyollal és friss mezei virágból font koszorúval. Kellõen reszketnek, és a folyó fölé ácsolt széles színpadra vonulnak, visítani. (Egy újságcikkbõl tudom, hogy e fellépés a krakkói iskolás lányok körében a legnagyobb dicsõségnek számít: minden évben több ezren várják elõjegyzésben, hogy sárkánytápok lehessenek.) A sárkány már éppen kitátaná tüzes pofáját, amikor a Wawel fás-bokros lejtõjén nyolc-tíz páncélos lovag vágtat le, korhŰ jelmezben, meredezõ kopjákkal, leeresztett sisakrostéllyal. Hõsiesen megküzdenek a fenevaddal, és általános meglepetésre gyõznek. A küzdelem idején minden esztendõben eljátszom a gondolattal: milyen érdekfeszítõ volna, ha egy különös pechsorozat miatt az összes páncélos lovag lebucskázna a lováról, a sárkány pedig ott állna gyõztesen, korgó gyomorral... A gyönge szüzek persze szívbõl megörülnek a lovagok váratlan gyõzelmének, és önfeledt körtáncba kezdenek a folyó feletti színpadon. Amikor pedig mindannyian kellõen elszédültek, kettesével kis csónakokba szállnak, melyek orrában egy-egy töklámpás világít, és ellökik magukat a parttól. A záró tételéhez érkezõ szimfónia felerõsödik, a komor vizet aranyhidacskák futják be, a szüzek átszellemülten távolodnak, fehér ruhájuk mozdulatlan vitorlaként hat. A zsidó negyedet a túlparttal összekötõ hídhoz érve a fejükön lévõ virágkoszorút a Visztulába hajítják, alighanem a sárkány emlékezetére, egyfajta végsõ ajándékként, hogy legalább azzal jóllakhasson odalent, a hullámsírjában. A nézõközönség soraiban ülõ lányok is behajítják a maguk virágkoszorúját, amit szép krakkói szokásként egész nap a fejükön hordtak. Most aztán több ezer koszorú lebeg a töklámpások fényében, a megboldogult lakmározhat. S mikorra az utolsó virágfonat is messzire úszik a szemünk elõl, már besötétedett, és kezdetét veszi a félórás tŰzijáték.

    Krúdy Gyula úgy tudja, hogy álmunkban papírsárkányt eregetni annyit tesz, mint gondolatokat küldeni egy régen eltávozott szerettünk után. Valódi sárkánnyal álmodni viszont bátorságra vall.

    Az egyik legrégibb magyar nyelvŰ gyŰjtemény, az 1757-ben kiadott Álmos Könyvecske szerint álmunkban sárkányt látni: megutálás. Sárkányunk ha vagyon: nagy gazdagság. Álmunkban virágot szedni: tisztesség.

    A lengyel álmoskönyv szerint éhes sárkányt virággal etetni: lányok számára széplelkŰ udvarlót, legények számára szerencsétlen nõsülést jelent.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 10   »   A sárkány etetése kötelező!
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911