Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 9   //    «    11    » 
Szentgyörgyi Zsolt
Madagascar
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Ezekben a vészterhes hónapokban tartományunk lakosságát szüntelenül beriberi és váltólázak kínozzák. Az évnek ebben a szakaszában az idõjárás általában a következõképpen alakul: a kényes, májszínű hajnalokat pikkelybe vont nappalok követik, amelyek már kora délután barnára kopva lógnak a háztetõk felett, még sincsen hideg. A lámpafénytõl harmatos utcákon madárszerű, feketekalapos emberek járnak, lidérces álmoktól sápadt arccal, és a sekrestyés minduntalan a barométer ingadozását figyeli. Néhány évvel ezelõtt egy bizonyos hajóskapitány, akire holtan találtak kabinjában, szintén észrevételeket tett e tekintetben. Hajónaplójában többek között ezeket jegyezte fel: "Nevezett helyen mind a nappalok, mind az éjszakák szinte végtelen hosszúak. Kiváltképpen napnyugta után a levegõ egyre jobban telítõdik az algák illatával, és ha egy bádogvödröt láncon leengedve vizet akarnánk meríteni, erõsen tartani kellene, hogy a vízbefúltak rákapaszkodnak."

    Mi azonban, akik idõnk legnagyobb részét az irodaház termeiben töltjük és csupán a késõ esti órákban jövünk az utcára elõ, könnyen abba a hibába eshetünk, hogy mindezeket a természeti jelenségeket észre sem vesszük. Tudnivaló ugyanis, hogy aki titkár akar lenni, annak elszánt szorgalommal kell tudását bõvítenie. Télen és nyáron, éjjel és nappal másra sem gondolnia, mint a hivatalos ügyiratokban felvetett problémák lehetséges megoldásaira. Így végül, miután évtizedeken át ennek megfelelõen járt el és gyakorlatra tett szert, képessé válik, hogy egy ügyiratot minden szempontból alaposan megvizsgáljon anélkül, hogy elhamarkodottan állást foglalna, és az érveket, ellenérveket felsorakoztatva hibátlanul ítélje meg a helyzetet. Ám a felhõk, amelyek a filozófusok szerint égi lábasok és edények, mégis bizonyos jelentõséggel bírnak számunkra, akaratlanul is érzékeljük jelenlétüket, amikor az épület lépcsõi elõtt egy pillanatra megállva szétszéledünk. Ki-ki elindul hazafelé vagy legalábbis olyan hely után kutat, ahol az esernyõ hiánya nem okoz különösebb kényelmetlenséget. A merészebbek kerékpárokra ülnek, és egyre kisebbnek látszódva távolodnak tõlünk, miközben elismerõ, mégis kétkedõ mosollyal nézünk utánuk. Még jóval késõbb is eszünkbe jutnak, megpróbáljuk magunk elé képzelni õket, amint elszántan tekernek keresztül a sötétségen, az éjszakával ellenkezõ irányban, mely a mellükre fagy.

    Elõfordul, hogy útközben leülök egy padra, és a távolból hallani lehet, ahogy a tolató vonat a forgalomirányító útmutatásait követve megáll, azután elindul megint, miközben az esti levegõ gyapotként lóg a fák csontos kezén. Némileg hitetlenkedve gondolom ilyenkor, hogy a fák maguk is élõlények, ám magukat élettelennek tettetve próbálnak túljárni az eszünkön, és megátalkodottságukban inkább az egész életüket egy helyben állva töltik, nehogy fény derüljön titkukra.

    Más alkalommal viszont betérek egy alumínium étterembe, hogy bekapjak egy falatot. Esetenként csak egy tojást, feketét, máskor pedig olyan fűfélét, ami a dombokon terem. A halk szavú és készséges pincérek jól ismerik szokásaimat, amint belépek az ajtón, odavezetnek az elõkészített asztalhoz. Innen már nem esik messze a hely, ahol az éjszakákat töltöm. Végig kell menni a félhomállyal kövezett utcán, keresztülbotorkálni a kapualjon, ahol a hordókat tartják, elhaladni az alvó macskák között és megmászni az emeletre vezetõ lépcsõt, itt a folyosó savanyú vakolata alatt a lefolyók vize kering.

    Kopogtatásomra aggályos öregasszony nyit ajtót. Éppen ezért, ha szerét ejthetem, nem kapcsolom fel a villanyt, hanem ruháimat a sarokba dobálva nyomban ledõlök az ágyra, és az egyik fülemet sztetoszkópként a párnára hajtva mozdulatlanul fekszem, hallgatva a párna belsejébõl jövõ finom zúgást, amely megtévesztésig hasonló a tengeri kagylók belsejébõl jövõ finom zúgáshoz. Meglehetõsen sok idõ telik el ezzel, közben a végtagjaim egyre nehezebbé válnak. Használhatatlan dolgok. Mint azok a szélcsiszolta, gazdátlan kövek, amik a fagyos sivatagok szurdokaiban heverve kitűnõ otthont biztosítanak a fülbemászók számára.

    A tartomány vezetõi közben is tanácskozásokat tartanak a váltólázakkal szembeni óvintézkedésekrõl, s arról, hogy a hermelinek és az éjféli kutyák nagyon elszaporodtak, és veszélyeztetik az aratás sikerét. A helyzet tarthatatlan voltát legjobban az általános megbízott fejezte ki beszédében, amikor így szónokolt: "Az elõbb említett károkozók és bajtársaik fel-alá kószálnak a határban, a széljárta mezõkön. Körülszimatolnak és ólálkodnak, szüntelenül terveket szõnek, borsot törnek az orrunk alá. Az elmúlt idõk során különféle módon próbáltunk meg tevékenységük ellen védekezni és elrettentõ példát statuálni: vegyi anyagok, szerszámok és vasak alkalmazásával. Mostanra azonban világossá vált, hogy fáradozásaink, az ezzel járó megnövekedett költségek ellenére sem vezettek megfelelõ eredményre. A határvidékek lakossága panaszos levelek áradatával ostromolja hivatalainkat, és nem szűnnek elégedetlenségüket kifejezni. A tisztek sípjaikba fújnak, utálják és megátkozzák a kártékony élõlényeket, mások színes tükröket akasztanak a fákra amulett gyanánt. És akkor még semmit sem szóltunk a hernyók családjáról, valamint a váltólázak által okozott példátlan megpróbáltatásokról."

    Miközben így tanácskoztak és megbeszéléseket tartottak, az éjszaka kolosszussá növekedett és a hátunkat nyomta. Frizurája göndör volt a füsttõl, a házak összekuporodtak. Az istállókban a lovak lehajtották a fejüket és várakoztak, vagy legalábbis úgy látszott, mintha várakoznának. Odafent az égen, a felhõk megint összegyülekeztek, alább ereszkedtek és megfeneklettek a háztetõk között. A konyhakredencen a szamovár: aludt.

    Azután három vagy négy napig megszakítás nélkül esett az esõ, és a felduzzadt folyó már azzal fenyegetett, hogy áttöri a gátakat, amikor váratlanul elterjedt a híre, hogy városunkba karaván érkezett. Legelõször a telegráfus jelentette jöttüket. A kirendeltség parancsnoka tele aggodalommal és baljós elõérzettel kémlelt ki az ablakon, de nem látott mást, mint az esõvíztõl rothadó traktorokat és az udvaron nagy halomban heverõ, átnedvesedett tűzifát. Mindnyájan tudjuk azonban, mirõl van szó. Ezek az úgynevezett vándorlók általában szomorú sorsú emberek, akik az országutak végtelen csíkjait követve hol itt, hol ott ütik fel táborhelyeiket. A hatóságok természetesen sehol sem nézhetik jó szemmel jelenlétüket.

    A telegráfus által terjesztett információ megalapozottsága hamarosan bizonyítást nyert, és az irodaépület folyosóján állva megpillantottuk az érkezõ menetet. A királynõjüket õrzõ lakókocsi oldalára csillogó betűkkel festették, hogy madagascar, és az esõzés pillanatnyi enyhülésén felbuzdulva a helyi lakosok közül néhányan a lakókocsi köré gyűltek bámészkodni. Igyekeztek belesni az elfüggönyzött ablakon. Az újonnan érkezettek azonban nem vesztegették az idõt, egybõl munkához láttak és kihirdették, hogy aznap este elõadást tartanak. A kötéltáncos hajlongani és tornázni fog a magasban, elõveszik ketrecébõl a kobrát, a zsonglõrök különféle színű gömböket dobálnak a levegõbe, miközben az oroszlán békésen hever.

    A kirendeltség parancsnoka reményét fejezte ki, hogy másnap reggelre csupán hűlt helyük marad, félig vízzel telt, ott felejtett nyomok a sárban, és mindannyian visszaültünk íróasztalainkhoz, hivatalos feladatainknak szentelve magunkat. Elég az hozzá, hogy azokban a baljóslatú idõkben rengeteg keserűség gyűlt fel láthatatlan szívemben, és a gyomromban egy lefelé fordított béka megfagyott, uszonyos kezekkel kapirgált. Ám néhány hét múlva, amikor szokás szerint kisebb pénzösszeghez jutottam, mégis különös, újonnan támadt szakértelemmel láttam a problémák megoldásához. Egy ütött-kopott, horpadt fedelű bõröndbe dobáltam a legszükségesebb holmikat, és a pályaudvarra siettem anélkül, hogy bárkinek búcsút mondtam volna.

    Alig titkolt megelégedettséggel gondoltam, hogy végleg elhagyom ezt a tartományt, és vele együtt elmaradnak mögöttem a segédek, a nyúltenyésztõk, a keményszívűek, az arisztokraták, a biciklisták, a rokonok, a pápaszemesek, a varázslók barátai, a tanácsosok, a kufárok, a szerencsétlenségek áldozatai, a szakállasok, a huhogók, a varangyosok, a halálraítéltek, az inasok, a szemfényvesztõk, a finom ízlésű hölgyek, a szendergõk, az angyalcsinálók, a kocsmatöltelékek, a matematikusok, a léhűtõk, a kutyafejűek, a közönséges hülyék, a félszeműek, a szentek, a hajcsárok, a víz alatti lények, a zsaruk, a melankóliások, a szemfelszedõk, a kárhozottak, a tekintetes asszonyok, a lópreparátorok, a hajótöröttek, a talpnyalók, a lefejezettek, a széptevõk, a tévedhetetlenek, a tyúktolvajok, a koporsósok, az álbarátok, a virágokkal hímzettek, a szerelõk, a mikulások, a négy lábú állatok anyjai, a tévelygõk, az utcaseprõ bácsik, a méregkeverõk, egyszóval mindazok, akik ezen a tájon vertek tanyát.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 9   »   Madagascar
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911