Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 9   //    «    2    » 
TÉNYFÉKEZŐ
Méhes Károly
Három pillanat történelem
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


1.

 

Március elsején történt. A tavasz elsõ napján. A szovjetek reggel érkeztek a faluba. Két nappal korábban Jáger Bernát községparancsnok testvér még felakasztatott egy ismeretlen férfit, aki földmocskosan került elõ Schwartz zsidóék üresen álló raktárából. Felkoncoltatik!, üvöltötték már elõtte sokszor a kidobolások alkalmával. Mindig kihallottam ebbõl a nevünket, mert Koncz Marikának hívnak, édesapát Koncz Sándornak. Különben meg akasztatott Jáger Bernát, és nem koncoltatott.

    Másnapra mind eltűntek. A következõ reggel jöttek az oroszok.

    Hatalmas zörgéssel, csörömpöléssel hajtottak át a tankok a Kossuth utcán. Mintha ez nem lakott hely volna, ki se kukucskáltak a vörös csillaggal díszített páncélosokból. Harci cselekmény nem történt. A sárban ott maradt a lánctalpak nyoma, mélyreható, szép rovátkás minta.

    Délutánra mégis megvolt a béke elsõ áldozata. A harci alakulatok után egyszer csak szekérrel vonult be öt szovjet katona. A szekerük kereke a sárba vágott tanknyomokat két szeletre osztotta. Láttam, milyen mereven, szinte megilletõdötten ültek a hosszanti oldalrúdon. Kettejük géppisztolyt fogott a kezében, mintha kapaszkodnának a fegyverbe. Ez volt az övék, és nem a falu, amit ím, elfoglaltak.

    Apám nõvérének lánya, Szeifert Erzsók unokanõvérem az utolsó, ötliteres, teli uborkásüveget cipelte át a nagyanyjához. A régi-új parancsnokság épülete elõtt megbotlott a papucsában, és elejtette az üveget: az egyetlen kövezett járdaszakaszra, ami, testvérek között se hosszabb, mint tíz méter. Még Arnóthy Bonifác bíró rakatta ki téglából, mondván, a parasztnép mégse egyenesen a sártengerbõl gyalogoljon be a hivatal épületébe.

    Az üveg földet érését hatalmas durranás követte.

    A következõ pillanatban fegyvercsõ vége jelent meg az ablakban.

    A savanyúságok elkészítésének mindig is mesterei voltak a Koncz-lányok, apám nõvére különösképp értette a módját. Mustármagot is tett a zöldségek közé, mert az szerinte gázt fejleszt az üvegben, és különös ízt kölcsönöz az uborkának.

    Ez a gáz vetette szét olyan hangerõvel az üveget.

    A gépfegyver csövébõl öt gyors golyó fúródott Szeifert Erzsók tizennégy éves leány testébe.

    Ugyane napon Koncz Sándor hadifogoly, otthonától háromezer kettõszáz kilométernyire, Alma-Ata mellett a következõ sorokat kaparta noteszébe: "Kezdõdik a tavasz. Ez lesz a negyedik év, hogy nem én vetek. Tán aratok majd? Érzem, hogy semmi baj nem lehet már. A háborúnak vége, ezt mondják itt is, fasicki konyec, hallom elégszer. Elhatároztam, igenis haza fogok térni. Béke lesz és boldogság. Soha senki bele nem szólhat többé az életembe. Ez nem álom. Van, amit akkor is tud az ember, ha józan ésszel merõben hihetetlen. Otthon várnak, nem történt semmi baj. Dolgozni fogunk és elfelejtjük ezt a kutyapicsa háborút!"

 

 

2.

 

Apám, Koncz Sándor még további két évig nem vetett. Amikor 1947-ben hazaérkezett, pontosan annyi kilót nyomott, ahányat írtunk, negyvenhetet. De otthon volt, és nekilátott, hogy megvalósítsa, amit elhatározott: a békés boldogságot. Aztán 1949-ben megszületett a húgom, és apám nõvére kérte, kereszteljék Erzsikének, hogy az új jövevény folytassa és teljesítse be az õ Erzsókja életét. Apám beleegyezett. Jó kedve volt, a határban nõtt a kukoricája, az ólakban vidáman röfögtek a malacok.

    Fél év múlva kuláklistán virított a neve, és mindenét elvették, amit a hadifogság letelte óta megtermelt és összegyűjtött. Amikor 1950-ben Jáger Tivadar tanácselnök, hogy feljebbvalóinak bizonyítsa, nyilas bátyjától eltérõen õ igenis jó elvtárs, összegyűjtötte és elvitette a "hangadó" kulákokat, át kellett költözzünk nagyapáék házába. Koncz nagyapó valósággal beleszerelmesedett Erzsikébe. A kislány, aki csöppnyi korától apás volt, talán nagyapjában lelte meg támaszát, és attól a nyártól õk ketten szinte mindenhová együtt mentek. Nagyapa még fűrészelni is tanította, persze, csak játékból, hiszen egy kétéves leányka hogy? is lett volna képes fűrészelni. A fűrész az éles fogával most szétharapja ezt a csúnya tölgyfát - ezt mondta neki. Esténként, még késõn is maga mellett tartotta a húgomat, az ölében, s míg vastag falú poharából lassan kortyolgatta a bort (a fia szõlejében szüretelt egy telepes ember, és neki pénzért kellett megvenni), sokszor mormogta maga elé: nincs semmi baj, ugye, kisaranyom, megyünk mindjárt aludni, álmodunk valami szépet. Anyám panaszkodott, hogy nagyapa egy szemhunyásnyit sem alszik éjszaka, forgolódik, sóhajtozik, olyan hangok jönnek tõle, nem is tudja, hogy a nyikorgó ágyból, vagy nagyapából származnak. Ezekbõl az elbeszélésekbõl értettem meg, hogy éjszaka anya sem aludt.

    Apa Recsken azt vakarta egy régi füzetke sűrű vonalazású papírjára: "Van itt egy lökött ember, Szabadkáról szökött, hogy Magyarországon élhessen, itthon. Azt mondja: lehet, hogy ez a hazaszeretet. Õ is haza szeretett volna jönni, hát tessék, most aztán itthon van. Eszembe jutott, tényleg, hiszen senkitõl sem vehetik el a hazáját, de az már igaz, hogy a hazától elvehetik a polgárait."

    Erzsike majdnem ötéves volt, amikor kis eszével megismerte az apját. És sokáig õt hívta "nagypapának", meg is mondta miért, azért, mert a "nagypapa" tényleg nagyobb, mint a papa.

 

3.

 

Apám, Koncz Sándor mégis tisztességben felnevelt engem és Erzsikét is. 1971 októberében ment el rokkantnyugdíjba a Gagarin MgTsz disznóhizlaldájából.

    Az elnök, Jáger Tóni váltig kapacitálta, hogy ne menjen sehova, de Wunderlich doktor úr egyszerűen ráparancsolt: ilyen derékkal, ilyen reumával most már maradjon otthon. Megszolgálta azt maga, Sanyi bácsi, mondta neki. Apám a konyhában, a vastag falú poharát forgatva, még sokszor szóba hozta ezt a témát, és csak csóválta a fejét: Megszolgáltam, jó vicc, még hogy megszolgáltam. És ilyenkor ivott egy-egy hosszú, lassú kortyot, nem is ugrott az ádámcsutkája.

    A következõ évben buszos kirándulást szerveztek Budapestre, április 4-e tiszteletére. Leszóltak az elnöki irodáról, hogy nyugodtan hozzam magammal apámat is, szívesen látják az öreget. Féltem, mit szól hozzá, de elsõ szóra beleegyezett.

    Meleg, már-már nyárias idõ volt aznap. A fõváros ünnepi díszbe öltözött, lobogtak a piros-fehér-zöld és vörös zászlók. A Citadellára, a Szabadságszoborhoz csak délután tudtunk felmenni, amikorra a hivatalos megemlékezések befejezõdtek. Mi tagadás, addigra már szinte teljesen elfogyott a busz farában felhalmozott pálinka- és borkészlet. Apám sose volt ivós, de most nem múlt el félóra anélkül, hogy valaki a vállára ne csapott volna, hogy ugyan már, Sanyi bácsi, csak nem sérti meg a régi elvtársait azzal, hogy nem koccint velük. Hát koccintott.

    Ott állt a Gellért-hegy tetején, a szovjet emlékmű elõtt, a csizmás láb által eltiport, fasiszta kígyó holtában tátott kõszája elõtt. Felemelt a földrõl egy tavalyi, elszáradt, ám mégis szépen egyben maradt tölgyfa-ágacskát, amin a szinte feketére fagyott levelek mellett még egy makk is fityegett.

    Az én apám sose volt viccelõdõ ember, inkább nagyon is komoly. Igaz, optimizmusából se engedett, mint ahogy igazságérzetébõl sem. Béke, boldogság - ezt ismételgette mindig, szinte mániákusan. Most, talán a pálinkák és a fröccsös poharak hatására, odalépett ehhez a kõkélgyóhoz, és tátott szájába dugta a száraz tölgyfaágat.

    A legfurcsább az volt, hogy miközben mindenki nevetett ezen, én valahonnan egészen mélyrõl megborzongtam. Egyik pillanatban azt gondoltam, szegény, szegény apácskám. Aztán meg azt, édes istenem, mennyire nem ismerem ezt a bácsit, akit apámnak hívok.

    A cimborák körben dõltek a röhögéstõl, a Jáger Tivi fényes képpel rikoltozott: Éhes sárkány makkal álmodik, a kissé feltámadt szélben körben zizegtek a zászlók. A tölgybokrok mögül úttörõcsapat érkezett, teli torokkal fújták, hogy Április négyrõl szóljon az ének.

    Hát szólt.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 9   »   Három pillanat történelem
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911