Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 8   //    «    7    » 
Vincze Ferenc
Sorompók között
novella (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Jóskának

 

A búcsúzkodás rövid volt. Mind megcsókoltuk nagyanyámat, aki hamar elsírta magát.

    - Ne félj, mama, visszajövök - mondtam bátran, magabiztosan, s büszkén is, hogy nem én sírok, hanem szigorú tekintetű, õsz hajú nagyanyám. Aztán levittük a csomagokat a blokk elõtt álló kocsikhoz. Nem volt sok, éppen a legszükségesebb, minden más a már útnak indított konténerbe került. Nagyapám vezette a Trabantot, mellette ült anyám, mi a testvéremmel hátul. Apámat a haverja hozta egy másik kocsival, nálunk már nem volt hely. Alig vártam, hogy elinduljunk.

    Sötét, hideg este volt, az utcán nem égtek a lámpák, nagyanyám sokáig integetett utánunk.

    Az út Segesvárig hosszabb volt, mint gondoltam. Nagyapám óvatosan kerülgette a gödröket, anyámmal nem szóltak egymáshoz, a testvérem aludt. Nem mertem szólni én sem, csak ültem, néztem ki a bepárásodott ablakon. A táj egybeolvadt az egyre sűrűbb sötétséggel, néha házak tűntek fel, néma, kivilágítatlan falvak vesztek bele a ködbe. Apámék elõttünk járhattak, gyorsabbak voltak, sajnáltam, hogy nem velük mentem. Nagyapám szótlanul vezetett. Anyám talán kétszer megkérdezte, fázom-e, de aztán õ is csak az utat figyelte. Némán. A távolban lassan elõbukkantak a ködbõl és a sötétbõl Segesvár halvány fényei. A városba érve nagyapám rossz helyen kanyarodott le, eltévedtünk.

    - Mondtam, hogy nem itt kell betérni.

    - Nem mondtál semmit - mordult vissza nagyapám, de közben megtalálta az utat az állomáshoz.

    Mire a parkolóba bekanyarodtunk, apámék már kiszedték a csomagokat, s rágyújtottak. Ahogy megálltunk, felébredt a testvérem, sírt, hogy fázik. Hisztizett.

 

    A párától és a rárakódott kosztól homályos volt az ablaküveg. Néha csak foltok, ember-alakok sejlettek a túloldalon. Lassan már körvonalazódott egy kocsi is: a kép közepe táján sorompók, azoktól jobbra húzott le az árokpartra. Lekapcsolta a lámpáit, sokáig nem mozdult semmi. A sorompók közti bódékból halvány fény szűrõdött ki, néha eltakarták az ember-alakok.

 

    Apámék a Trabantból is kipakolták a csomagokat, s a sötétben bebotorkáltunk a váróterembe. A vonat tízkor indult, jó félóra múlva. Alig találtunk üres padot az egyik sarokban. Anyám az ölébe vette sírdogáló testvéremet, én meg beültem a két legnagyobb bõrönd közé. Hallgattam. Fullasztó emberszag terjengett a váróban, de legalább meleg volt.

    Mámá, mikor indulunk? - aznap már vagy hatodszor kérdeztem ezt.

    Anyám ült, ölében az elcsendesedõ testvérem. Nem válaszolt. A kérdésemre aznap egyszer sem válaszolt. Apámék, ha jól emlékszem, valami árfolyamról beszéltek. A mellettem ülõ bácsi lábszaga közben egyre elviselhetetlenebb lett. Az a rohadásnak indult, oszló kutyatetem bűzlött így az erdõben, amit a fiúkkal találtunk még a nyáron. Nagyapám a váróterem egyik félreesõ ablakánál állt, elõtte az ablaktábla homályos üvege. Nézte. Odamentem mellé, de nem láttam semmi érdekeset az üvegen.

    - Tata, te is jössz velünk?

    - Nem, én maradok - mondta nagyapám, aztán csak bámult tovább.

    Visszaültem a bácsi lábszagához. A testvérem már nem sírt, apámék halkabbra fogták a beszélgetést, nagyapám mozdulatlanul állt az ablak elõtt. Ültem szótlanul a két bõrönd között. Hallgattam.

 

    Az árokparton álló kocsi ajtaja kinyílt. Egy férfi s két nõ szállt ki. A férfi kinyitotta a csomagtartót, kivett egy kézitáskát s egy hátizsákot. Az egyik nõ magához szorította a kézitáskát, beletett még valamit. A hátizsákot a kocsinak támasztották, visszaültek. A közelebbi bódéból kilépett egy alak, elindult a sorompó felé. Ott megállt, rágyújtott, belebámult a ködbe, az autó irányában. Semmi sem mozdult. Sem az emberek a kocsiban, sem a cigarettázó alak. Csak a köd gomolygott a bódé ajtaján kiszűrõdõ kísérteties fényben.

 

    Atentiune, atentiune, szólalt meg fejem felett a hangosbemondó. Egy óra késést jeleztek, a nemzetközi gyors elõreláthatólag - így mondták - tizenegykor indul.

    - Mámá, most akkor nem indulunk?

    Anyám rezzenéstelen arccal ült tovább, ölében a testvéremmel.

    - Nem.

    Apám, jól emlékszem, káromkodott, mire nagyapám felnézett a sarokból, talán nem is rosszallóan, csak úgy. Megszokásból. Iszonyúan büdös volt. A lábszagos bácsi elfeküdt a szomszédos padon. Horkolt. Nem úgy, mint apám. Azt megszoktam. Sõt, ha nem horkolt esténként, el se tudtam aludni. Apám most nem horkolt. Idegesen járkált, egyik cigirõl a másikra gyújtott. Talán anyám rá is szólt egyszer, hogy hagyja abba a járkálást. Vagy a cigizést. Arrébb toltam a bõröndöket, hátamat nekivetettem az egyiknek, megpróbáltam elaludni. Lehunytam a szemem, s eszembe jutott a nyári táborozás Laposnyán. Oda is vonattal mentünk, de nem kellett várni. S ott voltak a fiúk. Mind. Dengel, Trozner, Tollas, Hajdú. Egész éjszakákat végigbeszélgettünk. Ültünk az emeletes ágyak tetején, párnákkal dobáltuk egymást, s elbújtunk, ha jött a tanító néni. Nem emlékszem, hogy akkor álmodtam-e ezt, vagy csak végigfutott az agyamon. Meleg volt, meleg és émelyítõ, állott, várakozó emberszag. Az izzadságszag már elnyomta a bácsi lábszagát. Szédültem, erre kinyitottam a szemem. Meg akartam kérdezni anyámtól, mikor indulunk, de anyám aludt. A testvérem az ölében szintén aludt. Apám és a haverja lehunyt szemmel a falat támasztották, nem beszélgettek. A bácsi mellettem egyre hangosabban horkolt. Mind aludtak. Egyedül nagyapám virrasztott felettünk. Állt szemben az ablaktáblával, bámulta a homályos üveget. A fullasztó emberszag mozdulatlanságba kocsonyásodott.

 

    A két sorompótól balra a köd sűrűjét fel-felszakító fény tűnt fel, egy autó fékezett. A kocsiból egy férfi szállt ki, elõrement, belebámult a túloldali sötétségbe. Valamit vagy valakit keresett. A jobb oldali kocsiból ekkor az egyik nõ és a férfi kikászálódott. A férfi felsegítette a nõ hátára a csomagot, kezébe adta a kézitáskát, s a sorompó felé mutatott. A nõ azonban nem akart menni, az autó felé intett. Végül lassú, bizonytalan léptekkel mégis megindult, a sorompónál dohányzó alakhoz tartott. Váltottak néhány szót, a nõ átnyújtott valamit, amit a táskájából vett ki. Az elvette, forgatta, bement vele a bódéba, majd pár perc múlva, mikor kijött, visszaadta. A sorompó lassan, meg-megremegve felemelkedett. A következõ bódénál ugyanez a jelenet megismétlõdött. Mikor a második sorompó is felemelkedett, a nõ sietõsen átment alatta és a túloldalon várakozó férfi karjaiba zuhant. Aztán ismét nem mozdult semmi.

 

    Atentiune, atentiune! Apámék megragadták a bõröndöket, anyám az álmos testvéremet, elindultunk a peronra. A nemzetközi gyors öt perc múlva befutott. A peronon szinte csak mi voltunk. Kissé távolabb egy szakállas férfi hosszan ölelt egy asszonyt, majd felugrott a vonatra. Apám a bõröndökkel már fent volt. Odamentem egyedül álldogáló nagyapámhoz, átöleltem.

    - Tata, tényleg nem jössz velünk?

    - Nem. Most nem. - Valahová a hátam mögé nézett.

    Miután anyám is megcsókolta nagyapámat, felszálltunk a vonatra. Se a folyosón, se a fülkében nem égett a villany. Apám elment megkeresni a helyünket.

    Sötét volt és büdös. Álltunk a kivilágítatlan folyosón. Vártunk.

    Apám egyenruhás alakkal tért vissza, szerinte nem volt érvényes a helyjegyünk. Rossz helyen vettük meg. Anyám sírt. Apám üvöltött. Végül, ha jól emlékszem, apám leszállt, s pénzt kért nagyapáméktól, amit az egyenruhásnak adott. Kaptunk egy hálófülkét. Addig soha nem utaztam hálófülkében. Vonaton többször is, de hálófülkében még nem. A két emeletes ágy közül kiválasztottam a magasabbnak tűnõt, s felmásztam. Közben éles sípszó hallatszott kintrõl, majdnem leestem az ágyról.

    Elindultunk.

    Végre, gondoltam magamban elégedetten. Az ágyamat sem kellett megosztanom senkivel, s ha hasra feküdtem, éppen kiláttam az ablakon. Integetni akartam nagyapámnak, de nem láttam sehol. Biztos elindult hazafele nagyanyámhoz. Eldöntöttem, fennmaradok egész éjszaka, figyelni fogom a tájat. A testvérem már javában aludt az egyik lenti ágyon.

    Nem értettem, hogy lehet ilyenkor aludni. Apám csendesen beszélgetett anyámmal. A vonat zakatolása elnyomta a hangjukat. Kinéztem volna, de a párától és a rárakodott kosztól homályos volt az ablaküveg. Csak foltok sejlettek.

 

    A nõ pár perc múlva kibontakozott a férfi ölelésébõl. Az árokparton álló kocsihoz cipelték a csomagokat. Nem ültek be. Elindultak visszafelé. A sorompókhoz. A nõ elõtt felnyílt az elsõ. Átment alatta, most már csomagok nélkül. Néhány szót váltott a bódé elõtt álldogáló alakkal. Ezután a második sorompóhoz ment. Onnan két alak lépett ki, elállták a nõ útját. Nem lehetett hallani, talán kiabáltak. Az egyik alak fenyegetõen felemelte a karját, mutatva, nincs visszaút. A nõ nem akarta megérteni. Összetett kézzel rimánkodott, hol az egyik, hol a másik alakhoz. Közben a sorompótól jobbra, az árokszélen parkoló kocsiból kiszállt a férfi és a nõ is. Az alakokkal vitatkozó asszonyt figyelték. Azok hajthatatlanok maradtak. Odaálltak a sorompó elé s nem mozdultak. Csend volt, nem mozdult semmi. Csak néha az alakokkal beszélõ asszony feje. Könyöröghetett.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 8   »   Sorompók között
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911